Romániában három emberből kettő úgy tartja, hogy a kommunista diktátor Nicolae Ceauşescu jó vezető volt – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
A felmérést a Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) megrendelésére készítette az INSCOP Research. Eddig ez a legátfogóbb szociológiai tanulmány, amely a kommunizmus iránti nosztalgiával foglalkozik. A válaszadók szerint a Ceauşescu-korszakban Románia gazdagabb ország volt, mint ma, az emberek jobban éltek.
Az adatokat telefonos interjú módszerével gyűjtötték 18 éves vagy annál idősebb személyekből álló 1505 fős mintán.
A megkérdezettek 66,2%-a úgy gondolja, hogy Ceauşescu jó vezető volt, és csak 24,1%-uknak van teljesen negatív véleménye az egykori kommunista vezetőről.
Úgy tűnik, még a kommunista rendszer is jól szerepelt a közvélemény-kutatásban: a megkérdezettek 55,8%-a számára inkább jót tett Romániának, és csak 34,5% nem értett egyet ezzel az állítással.
A válaszadók túlnyomó többsége ugyanakkor teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a kommunista korszakban nem volt szabadság: 80% állította, hogy nem volt, míg 9% úgy vélte, hogy akkoriban több volt.
Ceaușescu elnyomó és vasöklű kommunizmusa volt az egyetlen olyan rendszer Közép-Európában, amelynek erőszakos megdöntésekor vér folyt az 1980-as évek végén.
Az eredmény megdöbbentőnek tűnik egy olyan ország esetében, amely az EU-nak és a NATO-nak is tagja. Romániában sokan úgy vélik, hogy hibás a szelektív emlékezet és az egyszerűbb idők iránti nosztalgia, amelyet az orosz propaganda ébresztett fel a közelmúltban.
Hanyatlás és bukás
Nicolae Ceaușescu 1965-től 1989 decemberéig állt a kommunista Románia élén, amikor is rendszerét egy tíznapos forradalom megdöntötte, mindössze egy hónappal a berlini fal leomlása után.
Ezek voltak a hidegháború utolsó hónapjai. Közép- és Kelet-Európa kommunista rendszerei drasztikusan megváltoztak vagy békésen egymás után buktak meg, ami a jaltai rend végét jelentette.
December 21-én, a Temesvár nyugati városában napokig tartó halálos elnyomást követően a diktátornak 100 ezer támogatóhoz kellett volna szólnia, akik Bukarest belvárosába vonultak; az éljenzés azonban néhány perc alatt váratlanul fújolásba csapott át, mivel a románoknak elegük lett a kommunista rezsim által elnyomott évek nyomorúságából és elnyomásából.
Az elnyomó erők tüzet nyitottak a tüntetőkre, és 24 órával később Ceaușescunak és feleségének, Elenának sietve el kellett menekülnie Bukarestből.
Ceaușescut és feleségét, Elenát a hadsereg és az új forradalmi politikai vezetés elfogta, majd 1989. december 25-én a fővárostól mintegy 70 kilométerre fekvő Târgoviștében kivégezték. A hivatalos jelentések szerint a halálos ítéletet egyórás gyorsított eljárás után egy katonai bíróság mondta ki, a parancsot pedig a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa adta ki.
Temesvári lázadás – a szikra, amely meggyújtotta a lángot
1989. december 16-án Temesvár nyugati városának magyar kisebbsége kisebb tiltakozást rendezett a Ceaușescu-rezsim ellen a Tőkés László magyar nemzetiségű protestáns lelkész ellen a magyar televízióban a kommunista politikai rendszerrel szemben megfogalmazott kritikái miatt hozott elnyomó intézkedések miatt.
Ez volt a felkelés csírája. A város lakossága csatlakozott a kis tiltakozáshoz, amely teljes körű antikommunista forradalomba torkollott. A tüntetők megrohamozták a kommunista párt helyi székházát, és megsemmisítették Ceaușescu személyi kultuszának jelképeit.
A hadsereg és a rettegett politikai rendőrség, a Securitate december 17-én tüzet nyitott a tüntetőkre, több tucat halálos áldozatot követelve, miközben az egész város fellázadt a kommunista rezsim ellen. December 20-án, 3 napos erőszakos elnyomás után a hadsereg kivonult, és a város felszabadult a kommunizmus alól.
A temesvári felkelés visszhangja az egész országra és Bukarestre is átterjedt, megnyitva az utat a rendszer epilógusához.
A gazdasági zavarok kiváltó okai
A Ceasescu-rezsim bukását külső és belső tényezők egyaránt okozták, például a hidegháború alkonya és a Ceaușescu család és hatalmi köre által erőltetett kommunista autokrácia elviselhetetlen súlya.
Az 1980-as évek végére a román népet kimerítette a gazdasági megszorítások évtizede és az alapvető szabadságjogok fokozódó elnyomása a személyi kultuszra épülő rezsim által. A propaganda Ceaușescut a "Kárpátok zsenijének" vagy egyszerűen "Conducatornak" nevezte, a vezető ugyanezt a címet használta Ion Antonescu, a román fasiszta rezsim vezetője a második világháború alatt.
Nicolae Ceauşescu az 1977-es pusztító földrengést kihasználva egy új Románia építésébe kezdett, amelyet két olyan kommunista vezető elvei ihlettek, mint a kínai Mao Ceauşescu és az észak-koreai Kim Il Szung, Kim Dzsong Un nagyapja. Ez volt az úgynevezett rendszerváltás.
Ez egy meglehetősen disztópikus infrastrukturális város- és gazdaságtervezés volt, amely a román társadalom teljes kollektivizálásának útját volt hivatott kikövezni.
A régi városokat és falvakat lerombolták (Bukarest, a Bánát és az erdélyi régiók urbanizmusa a feje tetejére állt), a teljes lakosságot erőszakkal kitelepítették, hogy új vidéki és ipari központokat hozzanak létre a Mao Kínája által inspirált termelési modellek alapján.
Ceaușescu nagyszabású terve gazdaságilag fenntarthatatlan volt az elszegényedett lakosság és a súlyos külföldi adóssággal terhelt ország számára. A nép elégedetlensége nőtt, és a rezsim úgy gondolta megoldani a problémát, hogy fokozza az elnyomást az ellenvélemény vagy az egyszerű kritika minden formájával szemben.
Kemény elnyomás és disztópia
A rezsim szigorú ellenőrzést vezetett be a társadalom felett az Állambiztonsági Osztály (a Securitate, a sztálinista politikai rendőrség struktúrája) révén, amely hatalmas és kiterjedt besúgóhálózattal rendelkezett.
Minden kommunikációt lehallgattak és ellenőriztek, az ország összes írógépét pedig a biztonsági szolgálat nyilvántartásba vette. A Securitate teljes szabadságot kapott az ellenfelek kínzására és likvidálására, még külföldön is.
Szisztematikusan üldözték a művészeket és az értelmiségieket, valamint az etnikai kisebbségeket.
A rezsim betiltotta a fogamzásgátlást (még az óvszert is) és az abortuszt, nem vallási vagy erkölcsi indíttatásból, csupán a demográfia és a leendő munkaerő növelése érdekében. A terhes nőket a hatóságok szigorúan ellenőrizték.
Sokarcú diktátor
Ennek ellenére Nicolae Ceaușescu egészen az 1980-as évek elejéig politikai tiszteletnek örvendett a nemzetközi színtéren. A Nyugat úgy tekintett rá, mint egy autonóm hangra (Moszkvával szemben) a Varsói Szerződésen belül. Ceauşescu Romániája volt az egyetlen ország a szocialista katonai szövetségben, amely nem küldött csapatokat Csehszlovákiába a prágai tavasz leverésére.
Az 1960-as évek végétől kezdve Románia olyan külpolitikát alakított ki, amely gyakran elszakadt a Szovjetunió által a szocialista országoknak diktált nagy vonalaktól. Ez lehetővé tette Nicolae Ceaușescunak, hogy politikai kapcsolatokat alakítson ki mind a Nyugattal, mind a kommunista, de Moszkvával szemben álló Mao Kínával.
Éppen a román diktátor volt az, aki hozzájárult azokhoz az előkészítő lépésekhez, amelyek a Mao és Zou En Lai Kínája, valamint Richard Nixon és Henry Kissinger USA-ja közötti nagy közeledéshez vezettek.
Ez a világpolitika tette lehetővé, hogy Románia külföldi hitelekhez jusson a nyugati bankoktól, olyannyira, hogy az 1970-es évek elején azon kevés szocialista országok közé tartozott, amelyek az IMF tagjaivá váltak. Románia 1974-ben az egyetlen szocialista ország volt, amely preferenciális vámszerződést írt alá az Európai Közösséggel, a későbbi EU-val.
Az 1972-es olajársokk relatív hatalmat adott Romániának a nemzetközi piacokon. Az ország valójában kis nyersolajtermelő volt, és preferenciális megállapodásokat kötött Iránnal és Irakkal.
Az olajár nagy előnyöket hozott Ceaușescu politikájának. az 1970-es években lehetővé tette a rezsim számára, hogy expanzív politikát folytasson, amely relatív előnyökkel járt a lakosság számára, amely történelme során először jutott hozzá a tömeges fogyasztáshoz és egy meglehetősen nagyvonalú jóléti államhoz.
Az 1980-as évek elejétől kezdve a csökkenő olajárak és az elhibázott gazdasági intézkedések súlyos megszorító intézkedésekre kényszerítették az országot azzal a céllal, hogy eltörölje külföldi adósságát.
Az eredmény a termelékenység csökkenése és a tömeges elszegényedés volt, nem pedig a kemény politikai elnyomás, amely robbanásszerű keverék 1989-ben a rezsim erőszakos végéhez vezetett.