Az 59 halálos áldozatot követelő tűzeset után európai politikusok sorától érkeznek támogató és részvétnyilvánító üzenetek. Az észak-macedóniai, Kocsani városban történt tragédiában 155 ember megsérült, közülük 20 ember állapota válságos.
Vasárnap kora reggel hatalmas tűz ütött ki az észak-macedóniai kisváros, Kocsani Pulse Club nevű szórakozóhelyén. Az épülettűzben legkevesebb 59 ember meghalt és 155 ember megsérült.
Panche Toshkovski belügyminiszter mint azt elmondta: a tűz hajnali 2 óra 35 perc körül egy helyi popegyüttes fellépése közben keletkezett. Egy a The Guardian által közzétett videó szerint a tüzet a DNK nevű hip-hop együttes koncertjén a fellépők közvetlen közelében felállított pirotechnikai eszközök okozták. A BBC szerint a közönség soraiban körülbelül 500 ember volt.
A tűzben az egyemeletes épület tetőszerkezetének egy része beomlott. A rendőrség lezárta a helyszínt, és a tragédia körülményeinek felderítésére most bizonyítékokat keres. Ebben rendőrségi csapatok és állami ügyészek vesznek részt.
A belügyminiszter azt is elmondta, hogy korábban négy személy ellen adtak ki elfogatóparancsot, később azonban 15 embert vettek őrizetbe korrupció gyanújával és kihallgatás céljából. Ugyanis az előzetes ellenőrzés alatt kiderült, hogy a klub megfelelő engedélyek nélkül működött. Az is kiderült a belügyminiszter szavaiból, hogy a klubban tartózkodó legkevesebb 500 ember legalább kétszer annyi, mint a szórakozóhely hivatalos befogadóképessége, ami 250 fő.
"Alapos a gyanúnk, hogy ebben az ügyben megvesztegetés és korrupció történt" – mondta Toshkovski az újságíróknak anélkül, hogy további részleteket elárult volna.
A hatóságok figyelmeztettek, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet, mivel a 155 sérült közül 20 ember állapota továbbra is válságos. A kocsani kórház 90 beteg beszállításáról számolt be, a sérültek egy részét azóta további kezelésre szkopjei kórházakba szállították.
A tűzben több kiskorú is volt. Az elhunyt fiatalok szülei élő láncot vontak a kocsani kórház köré. Ezzel próbálták megakadályozni, hogy a halottkém elvigye szeretteik holttesteit. A rokonok attól tartanak, hogy a hatóságok nem fogják megfelelően kivizsgálni az ügyet, ezért inkább saját kezükbe vennék az irányítást.
Az áldozatok tiszteletére egyhetes nemzeti gyászt hirdettek Észak-Macedóniában.
Részvétnyilvánítások és segítség
A macedón kormány vasárnap bejelentette: elfogadta a külföldi kormányok segítségét, így napokon belül több tucat életveszélyes álllapotban lévő fiatalt szállítanak át Bulgáriába, Görögországba, Szerbiába és Törökországba, hogy ott más kórházakban lássák el a betegeket. Magyarország 19 beteg átvételének lehetőségét ajánlotta fel – jelentette be a Belügyminisztérium.
Az észak-görögországi Szaloniki városában máris három súlyos égési sérültet – két 25 éves és egy 19 éves fiatalt – kezelnek.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi oldalán fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Ferenc pápa, akit már több mint egy hónapja légúti betegségekkel kezelnek, a kórházból nyilvánított részvétet. Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy utasította a kormányt, hogy szervezze meg a támogatást és tegyen elérhetővé minden szükséges erőforrást.