A berlini és most már a párizsi kormányösszeomlás is akadályozza az Európa növekvő hiányának és a romló versenyképességének kezelésére irányuló erőfeszítéseket.
HIRDETÉS
A politikai vákuum Franciaországban és Németországban - amely államok az EU legnagyobb és legbefolyásosabb szereplői - gondot okoz az amúgy is gyengélkedő európai gazdaságnak.
Tegnap a francia parlament megszavazta a miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványt, így Michel Barnier lett az V. Köztársaság legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője.
Emmanuel Macron elnökre most nyomás nehezedik, hogy nevezzen ki utódot - és még az is felmerült, hogy maga is lemondjon.
A politikai vita, amely Barnier-t a 2025-ös éves költségvetés miatt a szakadék szélére sodorta, azt sugallja, hogy most még nehezebb lesz az ország gazdasági gondjainak kezelése. A GDP 6,2%-át kitevő hiányával Franciaországban már most is a legnagyobb a költségvetési egyensúlyhiánnyal rendelkezik az euróövezetben.
Barnier terve ezt a régóta fennálló hiányt kívánta kezelni - az új uniós költségvetési szabályok által lehetővé tett maximális, hétéves időkeretet felhasználva.
Bárki is alakítja meg az új kormányt, most nagy nehézségekbe fog ütközni az adó- és kiadási javaslatok keresztülvitele. Jövő év közepéig nem lehet új választásokat tartani, és a francia nemzetgyűlésben a három blokk egyike sem tud többséget szerezni.
A baloldalon sokan a nyugdíjrendszer szélesebb körű reformjainak feloldását követelik, amelyek Macron liberális programjának központi elemei voltak; a szélsőjobboldali Marine Le Pen a közeljövőben a nyugdíjak inflációhoz igazított indexálásának költséges politikáját követelte.
A párizsi válság az EU másik gazdasági és politikai erőközpontjának, Németországnak a hasonló gyengélkedése mellett zajlik.
A blokk legnagyobb tagja jövőre a gazdaságilag legrosszabbul teljesítő ország lesz: az Európai Bizottság előrejelzése szerint Németország jövőre 0,7%-kal fog növekedni, miután 2024-ben zsugorodott a gazdasága.
Berlin pedig maga is politikai gondokkal küzd. A kormányzó hárompárti koalíció novemberben összeomlott, miután Olaf Scholz szocialista kancellár és Christian Lindner liberális pénzügyminiszter között nézeteltérés alakult ki a költségvetési politikát illetően.
Scholz februárra előrehozott választásokat írt ki. A közbeeső kormányzati káosz alatt Berlin nem küldött az EU-nak semmilyen tervet arra vonatkozóan, hogy miként fogja kezelni a következő években a hiányt - annak ellenére, hogy a élére álltak annak a folyamatnak, hogy Brüsszelnek szigorú költségvetési szabályokat kell bevezetnie.
Európa borús gazdasági helyzete valószínűleg nem lesz rózsásabb. Egyre fagyosabbak a kapcsolatok a fő kereskedelmi partner Kínával, mivel az EU igyekszik "leváltani" az egyre növekvő geopolitikai ellenséget.
Donald Trump amerikai elnök kampányígérete, miszerint 10%-os vámokat vet ki az európai árukra, további fejfájást fog okozni: egyrészt közvetlen gazdasági költséget ró az uniós exportőrökre, másrészt a nemzeti vezetőket nehéz döntés elé állítja a megtorlás módját illetően.
Az orosz agresszió fenyegetése és az USA esetleges elfordulása a NATO-tól azt is jelenti, hogy Európának a zsebébe kell nyúlnia, hogy katonai beruházásokat eszközöljön.
A politikai vákuum pedig azzal fenyeget, hogy akadályozza a lassú európai gazdaság kezelésére irányuló szélesebb körű erőfeszítéseket.
Az elmúlt hónapokban két korábbi olasz miniszterelnök, Draghi és Letta is borúlátóan figyelmeztetett az európai versenyképességre, amelyet az USA messze leelőzött.
Mivel azonban Párizs és Berlin - az európai projekt motorjának tekintett két főváros - kevés iránymutatást ad, nem világos, hogy az általuk javasolt megoldásokat meghallgatják-e majd.
Draghi és Letta néhány politikailag nehéz elképzelést vázolt fel: közös hitelfelvételt eurókötvényeken keresztül, a tőkepiacok kiépítését, vagy egy új páneurópai befektetési alapot, amely megfelelne az Egyesült Államok hatalmas zöldtechnológiai támogatásainak.
A gyakorlatban ezek az ötletek más kormányokkal való kockázatmegosztást, nagyobb pénzügyi hozzájárulást Brüsszelnek, a nyugdíjrendszerek további reformját vagy a nemzeti pénzügyi felügyeletek eltörlését jelenthetik. Ez mérgező politikai keverék bármely nemzeti, de még inkább egy végzetesen meggyengült kormány számára.