A hatóságok azt gyanítják, hogy egy kínai teherhajó szándékosan szakította el a tenger alatt fekvő adatkábeleket azzal, hogy horgonyát a tengerfenéken húzta. A pekingi hatóságok ezt visszautasítják.
Svédország hivatalosan felkérte Kínát, hogy működjön együtt abban a vizsgálatban, amelyet a Balti-tenger alatt futó két adatkábel szabotázsakciójának gyanúja miatt indítottak. Az üvegszálas kábelek, amelyek közül az egyik Finnországból Németországba, a másik Litvániából Svédországba fut, a múlt héten sérültek meg egy olyan területen, ahol a Yi Peng 3 kínai teherszállító hajót látták.
„Ezzel a kéréssel nyilvánvalóan rendkívül fontosnak tartjuk, hogy kiderítsük, pontosan mi történt. És természetesen azt is elvárjuk, hogy Kína is tegyen eleget a kérésünknek," mondta Ulf Kristersson svéd kormányfő.
A Yi Peng 3 jelenleg a Svédország és Dánia közötti nemzetközi vizeken horgonyoz, ahol több hajó, köztük a dán haditengerészethez tartozó hajók figyelik.
A Wall Street Journal szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy a Yi Peng 3 szándékosan szakította el az üvegszálas kábeleket azzal, hogy horgonyát a tengerfenéken húzta. A pekingi hatóságok közölték, hogy nincs információjuk a hajóról, és tagadják a felelősséget.
„Kína mindig is együttműködő magatartást tanúsított az ilyen balesetek kezelésében. Jelenleg folyik a kommunikáció és az egyeztetés az érintett felekkel," mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök emlékeztetett arra, nem ez volt az első, hogy szabotázsgyanús eset történt a Balti-tengeren. Az Oroszországból Németországba gázt szállító Északi Áramlat 1 és 2 vezetékeket 2022-ben robbanások rongálták meg. Tavaly pedig a Finnország és Észtország közötti Balticconnector gázvezeték sérült meg súlyosan.