Az energiát, az oktatást és a védelmet tartja a legfontosabbnak új ukrán kormány, közölte Denisz Smihal. Az ukrán miniszterelnök az ukrán-magyar kapcsolatokról is beszélt.
Emellett a kormányfő szerint a gazdasági fenntarthatóság, a makroszintű pénzügyi stabilitás biztosítása, a háborús gazdaság fejlesztésének folytatása, valamint a gazdasági fellendülés és fejlődés feltételeinek megteremtése, és az EU-hoz vezető út reformjainak folytatása szerepelnek a legfontosabb feladatok között.
Denisz Smihal szerint még a hideg időjárás beállta előtt helyreállítják a civileket ellátó energiahálózatot, és a kormány azon dolgozik, hogy az ellátást központosítsák, először Harkiv térségében.
„Harkivra és Harkiv régióra összpontosítottunk, mert információink szerint az oroszok megsemmisítették az összes Harkiv környéki hőerőművet. Ezért kis mobil kazánházakat viszünk erre a területre,” közölte a kormányfő.
A kormányfő keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a fegyvergyártás 2023 óta megduplázódott Ukrajnában, és a jövőben is kiemelt forrásokat kívánnak erre fordítani.
A miniszterelnök azután jelentette be terveit, hogy Ukrajnában az eddigi legnagyobb kormányátalakítást hajtották végre a háború kezdete óta. Volodimir Zelenszkij elnök több mint 10 vezetőt cserélt le a kabinetjében.
Az ukrán kormányfő Magyarországról is beszélt, szerinte jelenleg "építő jellegű", gyakorlatias párbeszédet folytat Ukrajna Magyarországgal az európai integráció kérdésében. Emlékeztetett arra, hogy ebben a félévben Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztét, 2025-ben pedig Lengyelországon és Dánián lesz a sor.
"Ma nem látok globális fenyegetést európai integrációs utunkon," az ukrán miniszterelnök. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy megnyílt az első ukrán iskola Magyarországon.