A magyar uniós elnökség központi témája az európai versenyképesség javítása, ennek érdekében Magyarország versenyképességi paktumot terjeszt elő - közölte a miniszterelnök a Kossuth rádióban.
A kormányfő elmondta: november 8-án Budapesten tanácsülést tartanak a témában, és ott versenyképességi paktumot terjeszt elő, amiről már tárgyalt a franciákkal, olaszokkal, németekkel.
Vannak jó kiinduló anyagok, és lesz egy olyan, az európai gazdaság képességeit, versenyképességét javítani tudó magyar javaslat az asztalon, amit november 8-án el tudnak fogadni. Ez reményeik szerint nyit egy új fejezetet, és kijavítja az eddigi hibákat - mondta Orbán Viktor az állami rádióban.
"A versenyképesség fontos dolog, azt jelenti, hogyan élünk: ha versenyképesek vagyunk, akkor jól élünk, ha nem vagyunk versenyképesek, akkor rosszul élünk. Ha nem vagy versenyképes, akkor az általad előállított termékeket nem tudod eladni a világban" - idézte szavait az MTI.
Hivatkozva a témában készült jelentésre, rámutatott: ebből a szempontból baj van. Nekünk olcsóbban, jobb minőséget és korszerűbben kell termelnünk Európában, mint ahogy eddig tettük - mondta.
Arról is beszélt, hogy "iszonyat mennyiségű pénz megy Ukrajnába, talicskával hordjuk oda a pénzt", miközben szerinte kevesebb pénz jut a gazdáknak, az elektromos átállást vissza kellett venni, az infrastruktúra-fejlesztést vissza kellett venni, mert "minden pénz Ukrajnába megy" - állította.
Közben egy vezető magyar tisztviselő arra figyelmeztetett: az európai döntéshozóknak sürgős intézkedéseket kell hozniuk annak megakadályozására, hogy az EU gazdasága drasztikusan kisebb legyen, mint az Egyesült Államoké - írja az Euractiv.
Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerdán egy Bloomberg által szervezett rendezvényen elmondta, hogy az amerikai GDP növekedése a 2008-as pénzügyi válság óta folyamatosan meghaladja az európaiét.
Mint elmondta, az USA gyors gazdasági növekedése az EU-hoz képest azt eredményezte, hogy míg 2008 előtt az amerikai gazdaság kisebb volt, mint az európai, most dollárban kifejezve körülbelül 50%-kal nagyobb. "Ha ez a fajta növekedési különbség 2030-ig folyamatosan nő, akkor az USA és az Európai Unió közötti különbség akkora lesz, mint ma Japán és Ecuador között", azaz 35-szörös - mondta Tóth.
A magyar államtitkár felszólalása egy olyan időszakban hangzott el, amikor sokan aggódnak Európa csökkenő versenyképességével és azzal kapcsolatban, hogy Európa képes-e megőrizni stratégiai gazdasági függetlenségét, tekintve Kína gazdasági felemelkedését, Oroszország ukrajnai háborúját és Donald Trump esetleges visszatérését a Fehér Házba.
A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint az EU gazdasága idén 1,1%-kal fog növekedni, szemben az USA 2,7%-os növekedésével. Az IMF arra is számít, hogy az USA növekedése 2029-ig - a legutolsó olyan évig, amelyre vonatkozóan előrejelzéseket kínál - folyamatosan meghaladja az EU növekedését.