A védelmi kiadások emelését és a terror elleni harcban való fokozott európai részvételt várja Donald Trump a brüsszeli NATO-csúcstalálkozótól.
A védelmi kiadások emelését és a terror elleni harcban való fokozott európai részvételt várja Donald Trump a brüsszeli NATO-csúcstalálkozótól.
Trump csak felgyorsítja a trendet, nagyobb nyomás alá helyezi az európaiakat, hogy stabilizálják a szomszédságukat, hogy töltsék be a hatalmi vákumot
politikai elemző
És felavatják a szövetség új székházát is.
- A terroristák ismét lecsaptak, ezen a héten Manchesterben. Ez egy barbár támadás volt, amelyben gyermekeket, fiatalokat és a családjukat vettek célba. Ezért a csütörtöki tanácskozásunk egyik legfontosabb témája az lesz, hogyan nyújthat nagyobb segítséget a NATO a terror elleni harchoz – mondta a szövetség főtitkára, Jens Stoltenerg.
A szövetség európai tagállamai pedig elsősorban azt várják, hogy Trump erősítse meg az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO mellett.
Az amerikai elnök még a kampányban elavultnak nevezte a szervezetet.
Szó lesz az önálló európai védelmi képesség kiépítéséről is.
- A védelemben és a biztonságban erősödő Európai Unió a NATO-t is erősebbé teszi, ez pedig kulcsfontosságú az európai és az amerikai biztonság számára – mondta az unió külügyi főképviselője, Federica Mogherini.
Az Európai Unió nagyobb szerepvállalása a régió biztonságában nem új tendencia, Trump elnöksége viszont felgyorsíthatja ezt.
- A kapcsolatok már Obama elnöksége alatt elkezdtek átalakulni, hiszen az amerikaiak figyelme inkább a Csendes-óceán térségére irányult. Az amerikaiak kivonulása okozta azt a hatalmi vákumot, amely lehetőséget teremtett Oroszországnak a Krím megszállására, de emiatt destabilizálódott a Közel-Kelet és Észak-Afrika is. Trump csak felgyorsítja a trendet, nagyobb nyomás alá helyezi az európaiakat, hogy stabilizálják a szomszédságukat, hogy töltsék be a hatalmi vákumot – mondta egy politikai elemző, Roberto Castaldi.