Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A NATO főtitkára bízik Trump hozzáállásában

A NATO főtitkára bízik Trump hozzáállásában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Egyetéretenek a hadikiadások növelésében

Donald Trump győzelmével is foglalkoztak az unió védelmi miniszterei, akiknek ülésén részt vett a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is. Kifejezte reményét, hogy a megválasztott amerikai elnök megad majd minden támogatást a NATO-nak, a transzatlanti szövetségnek.

Mint mondta, egy erős NATO fontos Európának, de fontos az Egyesült Államok számára is. Fontosnak nevezte a védelmi kiadások növelését, emlékeztetve arra, hogy az európaiak már többet költenek a hadiiparra. Azt mondta, hogy teljesen egyetért az amerikai vezetők korábbi kijelentéseivel, miszerint növelni kell a hadikiadásokat. Emlékeztetett arra, hogy ő maga is a védelmi költségek növelése mellett volt.

Az Obama-Trump találkozó után a leköszönő elnök úgy nyilatkozott, hogy szerinte a megválasztott amerikai elnök hasonlóan gondolkodik a NATO-ról, mint az európai szövetségesek, még akkor is, ha Trump a kampányban bírált is.

Putyin orosz elnök és Trump várható viszonyáról Stoltenberg NATO főtitkár azt mondta, hogy nincs semmi különös két nagyhatalom párbeszédében, megerősítette ugyanakkor, hogy a NATO nem fogadja el Ukrajna felosztását.

A NATO főtitkára egyébként a napokban Afganisztánban járt, ahol meglátogatta az ott szolgáló szövetséges csapatokat. A NATO 12 ezres haderővel van jelen Afganisztánban, az Egyesült Államok jövőre 1400 fővel csökkenti ott szolgáló katonai számát.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az USA jóváhagyja száz rakéta eladását Olaszországnak

Civilizációs hanyatlás fenyegeti Európát a Fehér Ház új nemzetbiztonsági stratégiája szerint

Nem hagyja magát nyomás alá helyezni a belga kormányfő az ukrán hitel ügyében