Sport Dél-koreai vívó nyerte a dohai párbajtőr-nagydíjat Young-jun Kweon a katari döntőben nagy csatában győzött a francia Alexandre Bardenet ellen. 10/12/2016
Szíria Újra behatolt Palmyrába az Iszlám Állam Az Iszlám Állam ismét behatolt a szíriai Palmyrába kilenc hónappal azután, hogy kiűzték őket az ősi városból. 10/12/2016
Szíria Drámai felszólítás Párizsból: Aszad mutasson könyörületet Párizsban tartottak megbeszélést az Aszad elnökkel szemben álló országok. Ott volt egyebek közt a német, a brit, az amerikai és a török külügyminiszter is. 10/12/2016
Szíria Egy nap alatt húszezren menekültek el Aleppóból Mintegy húszezer ember menekült el Aleppó ostromgyűrűbe zárt keleti részéről szombaton. 10/12/2016
Szíria Aleppó: akkor és most A visszafoglalt Aleppó már nem az a város lesz, ami az emlékekben és a fotókon él. 10/12/2016
Szíria Szűkül az aleppói ostromzóna, még mindig sok civil rekedt ott Szűkül a kelet-aleppói ostromzóna. Még mindig sok civil rekedt a szélsőségesek és a kormányerők között. 10/12/2016
Szíria Tovább folyik Aleppó ostroma A kormányerők az utolsó, lázadók kezén lévő negyedeket támadják 09/12/2016
Egyiptom Hat rendőr meghalt egy robbantásos merényletben Kairóban A merénylet a gízai piramisokhoz vezető úton történt 09/12/2016
Szíria Túszként kezelik a civileket az aleppói lázadók Azzal háborús bűnt követnek el, ha nem engedik elmenekülni a lakosságot. 09/12/2016
Szíria Aleppó: százával tűnnek el a férfiak Elsősorban azok, akik a lázadók oldaláról a kormányerők uralta területre menekültek. 09/12/2016
Szíria 5 kilométer a szabadság - megkezdődött Aleppó evakuálása A rettenetes vérontás után félelmetes a csend Aleppóban. 09/12/2016
Szíria Elkezdte a civilek evakuálását a szíriai hadsereg Kelet-Aleppóból Leállította katonai tevékenységét a szíriai hadsereg Kelet-Aleppóban, hogy evakuálhassák az ott rekedt mintegy 200 ezer civilt. 08/12/2016
No Comment Szakáll méhekből Valóságos szakállat „növesztett” a méhekből egy egyiptomi méhész, hogy bebizonyítsa, egyáltalán nem agresszívak. 08/12/2016
Szíria A civil lakosság érdekében tűzszünetet akarnak a felkelők Aleppóban Öt napos tűzszünetet akarnak a kormányellenes erők a szíriai Aleppóban, miután a szír kormányerők elfoglalták az ellenállás központját, az óvárost. 08/12/2016
Európai hírek Lendületet kaphat a ciprusi újraegyesítés ügye A nyári törökországi puccskísérlet után nőtt az esélye annak, hogy megegyezés születik Ciprus újraegyesítéséről. 07/12/2016
Szíria Szíria: Aszad elnök egyre közelebb a polgárháború legnagyobb győzelméhez A szíriai kormányerők elfoglalták Aleppó óvárosát. A lázadók ötnapos humanitárius tűzszünetet kezdemémnyeznek. 07/12/2016
Izrael Gyorsan ledöntötték Netanjahu aranyszobrát A sokak által provokációként értelmezett műalkotás mindössze néhány órát töltött Tel-Aviv főterén. 07/12/2016
Szíria Szíria: a kormány csak akkor köt tűzszünetet, ha a lázadók elhagyják Aleppót Elutasít minden tűzszüneti egyezményt a szíriai kormány, ha a felkelők nem vonulnak ki Aleppó keleti feléből. 06/12/2016
Szíria Nem lesz tűzszünet Aleppóban Oroszország és Kína megvétózták az ENSZ határozatát, amely hétnapos fegyvernyugvást hirdetett volna a szíriai városban. 06/12/2016
Törökország Elfoglalta állomáshelyét Izrael törökországi nagykövete A legutóbbi izraeli nagykövetet 2010-ben kiutasították Ankarából. Azóta Törökország sem küldött nagykövetet Jeruzsálembe. 05/12/2016
Szíria Aleppó: a nagyhatalmi egyeztetés újabb köre indul Genfben Moszkva és Washington a felkelők visszavonulásáról tárgyal a hét közepén Svájcban. 05/12/2016
Szíria Aleppó repteréért harcolnak Közben egy frontvonaltól távolabbi várost is bombáztak a vadászgépek. 05/12/2016
Szíria Aleppó: a lázadók délre, a kormányerők keletre nyomulnak Közben szabad elvonulást ajánlanak a felkelőknek Damaszkusz környékén. 03/12/2016
Szíria Meghalt Aleppó bohóca Az ostromlott szíriai városban élő gyermekeknek reményt adó fiatal önkéntessel légicsapás végzett. 02/12/2016
Szíria Téli program kell százezrek ellátására a szíriai Aleppóban Az ENSZ szerint minél hamarabb meg kell oldani az aleppói ostromzónában rekedt 400 ezer ember ellátását. 01/12/2016
Törökország Közeledés az orosz és a török külügyminiszter találkozóján Közeledés az orosz és a török külügyminiszter találkozóján, de Aszad megítélése eltérő 01/12/2016