Irán Súlyos gyógyszerhiány Iránban Az Egyesült Államok által bevezetett gazdasági szankciók miatt sokszorosára drágultak vagy elérhetetlenné váltak a súlyos betegségekre felírt gyógyszerek. 30/07/2019
Irán Irán figyelmeztette Európát Az iráni elnök szerint bármilyen európai haditengerészeti egység a Perzsa-öbölben csak növelné a feszültséget a régióban. 28/07/2019
Irán Jól van a Perzsa-öbölben lefoglalt brit tankerhajó legénysége Irán szerint jogos volt a hajó lefoglalása, és az egész világ hálával tartozik nekik azért, hogy biztonságban tartják a Hormuzi-szorost 24/07/2019
Irán Irán lefoglalt egy brit tankert a Perzsa-öbölben A brit külügyminiszter súlyos kifogásainak adott hangot iráni kollégájával való szombati telefonbeszélgetésében amiatt, hogy pénteken az Iráni Forradalmi Gárda megállított és lefoglalt egy brit olajszállító hajót a Perzsa-öbölben. 20/07/2019
Irán Jeremy Hunt: Iránnal tárgyalni kell A brit külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nem gondolkodnak katonai megoldásban, abban bíznak, hogy diplomáciai úton sikerül rendezni a helyzetet. Jeremy Hunt azt is mondta, amennyiben Irán az Arab-öböl nemzetközi vizeinek szabad hajózását veszélyezteti, azzal magának okozza a legtöbb kárt. 20/07/2019
Irán Puskaporos levegő a Hormuzi-szorosnál Puskaporos a levegő a Hormuzi-szorosnál. Június óta egymást érik az incidensek, amelyben Irán valamilyen módon mindig érintett. 19/07/2019
Irán Irán elfogott egy külföldi tankert Az Iráni Forradalmi Gárda közlése szerint a tanker iráni csempészek segítségével csaknem egymillió liter kőolajat szállított illegálisan. 18/07/2019
Irán Brit-iráni egyezkedés Nagy-Britannia kész elengedni a Gibraltárnál lefoglalt iráni tankert, ha garanciát kap rá, hogy az nem visz olajat Szíriába. 14/07/2019
Irán Irán meg akart állítani egy brit tankert a Hormuzi-szorosban Iráni hajók szerdán megpróbáltak feltartóztatni egy brit olajszállító hajót a Hormuzi-szorosban. Iráni tisztségviselők korábban azzal fenyegetőztek, hogy lefoglalnak egy brit hajót, miután a múlt héten a brit haditengerészet megállított egy iráni tankert Gibraltárnál. 11/07/2019
Európai hírek Az urándúsítás leállítását követeli Irántól az Európai Unió A perzsa állam vasárnap jelentette be, hogy újabb pontját mondja fel az egyre gyengébb lábakon álló 2015-ös atomalkunak. 09/07/2019
Irán Irán tovább fenyegetőzik Az iszlám köztársaság megkezdte a megengedettnél magasabb dúsítású urán előállítását, és az atomalku felfüggesztésével fenyegetőzik. 08/07/2019
Irán Az Egyesült Államok és Európa elítéli az iráni urándúsítást Irán az atomalku újabb pontját mondta fel. A britek szerint ennek komoly következményei lehetnek. 08/07/2019
Irán Irán ultimátumot adott Irán addig folytatja az urándúsítást, amíg az atomalku résztvevői nem védik meg az amerikai szankcióktól. 07/07/2019
Irán Irán felrúgja az atomegyezményt Teherán bejelentette, hogy véget vet az urándúsítás korlátozásának. Izrael azt állítja: Irán a nukleáris felfegyverkezés útjára lépett. 07/07/2019
Irán Irán: "kalózkodással ér fel a tanker lefoglalása" "Ez a térség egy puskaporos hordó, ha egyvalki hibázik, akár ezen az oldalon, akár a másikon, nincs különbség. Egyetlen hiba és felrobban a régió." 06/07/2019
Irán Irán még nem tudta kiszabadítani a tankert Gibraltárból A brit hatóságok nem engedik tovább Szíria felé az iráni olajjal megrakott hajót, mert sérti a Damaszkuszra kivetett szankciókat. Teherán eddig hasztalanul követelte a tanker szabadon engedéséti. A brit hatóságokat Washingtonból figyelmeztették. 05/07/2019
Irán Irán: több uránt dúsított A lépés válasz arra, hogy Donald Trump az atomalkuban szereplő országoktól függetlenül felmondta az egyezményt és szankciókkal sújtja a perzsa államot. 01/07/2019
Irán Szakértő: "Trump célja egy kormányváltás lehet Iránban" Az amerikai kormány többször nyilvánvalóvá tette, hogy a nyomásgyakorlás célja a teheráni kormány, szakértők szerint azonban az igazság inkább az lehet ,hogy nagyfokú elégedetlenséget akarnak szítani az iráni nép körében, hogy kormányellenes tüntetőket vigyenek utcára. 27/06/2019
Irán Rohani: "A Fehér ház mentális betegségben szenved" Kemény szavakkal reagált az iráni elnök az új amerikai szankciókra. Szerinte a Fehér ház mentális problémákkal küzd. 25/06/2019
Irán Irán szerint az USA háborúra szomjazik Dühösen reagált a hétfőn életbe léptetett újabb amerikai szankciókra Irán. A perzsa állam ENSZ-nagykövete közölte, hogy nem engednek a nyomásnak. 25/06/2019
Irán Folytatódik a szócsata Teherán és Washington között Irán az atomalkut bontaná fel, Trump elnök pedig hackereket vetne be. 23/06/2019
Irán Nincs amerikai válaszcsapás a lelőtt drón miatt Az amerikai hadsereg először nem ismerte el a gép elvesztését, később azonban Donald Trump válaszcsapást rendelt el Irán ellen, amit végül lefújt. 21/06/2019
Irán Irán lelőtt egy amerikai kémrepülőt Az Iráni Forradalmi Gárda Hormozgán tartomány fölött lőtte le a drónt. 20/06/2019
Irán Tartályhajó-támadás: az amerikai haditengerészet új fotói Az amerikai haditengerészet új fotókat tett közzé azt bizonyítandó, hogy Irán áll az Ománi-öbölben bekövetkezett, tartályhajó elleni támadás mögött. 18/06/2019