Japán Elérték a Ryugu aszteroidát Egy japán űrszonda három lyukat robbant a 4,5 milliárd éve változatlan kisbolygóba. A tudósok azt remélik, a Földre visszahozott darabok segítik megérteni a Naprendszer és az élet kialakulását. 27/06/2018
Világ Nepál: három évvel a földrengés után még mindig nincs kész az újjáépítés A több ezer halálos áldozatot követelő 2015-ös nepáli földrengés után sok helyen csak romok maradtak. A legtöbb ember azóta is hullámbádog kunyhókban kénytelen élni. 27/06/2018
Izrael Futballmérkőzést nézett a brit trónörökös Vilmos herceg a "Kindertransport" két tagjával is találkozott Jeruzsálemben. 26/06/2018
No Comment Elkobzott drogot égettek el Elkobzott kábítószer-készletet gyújtott föl a rendőrség Mianmarban. Az elfüstölt drog becsült értéke mintegy 180 millió amerikai dollár. 26/06/2018
Korea Újabb közös projekt a két Koreában Vasútfejlesztést tervez Phenjan és Szöul. Akkor vághatnak bele, ha a Nyugat feloldja a büntetőintézkedéseket, amelyekkel atomprogramja miatt sújtotta Észak-Koreát. 26/06/2018
Irán Teheráni nők tömege szurkolt Portugália ellen Nők először június 20-án, az Irán és Spanyolország közti mérkőzés napján léphették át az Azadi stadion kapuját. 26/06/2018
Irán Újra tüntetések Teheránban Megérezték a szankciók visszaállításának első szelét az irániak. 26/06/2018
Izrael Izraelbe érkezett Vilmos herceg Az izraeli kormányfővel és államfővel, sőt a palesztin elnökkel is találkozik. 26/06/2018
Kína Tűzoltók mentették ki a 24. emeleten kimászó fiút A fiú a légkondicionálónak előkészített keskeny részbe mászott ki a dél-kínai felhőkarcolón, a tűzoltóknak kellett kimenteni. 25/06/2018
Szíria Aszad: az használ vegyi fegyvert, aki veszít Egy orosz tévének adott interjút a szír elnök. 25/06/2018
Szaúd-Arábia Vasárnaptól a szaúdi nők is vezethetnek Férfi rokonaik alárendeltjeik maradnak a szaúdi nők, de jogosítványuk már lehet. 24/06/2018
Szaúd-Arábia Vasárnaptól vezethetnek a szaúdi nők A szaúdi nőknek továbbra sem lehet bankszámlájuk, ingatlanjuk, nem dönthetnek házasságról. 23/06/2018
Jemen Sok civil sebesül meg Jemenben Egyre nehezebb a hudajdai harcok sebesültjeinek ellátása és elhelyezése. 23/06/2018
Cult Ázsia Csillaga - a népszerű zenei fesztivál Több mint 100 országban közvetítik élőben a kazahsztáni Almatiban megrendezett zenei fesztivált. 22/06/2018
No Comment Kigyulladt egy kínai teherautó A térfigyelő kamerákon látható, ahogy a teherautó kigyulladt, majd porig égett. 22/06/2018
Global Japan Nemzetközi piacokat céloz Ciszjordánia első agrár ipari parkja A Jerikó Ipari Parkot japán támogatással hozták létre. 21/06/2018
Spotlight Hongkong: nem csak az üzleti élet pezseg A kultúra és a természet miatt is sok külföldi telepszik le a városban. 21/06/2018
Izrael Vádat emeltek Sara Netanjahu ellen Az izraeli kormányfő felesége a nyomozók szerint több százezer sékelért rendelt éttermekből annak ellenére, hogy a rezidencián dolgozik szakács. 21/06/2018
No Comment Jógaóra sok ezer tanítvánnyal Indiában A jóga nemzetközi napján maga az indiai kormányfő is elvegyült a lelkes tanítványok tömegében. India több nagyvárosában egyszerre jógázott sok ezer ember június 21-én hajnalban. 21/06/2018
Észak-Korea Észak-Koreában az Unicef Az ENSZ gyermekszervezetével közösen mérte fel az észak-koreai gyerekek egészségi állapotát az ottani vezetés. Az eredmény lesújtó. 21/06/2018
Japán Katasztrófaturizmus Fukusima környékén Egyre több tanulmányutat és kirándulást szerveznek a katasztrófa sújtotta térségbe. 21/06/2018
Indonézia Már 180 embert keresnek az indonéz komp baleset után Az áldozatok holttestei akár 500 méteres mélységben is lehetnek. 20/06/2018
Jemen Családok ezrei menekülnek a harcok elől Jemenben Segélyszervezetek attól tartanak, hogy milliók életére lesz hatással a mélyülő krízis. 20/06/2018
Izrael Újra egymás területeit lőtték palesztinok és izraeliek Mindkét fél a másikat hibáztatja. 20/06/2018
Dél-Korea Hatalmas összegű virtuális lopás Feltörték a Bithumb kriptodeviza-kereskedési központot. 20/06/2018
Japán Több száz átmeneti szállással segít a japán kormány A hétfői földrengésnek eddig úgy tudni, négy halálos áldozata van, a sérültek száma megközelíti a 350-et. 20/06/2018