The Ring Energiaválság sújtja Európát - Ki fizeti meg az árát? Összecsapnak az EP-képviselők a Ringben
The Ring Energiaválság sújtja Európát - Ki fizeti meg az árát? Összecsapnak az EP-képviselők a Ringben
Irak Terrorizmussal vádolnak másfélezer, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló gyereket Az iraki hatóságok és a kurd katonák meg vannak győződve róla, hogy a gyerekek terroristák. 06/03/2019
Észak-Korea Mélyponton az észak-koreai élelmiszer-termelés, milliók szorulnak segélyre Több mint tíz éve nem volt olyan rossz a mezőgazdasági termés Észak-Koreában, mint 2018-ban. 06/03/2019
Irán Kiderült, miért mondott le Zarif Az iráni külügyminisztert és egész csapatát kihagyták a szíriai elnök teheráni látogatásából. Egy helyi hírügynökség írta meg ezt a külügyi szóvivőre hivatkozva. Az iráni államfő nem fogadta el Mohamed Dzsavad Zarif lemondását. 05/03/2019
Észak-Korea Hazatért Kim Dzsongun Az Észak-Koreában megszokott koreográfia szerint, eufóriába hajló rajongással fogadták a vietnami tárgyalásairól hazatérő Kim Dzsongunt. A Központi Hírügynökség közleménye szerint Kim "sikeresen" zárta vietnami hivatalos látogatását, a megszakadt tárgyalásról egy szót sem szólt. 05/03/2019
Japán Óvadékért cserébe kiengednék a börtönből a Nissan-vezért Carlos Ghosnak 1 milliárd jent kell fizetnie - ami nagyjából 2,5 milliárd forint - azért, hogy szabadlábon védekezhessen. Az összeg vélhetően nem okoz gondot az egykori csúcsmenedzsernek, aki a Nissan-Renault csoport vezéreként évi 17 millió dollárt keresett. 05/03/2019
Észak-Korea Luxus a nyomorban: ilyen egy észak-koreai síparadicsom A sztálinista rezsimben ezt a fajta szórakozást, sportolást kizárólag az észak-koreai elit engedheti meg magának. 04/03/2019
Kína Bemutakoztak a kelet-kínai tigriskölykök Nagyon ritka, hogy egy állatkertben, egy nap eltéréssel, két anyától, hat tigriskölyök szülessen. 04/03/2019
Seychelle-szigetek Korallneveldék a trópusi zátonyok pusztulása ellen Az óceánok felmelegedése következtében meginduló korallfehéredés azt jelenti, hogy elpusztulnak a korallokkal szimbiózisban élő színes algák, ami a korallok pusztulásához vezet. 03/03/2019
India Átadta Indiának Pakisztán a pilótát, akinek gépét lelőtték Iszlámábád jelezte: békülési gesztusnak szánja az átadást, hogy enyhítsék a kasmíri feszültségeket. 01/03/2019
Global Japan Földrengésektől óvják az évszázados házakat Bhutánban Együttműködésben a The Government of Japan Japán segítséggel. 28/02/2019
Thaiföld A Thaiföldre utazókat a kasmíri feszültségre figyelmeztetik A Thaiföldre készülő és ott tartózkodó magyar állampolgárokat figyelmezteti közlekedési nehézségek miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium. 28/02/2019
Taste Kulináris utazás Dubajba Egy brit sztárséf avatja be az Euronews nézőit, hogy milyen jellegzetes ételeket készít nap mint nap a Közel-Keleten. 28/02/2019
Sport Felmentés egy szerencsejáték-perben Makaón Mind a 15 vádlottat felmentették egy öt évvel ezelőtti ügyben. A vád szerint titkos fogadóirodák tömkelegét működtették a 2014-es labdarúgó-világbajnokság idején. 28/02/2019
No Comment Szíriai evakuálás Az SDF nem támadja Dajr ez-Zaurt amíg a városban civilek is vannak. 28/02/2019
Észak-Korea Trump-Kim: az elemzőket nem érte meglepetés A két vezető másodszor ült asztalhoz egy éven belül, de a tét mindkettejük számára jóval nagyobb annál, minthogy jelentős engedményt tehetnének. A helyzet most nagyjából az, hogy mindketten mindent akarnak a másiktól, miközben maguk csak részben teljesítenék a másik követeléseit. 28/02/2019
Vietnam Csak testőrei segítségével sikerült elhagynia Vietnámot Trumpnak Semmi sem úgy alakult ma az amerikai elnök számára, ahogy várta volna. 28/02/2019
Vietnam Trump - Kim csúcs Hanoiban Mindketten nagyon sok témával készültek. Amerikai részről az első számú kérdés a leszerelés és egy békeszerződés előkészítése a koreai félszigeten. Az észak-koreai vezető pedig az országát egyre jobban sújtó szankciók lazítását szeretné elérni. 27/02/2019
Focus Az ellenállás képességével lehet átvészelni a természeti csapásokat Együttműködésben a The Government of Japan Japánban tapasztalatból beszélnek. 27/02/2019
Vietnam Donald Trump és Kim Dzsongun közös vacsorája Az amerikai és az észak-koreai vezető csütörtökön tart majd sajtótájékoztatót. 27/02/2019
Vietnam Sűrű Trump vietnami programja Az amerikai elnök a vietnamival és az észak-koreai vezetővel egy napon találkozott. 27/02/2019
No Comment Egy diktátornak is jár cigarettaszünet Kim Dzsongun Vietnámba tartó vonata megállt a kínai Nanningban, ahol az észak-koreai vezér kiszállt egy cigarettára. Donald Trumppal találkozik egy éven belül már másodszor, ezúttal Hanoiban. 26/02/2019
Irán Róháni nem fogadta el Zaríf lemondását Az iráni elnöki hivatal szerint a külügyminiszter folytatni fogja munkáját. 26/02/2019
Irán Lemondott Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter A döntést Instagram oldalán jelentette be, egyben megköszönte az iráni nép és munkatársai támogatását. Távozásának okairól egyelőre semmit nem árult el. 25/02/2019
Szponzorált tartalom A mesterséges intelligenciába fektet a Black Eyed Peas rappere Márkához kapcsolódó tartalom, támogatta a: Department of Tourism and Commerce Marketing Dubai A Business Line aktuális adása a dubaji Kormányzási Világtalálkozóval, az afrikai befektetésekkel és az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval foglalkozik. 25/02/2019