További cikkek a témában
Irán
A világ megint felült az iráni propagandának a hidzsáb ügyében
Rövid tétovázás után az iráni hivatalos sajtó sietett leszögezni, hogy hogy Montazeri főügyész kijelentéseit 'kiragadták a szövegkörnyezetből', és az iráni rendfenntartó szervek továbbra is figyelemmel kísérik a nyilvánosság viselkedését.
Indonézia
Emberi jogokat sért az ENSZ szerint a módosított indonéziai büntetőtörvénykönyv több rendelkezése
Az indonéz parlament nagy többséggel fogadta el az ország gyarmatosításkori büntető törvénykönyvének módosításait, ám ezek több esetben a vallás-, szólás-, és szexuális szabadság kárára válhatnak.
Indonézia
Tilos lesz a házasságon kívüli szex és együttélés Indonéziában
A törvény egyaránt vonatkozik majd az indonézekre és a külföldi turistákra is, ami alaposan visszavetheti a turizmust - mondják kritikusai. A vallásszabadság korlátozása és az elnökre, vagy a hivatalos ideológia megsértése is bűncselekménynek minősül.
Irán
Háromnapos sztrájkot akarnak a héten az iráni tüntetők
Sztrájkra szólítottak fel rendszer ellen tüntetők Iránban, miután a kormány nem erősítette meg az erkölcsrendészet bezárását. Ugyan az elnök a hétvégén azt mondta, hogy bizonyos dolgokban engedékenyebb lehet a rezsim, nem derült ki, hogy pontosan mire gondolt.