Egyre kevesebben hordanak hidzsábot az iráni utcákon

Iráni utcakép
Iráni utcakép   -  Szerzői jogok  Cleared
Írta: Peter Kristof

A nők jó része bízik abban, hogy az erkölcsrendészetet valóban felfüggesztették.

Több nő sétál az iráni utcákon hidzsáb nélkül, mint ahányan hordják a hagyományos, hajat eltakaró fejkendőt. Mohammad Dzsafar Montazeri iráni főügyész a hétvégén jelentette be a hidzsáb megfelelő viselését is ellenőrző erkölcsrendészet felfüggesztését, a nők jó része pedig bízik abban, hogy ez valóban igaz.

„Számomra az erkölcsrendészetnek soha nem volt értelme, remélem, most tényleg megszüntetik" – mondta egy Firozeh nevű háziasszony. Egy diáklány, Fatemeh úgy fogalmazott, sokkal jobb, hogy az erkölcsrendészet nincs jelen az utcákon. Több nőt lehet látni, akik hidzsáb nélkül sétálnak, majdnem olyan ez, mintha maguk dönthetnének. Szerinte ez előrelépés.

„Az erkölcsrendészet megszüntetése mellett vagyunk, mert csak azzal a céllal hozták létre, hogy korlátozzon minket" – mondta egy harmadik nő.

Emberi jogi aktivisták szerint az erkölcsrendészet megszüntetése csak taktikai lépés az iráni kormány részéről. Az Article 19 emberi jogi civil szervezet vezető elemzője, Mahsza Alimardani arra hívta fel a figyelmet, hogy a büntetőtörvénykönyvön nem változtattak, ami azt jelenti, hogy a nőkre vonatkozó szigorú öltözködési szabályok továbbra is érvényesek.

kapcsolódó cikkek