A világ ismét felült az iráni propagandának - nem lesz enyhítés a hidzsáb ügyében

Access to the comments Kommentek
Írta: Ferenc Szekely
Még nem látni a tiltakozó folyamat végét
Még nem látni a tiltakozó folyamat végét   -   Szerzői jogok  Francois Mori/AP

Örömteli és csalóka hírként száguldott végig a világsajtón, hogy Irán feloszlatja az erkölcsrendészetet, és engedmények várhatók a kötelező fejkendőviseletben. A disszidens ellenzék és a polgárjogi szervezetek azonnal figyelmeztettek, hogy a bejelentés csak füstbomba, amivel a hónapok óta tartó zavargásokat akarja a teheráni papi rendszer elfedni. A zavaros bejelentés célja az is, hogy megtévesszék az ENSZ emberjogi vizsgálatát a tüntetések és a brutális ellenlépések ügyében. Jelen állás szerint nem várható enyhítés, legfeljebb csak taktikai félrenézés, vagy még az sem. A hatóságok nem mondanak le a nők „megfelelő viselkedésének” ellenőrzéséről, legfeljebb más cégér alatt folytatják. A harag odáig jutott, hogy már Khamenei ajatollah nővére is undorát fejezi ki bátyja évtizedes terrorpolitikája miatt.

Csak lassan a testtel...

A kezdeti bizonytalanság oka az, hogy Irán alkotmányos felépítménye meglehetősen zavaros a hatósági jogkörök elosztásában. A legfontosabb ügyekben a végső szót nem az államapparátus, hanem a legfőbb papi testület (Őrök Tanácsa), és annak feje, Ali Khamenei ajatollah mondja vagy mondhatja ki, illetve vizsgálhatja felül. Döntéseik megfellebbezhetetlenek, és tőlük egyelőre nem hangzott el nyilatkozat a fejkendőviselés ügyében. Ha a különleges osztagot formálisan meg is szüntetik, beolvasztják, vagy átnevezik, továbbra is korlátlan eszközeik vannak a nők megfélemlítésére.

A magasrangú iráni tisztviselőkre jellemzően Dzsafar Montazeri főügyész eleve homályosan fogalmazott, és nem tette világossá, hogy a legfelsőbb vezető jóváhagyta-e a döntést. Azt sem árulta el, hogy a továbbiakban mi lesz a sorsa azoknak a nőknek, akik hidzsáb vagy másféle fejkendő nélkül jelennek meg a nyilvánosság előtt. Az eddig tapasztalatok szerint továbbra is keserűség, szenvedés, halál vár vár rájuk. 

Figyelemterelő, felpuhító kísérletek korábban is zajlottak, emlékeztet az iráni disszidens ellenzék. Már 2017-ben is megígérte a rendőrség, hogy nem lesznek újabb letartóztatások a laza kendőviselés miatt, de ennek épp az ellenkezője valósult meg. 

Nem az első üres ígéret

Pár órás tétovázás után az iráni hivatalos sajtó sietett leszögezni, hogy csak lassan a testtel, és most kivételesen nyílt kártyákkal játszik. Az állami Al-Alam műsorszolgáltató szerint Montazeri kijelentéseit 'kiragadták a szövegkörnyezetből', és az iráni rendfenntartó szervek "továbbra is figyelemmel kísérik a nyilvánosság viselkedését". (Ez a Montazeri nem azonos a korábbi idők kimagasló reformista főpapjával, akinek egyik fiát a szélsőséges mudzsahedinek pokolgépe ölte meg.)

A sajátos iráni politikai nyelvezetből lefordítva mindez azt jelenti, hogy a polgárok, a demonstrálók és kivált a nők hatósági zaklatása és megbüntetése változatlan fenyegetésként lebeg a társadalom felett, és legitimitása még zavarosabb lesz, mint eddig volt. Mi több, az állami média azzal az újdonsággal is meglepte a közönséget, hogy Iránnak nincs is erkölcsrendészete (morality police), hanem csak közbiztonsági rendőrsége, és a minisztérium nem tervezi annak megszüntetését.

Agyonverés, nemi erőszak, szexuális zaklatás

A Masha Amini meggyilkolása nyomán kirobbant, és már 247 városra kiterjedő tömeges tiltakozási hullám során a letartóztatott tüntetők egy részét továbbra is meggyilkolják, vagy fogolytáborokba hurcolják, ahol gyakran szexuális erőszakot alkalmaznak, főként a fiúk ellen. 

Az iráni hatóságok által elkövetett emberi jogi jogsértések között szerepel a gyerekek és a fegyvertelen egyetemi hallgatók elleni támadás, akik a teokratikus berendezkedéssel szembeni ellenállásukat fejezik ki. Eddig 35 gyermeket öltek meg a rezsim biztonsági erői, köztük egy 10 éves fiút és két tizenéves lányt, Nika Shakamarit és Sarina Esmailzadehet, akiket agyonvertek tiltakozó jelszavak hangoztatása miatt. 

Mivel a tiltakozások fő jelszava a "Nők, élet, szabadság" szlogen, a női fogvatartottak bosszúként elkövetett nemi erőszakról és szexuális zaklatásról számoltak be, amíg őrizetben voltak. Erről több egészségügyi dolgozó is kiszivárogtatott információkat.  

A rendszer egyfelől magabiztosnak mutatkozik, másfelől viszont köreiben nő a népharagtól való rettegés. Korábban is voltak híresztelések, hogy az elit legfelsőbb tagjai külföldi egérutakat keresnek (Oroszország, Szíria felé), és már Venezuelával is folyik egyezkedés egy esetleges menedék kialakításáról, no meg a mérhetetlen vagyontömeg áthelyezéséről.

Nicolás Maduro venezuelai és Ebrahim Raiszi iráni elnök

Az ISNA állami média eközben a konzervatív érzelmű csoportok ellenérzéseit szítja, hogy forduljanak szembe a tiltakozókkal. Maga a főügyész nyilatkozta, hogy tisztában van a hithű emberek lelki gyötrelmeivel, amikor szemtanúi annak, hogy fiatal nők hidzsáb nélkül mászkálnak a városokban. Megnyugtatta őket, hogy az új tiltó jogszabályok hamarosan a parlament kulturális bizottsága elé kerülnek, ami hemzseg a hiperkonzervatív képviselőktől. 

A 290 fős iráni parlament 227 képviselője már meg is szavazta a halálbüntetés kiszabását a tüntetőkre. „Arra kérjük az igazságszolgáltatást, hogy határozottan lépjen fel e bűncselekmények elkövetőivel és mindazokkal szemben, akik segítették és hergelték a zavargókat" – írták közleményükben a képviselők. 

Szavuk meghallgatásra is talál, mert a demonstrációk során eddig mintegy 14 ezer embert vettek őrizetbe, és már több halálos ítélet is született, melyek közül az elsőt már végre is hajtották, Mohsen Shakari esetében. Az ő meggyilkolásának hírét így fogadták a rokonok és a szomszédság.

Az összecsapásokban megölt tüntetők száma 400 fölé emelkedett. A Forradalmi Gárda közleménye arra ösztönzi az igazságügyi szerveket, hogy gyorsan és hatékonyan büntessék meg a lázongások résztvevőit.

Fenyeget a veszély, hogy a rendszer nem hogy enyhít, hanem még annál is súlyosabb szabályozást tervez, mint amilyen szeptember előtt létezett. Ennek részleteiről még nem lehet tudni, de a bukástól való félelemmel kevert bosszúvágy jelentős hajtóerő lesz a visszavágáskor. 

Kivéve, ha a tömegmozgalom át nem csap fegyveres lázadásba vagy forradalomba, amiben sokan reménykednek. A tüntetők nem érnék be azzal, ha az erkölcsrendészet feloszlatása igaz lenne. Jellemzi ezt egyikük nyilatkozata a BBC-nek, hogy a hidzsáb-felkelés csak a kezdet, és nem nyugszanak a diktátor haláláig és a rendszerváltásig.

Őket erősíti érzelmileg és tekintélyével is Khamenei ajatollah húga, aki nyilatkozatában közli, hogy eljött az ideje szembe szállnia bátyja politikájával. A Franciaországban élő Badri Khamenei átérzi az iráni nők gyászát, és elítéli mindazt, ami Khomeini és Khamenei zsarnoki hatalma idején az országban történt, remélve a rendszer mielőbbi összeomlását. Eddig csak suttogott a fivére fülébe, de eredménytelenül, és szégyelli, hogy nem lépett már korábban színre, hogy maradék befolyását latba vesse.

Az asszony levele azután jelent meg, hogy lányát, azaz még Khamenei unokahúgát is elhurcolta a rendőrség, vélhetően azért, mert szenvedélyes videóüzenetében Hitlerhez, Mussolinihez, Szaddám Huszeinhez hasonlította nagybátyja rendszerét. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi hatalmak elítélő nyilatkozatai mit sem érnek, mert a háttérben folytatódik a titkos üzletelés, aminek végeredménye az, hogy nem Iránban gyártott lövedékek oltanak ki emberéleteket szerte az országban. 

Az üzenet összefoglalja a helyzet lényegét

Miért kötelező a hidzsáb viselése? Előír az iszlám ilyesmit?

A hidzsáb arab eredetű szó, jelentése fedő vagy takaró, de megnevezése és külön kategóriaként való kezelése újkeletű. Az iszlám tételei nem írják elő a viselését. Mohamed próféta korából csak a könnyű fátyol emlegetése maradt fenn, de az sem kötelezően, és jóval engedékenyebben, mint a korabeli Szíriában és Palesztinában. Az arab kultúrákban a fátyolviselés lassan terjedt el, főként mert a nőket nagyon akadályozta a munkavégzésben.

Több iszlám rezsim tiltja vagy jó ideig tiltotta a hidzsáb viselését a közhivatalokban, iskolában és egyetemeken, így Törökországban, Tádzsikisztánban, Kazahsztánban vagy Tunéziában. Más országokban sem léteznek halálos kockázatú viselési előírások, csak Afganisztánban és Iránban. 

A hajat eltakaró kendő hívei 2013 óta évente (február 1-én) megrendezik a Hidzsáb Világnapját, amikor igyekeznek nem csak a muszlim, hanem más kultúrák nőtagjait is rávenni a a hidzsáb viselésére, és ezt szépséges fotókkal illusztrálják. Az eseményt 140 országban rendezik meg hivatalosan, és még New York állam kormányzónője is felvette az éves ünnepi listára, nyilvánvalóan az ott élő jelentős számú muszlim népességre is tekintettel.

A hidzsáb-konfliktus mélye

Miben gyökerezik a konfliktus?

Iránban a hidzsáb és a különféle testet rejtő öltözékek körüli vita 1936-ban kezdett kiéleződni, amikor a szabadabb szemléletű uralkodó, Reza sah (1925-1941) megengedte, hogy az iráni nők fátyol vagy más takarás nélkül közlekedjenek, mi több, elrendelte a hidzsábot viselő nők őrizetbe vételét vagy kiutasítását a közterületekről. 

Reformjait a szekuláris elveket valló politikai példaképéhez és barátjához, a török Musztafa Kemal Atatürkhöz igazította. A Török Köztársaság atyja már korábban enyhítő intézkedéseket hozott a női szabadság érdekében, akár erőszak árán is törekedve a reformokra, és ezt az utat követte a Sah is.  

Ez az uralkodó változtatta Perzsia nevét Iránra, de mivel lassan a III. Birodalom felé orientálódott és gazdasági megállapodásokat is kötött a nácikkal, egy brit-szovjet akció végül levette a tábláról. Amikor 1943-ban Teheránban összeültek a Hitler-ellenes koalíció vezetői, hogy megállapodjanak az európai második front megnyitásáról, az iráni uralkodó már száműzetésben volt Dél-Afrikában, ahol valószínűleg megmérgezték. 

AP
(balra) a két sah - jobbra németellenes szövetség vezetői , Teherán, 1943. november 28.AP

Helyére fia, a későbbi Reza Pahlavi sah került, aki sok tekintetben folytatta apja politikáját, de immár egyértelműen brit-amerikai égisz alatt, és a CIA-MI6 segítségével szerzett teljhatalmat. Az iszlám forradalom után ő is száműzetésben halt meg, és politikai örökségéből mára még mutatóba sem maradt semmi. 

Ez a történelmi előkép úgy függ össze a jelenlegi 'hidzsáb-válsággal', hogy 1941-79 között nem létezett  semmilyen törvényi előírás arra, hogy a nők mit és hogyan viseljenek a közterületeken. Közülük sokan meg is tartották vagy újra elővették a fejkendőt. Nemcsak azért, mert megszokták és kedvelték, hanem ezzel is tiltakoztak a monarchia korábbi liberális felfogása ellen.

David R. Hodge, az arizonai egyetem kutatója azzal magyarázza a hidzsáb továbbra is létező népszerűségét, hogy viselése valóban nyújt valamelyes védelmet az idegen férfiak hirtelen felgerjedő vágyainak csillapítására  vagy elterelésére azzal, hogy elrejti a vonzó hajkoronát. A kutatások kiemelik a kendőviselés antidepressziós hatását, a biztonság vágyát is. Vallási vagy politikai szempontokat viszont nem emlegetnek, és még kevésbé azt, hogy a kötelező és szankcionált viselés a nők előnyére szolgálna. Leginkább a nők szabad döntésére bíznák, hogy mikor és hol öltik fel a kendőt, mert a vallási előírások hamisak, a politikaiak pedig erőszakosak.

A legtöbb konzervatív érzelmű muszlim nő ragaszkodását a hidzsábhoz főként a patriarchális értékek és hagyományok befolyásolják, mindenek előtt a 'námusz' (becsület). Ez az etikai kategória eredendően az erény fogalmát jelenti a közel-keleti társadalmakban, és nem csak a családon belüli nemi kontextusra, hanem általában a figyelmességre, a tiszteletre és a szerénységre is vonatkozik. 

AP Photo
Súlyosan megosztott társadalomAP Photo

Miként az idősebb férfiakat, úgy a hidzsáb-párti női társadalmat is gyakran használja fel a központi hatalom a fiatalabb nemzedék lázadóival szembeni ellentüntetéseken, autóbuszokon szállítva őket egy-egy demonstráció színhelyére. Ezzel egyébként őket is súlyos kockázatnak teszi ki, mert a tömegre leadott sortüzek nem válogatnak.

Egy ilyen éles helyzetben a tisztánlátást nehezíti az is, hogy a rendszer ellen felvonuló nők többsége hidzsábban jelenik meg, mert sokuk számára a női szabadság és az állami terror az elsődleges kérdés. Ha van szabadság, akkor lehet dönteni, hogy ki milyen viseletet választ.

Khomeini volt az, aki mindent felforgatott

A síita iszlám szélsőséges vonalát követő 1979-es forradalom vetette fel a kötelező hidzsábviselés gondolatát, de a tévhitekkel szemben ilyen törvényt akkor még nem lehetett bevezetni. Az év márciusban iráni nők tízezrei vonultak az utcára, tiltakozva a tervezet ellen, amit olyan jelszavakkal kísértek, mint „követeljük a választás szabadságát a ruhákban is”. Így a törvény alapelvei csak 1983-ban váltak kötelezővé, kiterjedve minden nőre, így a nem iszlám hitűekre és az Iránba látogató külföldiekre is. 

A hidzsáb viselése idővel a teokratikus papi rendszer karikatúrájává vált, és a csúfolódás és lenézés szerte a világban éppen azokat sújtotta, akik a szigor elszenvedői voltak. Az azóta eltelt négy évtizedben összesen 30 millió iráni nőt igazoltattak és aláztak meg nyilvánosan a közterületeken, bírságoltak meg vagy állítottak elő a rendőrségre, vagy vetettek börtönbe a hidzsáb 'szabálytalan' viselése miatt. A 'visszaesőket', vagyis akiket már többször megállítottak, súlyosabban büntették. 

AP Photo
A hatalom rátelepedett a nők mindennapi életéreAP Photo

A szabályosság megítélése a különleges osztagok kisbuszaiban portyázó martalócok (komiteh) feladata volt, akiket még az iráni rendőrség is a testület söpredékének tartott. Azért is, mert az önkényes helyszíni bírságokat, általában 20 dollár körüli mértékben, egyszerűen zsebre vágták. Fellépésük agresszív és legtöbbször felesleges volt, például autót vezető nők lestoppolása a félrecsúszott kendő miatt, vagy mert egy hátul ülő nő felrakta a lábát az első ülés támlájára. 

Ezek a zaklatások a mélyen vallási elkötelezettségű nőket is gyakran sújtották. Az egység fő feladata nem a hit és a vallási becsület védelme volt, hanem a nők és férfi rokonaik megfélemlítése is. Ha például megállítottak egy autót, amiben egy férfi és egy nő utazott, akkor igazolniuk kellett a rokonsági fokot. Ebből is sok konfliktus támadt, mert a személyi okmányok vagy a jogosítvány nem volt alkalmas ennek bizonyítására, és emiatt az illetőket előállították. 

Az osztagok gyakran rajtaütöttek sétáló, fagylaltozó családokon, óvodákon, iskolákon, letöröltették a nők sminkjét, de még csecsemők teljes betakarását is követelték a legnagyobb hőségben, ha az lány volt, nehogy kilógjon a lába a takaró alól a babakocsiban.

Az osztagokat gyakran fekete csadoros (teljes testet fedő öltözékes) nők is kísérték, akik megmotozták a gyanú alá esett lányokat, asszonyokat, és közben becsmérlően vad szavakat rikácsoltak a fülükbe, mintha csak a Szolgálólány meséjének fogatókönyvét készítették volna elő. 

A szigor bizarr példája volt, amikor 2017-ben Svédország első feminista kormánya fejkendőben kényszerült Róhani iráni elnök színe elé járulni, megtörve saját polgárjogi nyilatkozatát, ami a nők és férfiak közötti egyenlőség célját tűzte ki. 

A szégyen menete

Ugyanazon a héten viszont bátor döntést hozott az USA női sakkbajnoka, aki bojkottálta a nemzetközi szövetség (FIDE) teheráni világbajnoki döntőjét, lemondva ezzel győzelmi reményeiről. Lépését nyilvános aláírásgyűjtéssel támogatta több élsakkozó, így Nigel Short, Garri Kaszparov és Polgár Zsuzsa is. 

A részvétellel kénytelen lennék alávetni magam az elnyomás olyan formáinak, amelyeket kifejezetten a nőknek szánnak. Rossz példát mutatnék, különösen a sakk iránt érdeklődő fiatal lányok számára.
Nazi Paikidze
amerikai női sakk nagymester és Európa Bajnok

A FIDE viszont beadta a derekát, és nem helyezték át más országba a viadalt. A döntésben meghatározó szerepe volt a nemzetközi testület elnökének, az orosz-kalmük oligarcha Kirsan Iljumzsinovnak, a Kalmük Köztársaság első elnökének, aki azt terjesztette magáról, hogy korábban elrabolták az UFO-k. A világbajnoki címet végül Tan Zhongyi kínai nagymester nyerte el. (A versenyen részt vett Hoang Thanh Trang vietnámi származású magyar nagymester is, aki a 13. helyet szerezte meg.)  

Hol van eközben Amerika és a világ?

Szerte a világból ömlenek a szolidaritás és az együttérzés jelei, de inkább csak a civil és társadalmi szervezetektől, jogvédőktől és az idegenbe menekült iráni ellenállás tagjaitól. Az Európai Unió is kiadott egy tiltakozó nyilatkozatot a tüntetőkkel szembeni brutalitás miatt és szankciókat is kirótt Iránra, de aki legtöbbet tehetné az ügyben, vagyis az Egyesült Államok, rendszeresen szembesül a tétovaság és a közöny vádjával. 

Egyfelől azzal, hogy még mindig nem zárta le határozottan és véglegesen a bécsi nukleáris tárgyalásokat, ami felbátorítja Iránt, mert Amerika gyöngeségét orrontja mögötte. A felpuhításnak (appeasement) vannak példái a korábbi konfliktusok idejéből is. Amikor 2009 júniusában polgárok milliói özönlöttek Irán utcáira, hogy a rezsim elnyomó politikája ellen tiltakozzanak, az Obama-kormány sem reagált az eseményekre. 

November 2-án az Egyesült Államok egyetemeinek és főiskoláinak mintegy 2000 akadémikusa, köztük 10 Nobel-díjas írt alá egy Joe Biden elnöknek szóló tiltakozó levelet, amiben arra szólítják fel a Fehér Házat, hogy fordítson fokozott figyelmet az iráni egyetemek súlyos helyzetére, mivel a tüntetők között rengeteg diák és egyetemista néz szembe a terrorállam erőszakszervezeteivel. 

AP
A Gárda parancsnoka tovább fenyegeti a tüntetőket - Hossein Salami vezérőrnagyAP

A tudósok követelik a diplomácia és a nukleáris tárgyalások befejezését és a büntető szankciók folytatását, beleértve a rejtett iráni olajvásárlások tilalmát. A levél az iráni főiskolai kampuszokat „szent földnek” nevezi, és példaként említi a rangos teheráni Sharif Műszaki Egyetemen lezajlott erőszakos eseményeket, amikor az Iszlám Forradalmi Gárda rálőtt a parkolózónába beszorított fiatalokra. Az egyik megölt diák temetése után a Gárda főparancsnoka, Hossein Salami vezérőrnagy azt az üzenetet küldte, hogy ha a diákok nem fejezik be a lázongást, úgy további gyászra számíthatnak. 

Egyben megvádolta az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Szaúd-Arábiát és Izraelt, hogy kívülről szítják a zavargásokat, ezért ők a felelősek minden csepp kiontott vérért.