Alicia Esteve, katalán állampolgár, hat évig Tania Headként, a 2001. szeptember 11-i támadás egyik túlélőjeként és az áldozatok egyesületének elnökeként élt. Kike Maíllo „La superviviente”-ben azt kutatja, hogyan tarthatta fenn a hazugságot, míg a „The New York Times” 2007-ben leleplezte.
Tania Head saját elmondása szerint a World Trade Center déli tornyának 78. emeletén túlélő 18 ember egyike volt, azon a szinten, amely a második repülőgép becsapódási pontja fölött helyezkedett el 2001. szeptember 11-én.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Azt mesélte, hogy egy haldokló férfi rá bízta a jegygyűrűjét, hogy adja vissza az özvegyének, hogy egy önkéntes, akinek lángolt a ruhája, segítette le a lépcsőkön, és hogy a North Towerben elveszítette vőlegényét, Davidet. Ezzel a történettel jutott el odáig, hogy a World Trade Center túlélőinek egyesületének elnöke legyen, és találkozzon Rudy Giulianival, New York akkori polgármesterével.
Semmi sem volt igaz ebből. Tania Head valójában Alicia Esteve volt, egy fiatal barcelonai nő, aki a merényletek idején a városban egy mesterképzésre járt, és soha nem tette be a lábát az ikertornyokba.
Nem létezett az a jegyesség sem David Scott Suárezzel, a Deloitte alkalmazottjával, aki a támadásban életét vesztette, és akiről azt állította, hogy a vőlegénye volt; sem a férfi családja, sem az a cég, amelynél állítólag dolgozott, nem erősítette meg ezt a kapcsolatot.
A hazugság 2007-ig tartotta magát, amikor a New York Times újságírói, David W. Dunlap és Serge F. Kovaleski, akiknek gyanús lett, hogy valami nem stimmel a történetében, leleplezték. Nem sokkal később a túlélők fórumaiban elterjedt a hír, hogy Alicia Esteve öngyilkos lett, ám ezt soha nem sikerült megerősíteni.
Kike Maíllo dokumentumfilmje: „La superviviente”
A merényletek után nem kevesebb mint 25 évvel a barcelonai rendező, Kike Maíllo, akit az „Eva” és a „Toro” című filmek tettek ismertté, a „La superviviente” című dokumentumfilmmel nyúl bele ebbe a történetbe, amely az „Oswald. El falsificador” nyomvonalát folytatja, előző munkáját a műkincshamisító Oswald Aulestiáról.
Mivel Alicia Esteve nem volt hajlandó részt venni a projektben, és vállalni az arcát, Maíllo a színésznő és humorista Hannah Beckerhez fordul, hogy közvetlen források, például írásos anyagok és terápiás hangfelvételek alapján rekonstruálja mindazt, amit soha nem rögzítettek, és amire egyetlen valódi interjúban sem válaszolt.
A dokumentumfilm kedvéért Maíllo az Egyesült Államokba utazik, és interjút készít azokkal, akik közelről ismerték Tania Headet: az egyesület túlélő tagjaival, azzal az egykori elnökkel, akitől átvette a posztot, valamint Sam Kedemmel, azzal a pszichológussal, aki az áldozatok egyikeként kezelte, és soha nem vett észre ellentmondást a beszámolójában. A róla alkotott vélemények korántsem egységesek.
Egyesek úgy emlékeznek rá, mint egy figyelemre éhes emberre; mások azt állítják, hogy az ő elhivatottsága nélkül az egyesület nem ért volna el ekkora visszhangot és ennyi célt, és hangsúlyozzák, hogy soha nem szerzett pénzt a csalással.
Ez egy 88 perces dokumentumfilm, amelyben annak a katalán nőnek a portréja rajzolódik ki, aki éveken át hasznot húzott abból, hogy egy újabb áldozatként adta el magát.
Miért nem buktatta le senki korábban?
A dokumentumfilm célja nem elsősorban az, hogy kiderítse, hol van most Alicia Esteve, hanem hogy megértse, miként tudott hat éven át minden gyanú felkeltése nélkül fenntartani egy teljesen kitalált személyazonosságot és traumát.
Az ügy párhuzamokat mutat Enric Marco történetével, azzal a katalán férfival, aki a flossenbürgi koncentrációs tábor túlélőjeként adta ki magát, és a Mauthausen Amical élére is eljutott, mielőtt leleplezték volna (forrás: spanyol). Mindkét esetben egy megható részletekkel felépített elbeszélés olyan módon talált utat a közönséghez, ahogyan a jóval visszafogottabb, valós tanúságtételek nem tudtak.
A dokumentumfilm által felvetett kérdés nemcsak az, hogy Alicia Esteve hogyan tudott ennyi embert megtéveszteni, hanem az is, milyen kollektív igény tette lehetővé, hogy ez a hazugság ilyen sokáig működjön anélkül, hogy bárki, még egy pszichológus sem, kétségbe vonta volna a történetét.