Első alkalommal kínál élőben audionarrált koncerteket a Rock en Seine a vak és gyengénlátó nézőknek: egy hang írja le a mozdulatokat, fényeket és a színpad érzelmi világát.
A párizsi kapuknál rendezett Rock en Seine fesztiválon (forrás: francia) a zenét nemcsak a fülével éli át az ember. A fények, az előadók mozdulatai, mozgása a színpadon, arckifejezéseik, illetve a közönség reakciói ugyanúgy hozzátartoznak a koncertélményhez. Ezek a vizuális elemek azonban a vak és gyengénlátó nézők számára láthatatlanok maradnak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Története során először a fesztivál idén élőben audiodedikált koncerteket is kínál. Minden nap egy koncert a Grande Scène-en részesül az Association Valentin Haüy-val közösen kialakított szolgáltatásban: Miki, Djo, Nick Cave & The Bad Seeds, Amyl & The Sniffers és The Cure.
Egy külön erre a célra kialakított platformon a fejhallgatót viselő fesztiválozók élőben hallják az audiodeszkriptor hangját. Szó sincs azonban arról, hogy a műsor minden másodpercét kommentálja: a feladata az, hogy a megfelelő pillanatokban szólaljon meg, anélkül hogy elnyomná a zenét vagy a dalszöveget.
„Én vagyok azoknak a nézőknek a szeme, akik nem látnak” – magyarázza Raphaëlle Valenti. Hangszínésznő, szerző és audiodeszkripciós tréner, aki megalapította a ZeugmaConcepts nevű céget, amely kifejezetten ennek a gyakorlatnak a fejlesztésével foglalkozik. Többek között új audiodeszkripciós szövegírókat képez, és évek óta azon dolgozik, hogy a kulturális tartalmak hozzáférhetővé váljanak.
„Nem tolakodhatok rá, nem beszélhetek például az énekesnő megható pillanatai alatt” – teszi hozzá. Feladata, hogy elcsípje azokat a pillanatokat, amikor megszólalhat, és átadhatja a lényeges vizuális információkat: az előadó mozdulatait, helyzetét a színpadon, az arckifejezéseit, gesztusait. „Minderről beszélni fogok, hogy átadjam az érzelmeket.”
Különös koncentrációt igényel attól, akinek figyelnie kell a színpadot, megérteni, mi zajlik ott, és a megfelelő pillanatban megtalálni a szavakat. Az audiodeszkripció így az élő narráció egyik formájává válik, amelynek diszkréten kell maradnia, hogy a zene továbbra is középpontban lehessen.
Az első próbálkozás nagy tetszést arat
A gyengénlátó Saliha számára ez az élmény igazi felfedezés. „Már a hangja is kellemes… ő volt a szemem, mindent pontosan tudtam, mi történik, fantasztikus volt.” Az ilyen típusú figyelem azonban egyensúlyt is kíván: „Egyrészt aktívan figyelnem kell a leírást, ami elhangzik, másrészt, ha a dalszövegre akarok figyelni, az már bonyolult.”
Ez a fajta „szellemi »tornagyakorlat«” azonban nem akadályozza meg abban, hogy teljes mértékben élvezze visszatérését a fesztiválok világába. „Annyi éve nem voltam már fesztiválon, hogy most aztán tényleg szeretném kiélvezni minden pillanatát” – mondja mosolyogva. „Mert ez a megoldás egyszerűen… hűha!”
Az audiodeszkripció tehát nem a zene helyébe lép, hanem azt igyekszik visszaadni, ami kíséri: a fények váltakozását, az előadó mozgását, az arckifejezéseket, a gesztusokat, a közönséggel való interakciót. Mindazt, ami egy koncertből élő színpadi élményt teremt.
A színpadon az előadók tovább énekelnek, a fények lüktetnek, a közönség pedig velük együtt rezdül. A fejhallgatókban egy hang képeket rajzol a zenére.
Azok számára, akik mindezt nem láthatják, a koncert másképp mesélődik el. Az érzelem azonban ugyanaz marad: annak az öröme, hogy végre ott lehetnek a közönséggel, és átadhatják magukat az előadásnak.