Az észak-izraeli Foreidis közelében feltárt őskori barlang ritka betekintést ad az emberi evolúció kevéssé ismert szakaszába, megőrzött eszközökkel és állatmaradványokkal.
A régészetben ritkán adódik alkalom olyan lelőhely feltárására, amely több százezer éven át gyakorlatilag érintetlen maradt a természeti és emberi behatásoktól.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Pontosan ez történt egy Foreidis közelében fekvő barlangban, a Zichron Yaakov-i csomópont közelében, ahol az Izraeli Régészeti Hatóság és a Haifai Egyetem kutatói egy 400–250 ezer évvel ezelőtti időszakra keltezett lelőhelyet tárnak fel.
A munkálatokat irányítja (forrás: spanyol) Kobi Vardi régész és Amit Gabay, Ron Schimmelmitz professzor közreműködésével. A kutatás vezetői a lelőhelyet az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb felfedezésének tartják az emberi evolúció olyan szakaszának megértése szempontjából, amelyről nagyon kevés bizonyíték maradt fenn.
A barlang az úgynevezett acheuli–jabrudi kultúrához tartozik, egy olyan technológiai hagyományhoz, amely a Levantéban volt jellemző a késő alsó paleolitikumban. A kutatók szerint a lelőhely kivételes állapota valódi „időkapszulává” teszi a barlangot, amely olyan információkat kínálhat, amelyek más, a térségben található lelőhelyekről aligha nyerhetők ki.
Döntő időszak fajunk történetében
A lelőhelyhez köthető időszak megelőzi a neandervölgyiek és az anatómiailag modern emberek elterjedését. A szakértők szerint ez az időszak mélyreható változásokat hozott az életmódban, az emberi kapcsolatokban és a környezethez való alkalmazkodás módjában.
Schimmelmitz szerint ezekben az évezredekben kezdtek kialakulni azok a viselkedésformák, amelyek később általánossá váltak az emberi populációk körében. Ilyen volt például a nagyobb létszámú csoportok létrejötte, bizonyos területek tartós használata, valamint a bonyolultabb társadalmi szervezet.
Az előkerült bizonyítékok egy intenzív tűzhasználatra és a barlangokban való, viszonylag hosszú ideig tartó tartózkodásra is utalnak, amit rendszerint a nagyobb fokú együttműködéssel, illetve a tudás közösségen belüli, rendszeres átadásával hoznak összefüggésbe.
A kutatók úgy vélik, hogy ezek a változások rakták le annak a kulturális és technológiai alapnak egy részét, amely később a neandervölgyi embert és a Homo sapienst is jellemezte.
Eszközök, állatok és erőforrásokban gazdag táj
A már dokumentált leletek között számos kovakőeszköz található, amelyeket a kor szintjéhez mérten fejlett technikákkal készítettek. A régészek kisméretű kézibaltákat, kaparókat és nagy pontossággal pattintott pengéket azonosítottak.
Az ásatás állatcsontmaradványokat is feltárt, többek között lovak, szarvasok és vadszamarak csontjait. A leletek mellett a víz jelenlétére utaló nyomokat is találtak a környéken; ez az erőforrás tehette a térséget különösen vonzóvá a vadászó-gyűjtögető csoportok számára.
Vardi a felfedezés tudományos jelentőségét a világhírű Nahal Me'arot lelőhelyéhez (forrás: spanyol) hasonlítja, amelyet az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított, és amely ugyancsak alapvető fontosságú a levantei őstörténet kutatásában.
Az Izraeli Régészeti Hatóság és a Haifai Egyetem célja egy átfogó kutatási program kidolgozása, amely lehetővé teszi annak részletesebb rekonstruálását, hogyan éltek ezek az emberi közösségek, miként hasznosították a rendelkezésre álló erőforrásokat, és hogyan fejlődtek technológiáik.
A vizsgálatok befejezését követően az érintett intézmények szeretnék a lelőhelyet a nagyközönség számára is látogathatóvá tenni, hogy ezek a felfedezések a környék lakóihoz, valamint az emberi evolúció iránt érdeklődő diákokhoz és látogatókhoz is közelebb kerülhessenek.