"Érvényes vigaszt tud nyújtani, hogy éljünk ebben a világban" - emeli ki az Euronews által megkérdezett irodalomtörténész, Bazsányi Sándor.
Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. A díjat a hagyományoknak megfelelően majd december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
A szerzőnek az elismerést látnoki erejű életművéért ítélték oda, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét - mondta el Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára, aki beszámolt arról is, hogy a bejelentés előtt sikerült telefonon elérnie az éppen Frankfurtban tartózkodó Krasznahorkai Lászlót. "Krasznahorkai László a Kafkától Thomas Bernhardig nyúló, az abszurdizmus és a groteszk túlzás által jellemzett közép-európai hagyomány nagyszerű epikus írója. De több is rejlik benne: keleti hatások is megmutatkoznak műveiben, amelyek hangvétele szemlélődőbb, finoman hangolt" - méltatta közleményében a Svéd Akadémia.
Krasznahorkai László a kommunista diktatúra kemény korszakában volt fiatal, 1954-ben született. A vasfüggöny mögötti Magyarországon hosszú időn át rettegésben tartotta az embereket az úgynevezett "csengőfrász". Hajnalonként az állami titkosrendőrség bőrkabátos tagjai megálltak egy fekete autóval egy ház előtt, becsengettek egy lakásba, és elvitték azokat, akik másként gondolkodtak. Az így letartóztatottak sorsa sokszor sokáig ismeretlen volt. A Nobel-díjat odaítélő bizottság szóhasználata tehát valóban nem túlzó az apokaliptikus terrorról. Napjaink geopolitikai konfliktusai szintén elviselhetetlen intenzitású szenvedést hoznak a veszélyzónákban élőkre.
Krasznahorkai László művei közül a Sátántangót világhírűként emlegetik Magyarországon, de sokan ismerik a Werckmeister harmóniákat is. Tarr Béla filmjeinek köszönhetően a mozi közönségéhez is eljutottak az irodalmi művek. A rendező ráadásul a magyar filmszakmában a mai napig etalonként szolgál. Szoros együttműködésük évtizedeken át tartott.
Krasznahorkai több nemzetközi elismerést is kapott. 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, 2019-ben a legjobb fordítás kategóriában az amerikai Nemzeti Könyvdíjat, most az irodalmi Nobel-díjat. De akadt olyan rangos külföldi díj is, ami kifejezetten egy kötetre koncentrált: Az ellenállás melankóliája című regényéért 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist.
Az irodalmi Nobel-díj odaítélésének ismertetésekor az Euronews által megkérdezett irodalomtörténész, Bazsányi Sándor azt mondta, hogy bár a leggyakrabban a Sátántangót emelik ki, ő ezt pont ezért nem teszi: "Krasznahorkai prózakínálatában az az izgalmas, hogy nagyon sokfélét írt. Ezért lehet válogatni az ő különböző tárgyú, műfajú, hangú könyvei között. Mások kritikaként fogalmazzák meg, hogy túlságosan sűrűn változik. Én inkább azt mondanám, hogy mozgásban van, és ez mozgás globális léptékű. Ennek bizonyítéka ez a Nobel-díj is."
A vasfüggöny mögött született Krasznahorkai László csak 1987-ben, szinte közvetlenül a rendszerváltás előtt hagyhatta el a kádári Magyarországot, amikor fizikailag is kitárult előtte a világ. Több helyen életvitelszerűen élt. Ez hogy hatott a munkásságára? Erre így felel Bazsányi Sándor: "Az életmű változatlan maradt, mert ugyanazzal a szívós fegyelemmel fogalmazza a mondatait, amelyek minimum többsorosak, maximum egész regény hosszúságú mondatok. A poétika és a látásmód nem változott, csak új témák adódtak: a távol-keleti kultúra, a természettudomány megoldhatatlan kérdései, a művészet teljesítményei, vagyis az európai és a világ kultúráját leíró szenvedély. Ez a szenvedély a saját régiójának és a kádárkori Magyarországnak a megértésére is irányult."
1987 után Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A keleti blokk összeomlása óta állandóan változtatta lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.
Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”.
1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.
Szűkebb világunkat, Magyarországot manapság is élesen bírálja. 2025 februárjában így fogalmazott: „Orbán uralma és az elveszett generáció miatt nincs remény Magyarországon."
Az Euronews által kérdezett irodalomtörténész, Bazsányi Sándor ehhez hozzáteszi: "Nincs jó véleménye erről az országról, ahogy az most működik. A nagyvilágról is különösebben jó véleménye."
Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész kiemeli, hogy Krasznahorkai képes visszaterelni közönségét a lassú olvasás élményéhez: "Ez az életmű nem árul olcsó reményeket, nem szórakoztatóan szembesít az apokaliptikus fenyegetéssel. Jellegzetesen valami olyasmire kényszeríti a befogadót, ami egyik leglényegibb eleme a nyelvművészetnek: a lassú olvasásra."
A 71 éves magyar író a díjjal 11 millió svéd koronát (388 millió forintnyi összeget) kap.