Az Oscar-esélyes "A brutalista" nem életrajzi film. Története több valós személyből építkezik: mindannyian egy befolyásos és megosztó építészeti mozgalom, a brutalizmus kulcsfigurái voltak.
HIRDETÉS
A 10 Oscarra jelölt, amerikai–brit–magyar koprodukcióban készült történelmi filmdráma egy magyar származású zsidó építész történetét meséli el, aki a holokauszt elől az Egyesült Államokba menekül, ahol szerepet kap egy ambiciózus modernista projektben.
A főhőst, Tóth Lászlót Adrien Brody alakítja. A mozi annyira valósághű, hogy jó eséllyel sokan ezen gondolkodva hagyják el a vetítőtermet: az hogy lehet, hogy eddig sosem hallottak erről a zseniről? A válasz az, hogy Tóth László soha nem létezett. A Brutalista nem életrajzi film, hanem inkább több valós személy összeolvasztása.
Brady Corbet rendező, aki viszonylag kis költségvetésből, "mindössze" 10 millió dollárból készítette el a filmet, elmondta: egy sor valós személy ihlette főhősét.
A brutalizmus egy olyan építészeti forma volt, amely feltűnő épületek létrehozásához a nyers betont és acélt használt. Jellemző vonásai a látszóbeton alkalmazása, a szigorú, monumentális formák, valamint a technikai és funkcionális részletek építészeti látványelemként való használata.
A reakciók ellentétesek voltak. Bírálói szerint rideg és csúnya volt, míg rajongóik dicsérik, mondván, hogy a 20. század leglátványosabb épületei ennek az irányzatnak köszönhetők.
A brutalizmus a háború utáni korszakban alakult ki, amikor a kényelem helyett a funkcionalitás volt a legfontosabb tényező. A konvenciókkal és klisékkel való szakítás jellemezte az irányzatot, az építészet költői dimenziójának keresését kiemelve a fény, a tágas, nyitott terek és az anyagok sajátos alkalmazása révén. Maga az elnevezés a francia "béton brut"-ből származtatható, ami a befejezetlenség, vagy a nyers beton jelentését hordozza.
Kik voltak az igazi brutalisták?
Közéjük tartozott Marcel Breuer magyar-német modernista építész. Sok a közös vonás közte és Tóth László fiktív karaktere közt. Zsidó volt, a 20. század fordulója körül született, és később az Egyesült Államokba emigrált.
Leghíresebb épületeit mind hatalmas betonlapok jellemzik: például a párizsi UNESCO-épületek repülőszőnyeg-alakú bejárata (1956), vagy a minnesotai Collegeville-ben lévő Szent János-apátság harangtornya (1954).
Breuer másik ismert terve a Madison Avenue 945, egy nagyméretű modernista-brutalista művészeti-galéria épülete, a ma Breuer Building néven ismert New York-i épület.
A mozgalom másik fontos alakja Goldfinger Ernő volt. Leghíresebb alkotásai közé tartozik a londoni Hampstead külvárosban található otthona.
A Balfron és a Trellick tornyok, két markáns londoni lakóház szintén a leghíresebb - vagy leghírhedtebb...? - munkái közé tartoznak.
1996-ban, amikor a National Trust megnyitotta saját otthonát Hampsteadben, a Balfron- és a Trellick torony műemlékké vált, és Goldfinger munkásságát újra felfedezte az építészetrajongók új generációja.
Louis I. Kahnt, aki fiatal fiúként vándorolt ki Észtországból az Egyesült Államokba, a 20. század egyik legbefolyásosabb építészeként üdvözölték.
A kaliforniai Biológiai Intézet épületét alapból egy kutatóintézet létrehozására tervezték, együttműködve a gyermekbénulás-kutatóval, Jonas Salkkal, aki 1959-ben adta le a megrendelést.
1972-ben a texasi Kimbell Művészeti Múzeum boltíves szerkezeteket mutatott be. Különlegességét a szárnyformájú alumínium reflektorok adják, amelyek segítenek a múzeum belsejében elosztani a fényt.
Kahn másik legismertebb műve az indiai Ahmedabadban található Indian Institute of Management (1974), amelynek ikonikus téglahomlokzata vált híressé - Kahn már nem érhette meg tervének megvalósulását.
Nácik, kémek és művészek: a brutalizmusra adott reakciók
Goldfinger Hampstead-beli brutalista otthona annyira megdöbbentette James Bond megalkotóját, Ian Fleminget, hogy egyik leghíresebb gonosztevőjét az építészről nevezte el. A magyar építész felháborodott, és perrel fenyegette meg az írót, de aztán megenyhült, mikor hat ingyen példányt kapott a nevét viselő regényből.
Goldfinger és Breuer egyaránt kapcsolatban állt a Bauhaus-mozgalommal, a Walter Gropius által alapított vizionárius művészeti iskolával.
A mozgalom csak 1919 és 1933 között létezett, de Walter Gropius koncepciója az volt, hogy a művészetet, az építészetet és a formatervezést egyetlen modernista, előremutató platformon egyesítse.
A mozgalomhoz kapcsolódó építészek voltak még Hannes Meyer és Ludwig Mies van der Rohe.
A Bauhaus-t elítélték a nácik, akik a zsidósággal és a kommunizmussal hozták kapcsolatba, és "degenerált, elfajzott művészetnek" (Entartete Kunst) nevezték. Amikor a nácik az 1930-as évek elején hatalomra kerültek, a Bauhaus tanítványai veszélybe kerültek.
Breuer és Gropius jövőjüket féltve elmenekültek Németországból. A nincstelen Tóth László fiktív karakterével ellentétben Breuer és Gropius gazdagok voltak. Otto Dix művész kevésbé volt szerencsés. Festményeit az állam által támogatott Degenerált művészet című kiállításon "a Nagy Háború német hősei ellen elkövetett sértésnek" bélyegezték.
Otto Freundlich festő és szobrász Der Neue Mensch (Az új ember) című szobra a Degenerált művészet című kiállítás katalógusának borítóját illusztrálta. A dadaista mozgalom egyik megújítója volt ő, kubista művei barátjára, Picassóra adott német válasz voltak, ezért Franciaországba menekült.
A spanyol művész befolyását felhasználva elérte, hogy Freundlichot kiszabadítsák a börtönből, de később a lengyelországi "Majdanek" koncentrációs táborba került. A 64 éves férfit kivégezték, mivel nem volt alkalmas a kényszermunkára.
A brutalizmus néhány szenvedélyes támogatót is megihletett.
Tracey Emin brit művész elítélte a szülővárosában, a kenti Margate-ben található, 1960-as években épült brutalista lakóház nemrégiben tervezett átalakítását.
Az Arlington House, egy 18 emeletes tömb, amely 1963-ban épült előregyártott betonelemekből és tolóüveges ablakokból, hullámos kialakítással, hogy visszatükrözze a közeli tengert.
Guillermo Sevillano és Elena Orte a barcelonai Gabriel Garcia Marquez könyvtár tervezéséért 2024-ben elnyerték az Európai Unió kortárs építészeti elismerését, a Mies van der Rohe-díjat.
Az épület egy óriási könyvhalomra hasonlít, és el is éri célját: olvasásra készteti az embereket. Akkor is sorok álltak az ajtó előtt, amikor az Euronews Culture stábja tavaly interjút készített a házaspárral.
"Szerintem a brutalizmus inkább stílus, mint mozgalom. Különböző reakciókat váltott ki. Vannak, akik nagy rajongói, míg mások nem szeretik ezeket a nagy betondarabokat" - mondta Sevillano akkor, hangsúlyozva: szerinte bármilyen reakciót is váltson ki ez az építészeti stílus, hatása világszerte széleskörű volt.
Arról is mesélt, hogy mennyire csodálja a néhai Paulo Mendes da Rocha brazil építész munkásságát. Az ő legismertebb munkái közé tartozik a Sao Paulóban található Guaimbe lakóépület, Brazília pavilonja az 1970-es oszakai világkiállításon, a brazíliai Goiâniában található Serra Dourada stadion és az ugyancsak brazíliai Szent Péter kápolna.
A Brutalista című filmet már vetítik a mozikban.