NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Békés Itala 97 éves, Kurtág Györggyel való találkozása egyik meghatározó élménye

Békés Itala egyik korábbi felvételünkön
Békés Itala egyik korábbi felvételünkön Szerzői jogok Euronews
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A világhírű zeneszerző kifejezetten a színésznőnek komponált egy dalt, amit ő maga tanított be neki.

HIRDETÉS

97. születésnapját ünnepli Békés Itala színésznő. A Kossuth-díjas művész egész életében ikerbátyjával, Békés Andrással, az Operaház egykori főrendezőjével együtt számolta korát: édesanyjuk, az olasz származású Rita Furlani először a fiúnak adott életet, Itala olyan pici volt mellette, hogy alig vette észre a szülész. 

A családi legenda szerint egy vizespohárba belefért az újszülött, nem sok esélyt adtak megmaradására 1927-ben. Azóta 97 év telt el, és mindannyiunk vissza tud idézni egy emlékezetes alakítást tőle. 

Az Örkény Színház társulatának tagjaként először Firsz szerepét említjük: a férfi cselédet a Meggyeskertben korábban játszotta Darvas Iván vagy Sinkovics Imre, de akadt máskor is, hogy nőre osztották a figurát, Bakó Mártát is emlegeti a szakma. Zsótér Sándor rendező számára egyértelmű volt, hogy Békés Italát kéri fel a Csehov-darab szerepére.

Ebben figyelt fel rá Enyedi Ildikó közvetlenül a Testről és lélekről című film forgatása előtt, és az alakítás erejét látva kérte fel a számos nemzetközi díjat elnyert alkotásban való közreműködésre.

A legtöbben persze a Madách Színházban látták, az Isten pénzében Békés Itala tánctudását is megmutatta. Többször volt képes kis szerepeket olyan erősen kidolgozni, hogy nyíltszíni tapsot kapott a közönségtől. A Szénalázban annyi lett volna a feladata, hogy szobalányként leszedjen egy edényekkel teli asztalt. Ám ő kitalálta, hogy a perceken át szóló zenére milyen koreográfiával tudja tálcára tenni a sokdarabos teás készletet úgy, hogy egy magánszámként emelkedjen ki az előadásból. 

Az időskori jutalomjátékok egyike is a Madách színpadán érte. Noel Coward ritkán előadott műve, a Forgószínpad, egy olyan színészotthonban játszódik, ahol nyugdíjasként a világtól elfeledve élnek a korábban sikeres színésznők. Békés Itala az otthon legidősebb lakójaként gyújtotta majdnem lángra az intézményt a cselekmény szerint, szerepformálásával pedig a közönséget. Mindezt olyan partnerekkel, mint Psota Irén, Kállay Ilona, Pásztor Erzsi, Földi Teri, Lehoczky Zsuzsa, Zenthe Ferenc, Für Anikó, Kautzky Armand.

Számos saját műsorral rengeteg önálló estet adott az országban. Ő fedezte fel, és hozta be Magyarországra a hoppel poppel mozdulatait, de emlegetik Hévízen azt az előadást is, amikor megcsörrent egy néző mobilja, és Békés Itala felé fordulva így szólt: "Persze, vegye fel, hadd halljuk mindannyian, hátha érdekes!"

Békés Italának saját dalt írt Kurtág György. A kotta eredeti kéziratát a színművész nagy becsben tartja, hiszen abból a Kurtág-kéziratokat kezelő Sacher Alapítványnak (Paul Sacher Stiftung, Basel) sincs példánya. A sanzon születéséről és Kurtág Györggyel való kapcsolatáról is mesélt az Euronews-nak a Kossuth-díjas színésznő 2016 február 19-én, a zeneszerző 90. születésnapján. Akkor a vele való találkozást élete egyik meghatározó élményének nevezte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Podcast: Hol legyenek az Akropolisz szobrai? Felélénkült a vita a restitúcióról

Podcast: Varnus Xavér orgonaművész mesél a párizsi Notre-Dame-ról

Podcast: mi igaz és mi nem A korona záró évadából?