NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Viggo Mortensen az egyik sztárvendég a marrakech-i filmszemlén

Viggo Mortensen az egyik sztárvendég a marrakech-i filmszemlén
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Viggo Mortensen azóta népszerű és sokat foglalkoztatott színész, hogy 1985-ben feltűnt A kis szemtanú című amerikai krimiben. A Marrakech-i

HIRDETÉS

Viggo Mortensen azóta népszerű és sokat foglalkoztatott színész, hogy 1985-ben feltűnt A kis szemtanú című amerikai krimiben. A Marrakech-i Nemzetközi Filmfesztiválon elismert színésszel örömeiről és pályafutásáról beszélgettünk.

- Nagyon hízelgő, és remélem, hogy az üzlet szintjén is sikert hoz a filmeknek az itteni jelenlétem. A Loin des hommes című francia filmdrámára nagyon büszke vagyok, egy gyönyörű történet. Nem messze forgattuk, és jó lenne, ha több időm lenne most, hogy elmehessek a hegyekbe, ahol filmeztünk. Minden színész különböző utat jár be. Voltak olyan évek, amikor bizonyos szerepektől el voltam zárva. A Gyűrűk ura trilógia mint minden résztvevőnek, nekem is hosszú időn át fontos munka volt, és hatalmas sikert hozott világszerte mindannyiunk számára. A jegyeladásokban is jól teljesített, és sok ajtót megnyitott előttünk. Persze csak azért, mert szerencse éri az embert, nem biztos, hogy jól tud élni vele. Kifejezetten élveztem Sigmund Freudot játszani. A karakter elvarázsolt. Képes volt szavakkal megvédeni magát, kizárólag a szavak erejével. A szerep megformálása közben nagyon sokat tanultam tőle, és felfedeztem, milyen remek humora volt, milyen volt családos emberként, és más tekintetben, amiket nem is tudtam róla – mondta Viggo Mortensen.

A vörösszőnyeg zaja mellett a marrakech-i fesztivál rendezői igyekeztek nyugalmas és ünnepélyes környezetet is teremteni.

- A zsűriben nagyon is helye van a vitának, nem kell egyetértenie a tagoknak, mindenki kifejtheti a véleményét, hogy aztán szavazzunk. A fesztiválnak meg kell mutatnia, hogy hol tart most a filmszakma, ablakot kell nyitnia a világra és meghatározó témákra – magyarázta Isabelle Huppert.

- Amikor igazán megérint egy film, akkor annyira magával ragad, hogy kérdéseket teszel fel magadnak. Ez rendszerint akkor történik, ha a készítők személyesen is nagyon benne vannak az alkotásban – mondta Ritesh Batra.

Mario Matone a filmes valóságról beszélt: – A hitelességnek és a valósággal való kapcsolatnak nem feltétlenül kell fontosságot tulajdonítani, de a filmes valóságnak hitelesnek kell lennie.

- Az a mondás járja, hogy filmet készíteni olyan, mintha valaki harcba indulna, bátroság kell az alkotóknak. Lélekben velük vagyok – mondta a zsűritagok közül Alan Rickman.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Falling: Viggo Mortensen első rendezése a mozikban

Eddig tartott a védelem: lejártak az első Mickey egér szerzői jogai

Női szerepek, migráció, Auschwitz – fontos témák az Európai Filmdíjon