Elon Musk hátrébb lép a politikától, hogy visszarántsa vállalatait a gödörből
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy kevésbé fog részt venni a politikában, és biztosította a befektetőket, hogy a következő öt évben is ő marad a vállalat élén. Megjegyzései rövid napközbeni fellendülést váltottak ki a Tesla részvényeiben.
Musk a Katari Gazdasági Fórumon adott interjújában elmondta, hogy a jövőbeni amerikai kampányokban jelentősen csökkenteni kívánja politikai költéseit.
A multimilliárdos több mint 250 millió dollárt adományozott Donald Trump 2024-es elnökválasztási kampányának támogatására, és arra a kérdésre válaszolva, hogy a 2026-os félidős választásokon is tervez-e ilyen mértékű költekezést azzal válaszolt, hogy "azt hiszem, a politikai kiadások tekintetében a jövőben sokkal kevesebbet fogok tenni".
Itt megjegyzendő, hogy a kétévente rendezett időközi (midterm) választások jelentősége rendkívül fontos, mert szinte egészében átrendezi az amerikai Kongresszus összetételét. Emiatt az elnök elveszítheti törvényhozási többségét, ami megnehezíti számára a második félidőben a további kormányzást. Efféle fordulat többször is lezajlott az amerikai történelemben, így Donald Trump számára is fontos lesz 2026-ban a kampánytámogatás.
Musknak figyelembe kell vennie azokat a veszteségeket, amelyek kormányzati működése miatt nem csak üzletileg, de erkölcsileg és személyesen is érintették
Egy új felmérés szerint Musk két kulcsvállalata, a Tesla és a SpaceX alacsonyabb etikai besorolást kapott a tulajdonos túlzott jobboldali aktivizmusa miatt. A Tesla például a négy év előtti 8. helyről a 95.-re zuhant vissza, és hasonló erkölcsi megítélésben részesül az űrvállalat is (5.-86.)
A felmérés szerint a Tesla az utolsó helyen végzett a „karakter” kategóriában, amely meghatározza, hogy az adott vállalat érti és osztja-e a válaszadók értékeit, támogat-e jó ügyeket, magas etikai normákat tart-e fenn saját magával szemben és milyenek a munkahelyi körülmények.
Ez a felmérés nem az első jelzés arra, hogy a Tesla hírneve nyilvános változáson ment keresztül, mióta vezetője átvette helyét Donald Trump Kormányzati Hatékonysági Hivatalának élén, amelynek feladata az agresszív szövetségi megszorítások végrehajtása. A megválasztott elnök programja 6,000 milliárd dolláros állami megtakarítást célzott meg, aminek eddig csak a töredéke (100 milliárd) valósult meg, miközben heves ellenállásba ütközött a társadalom, a bíróságok és az USA külföldi partnerei részéről.
A legsúlyosabb intézkedés az Egyesült Államok külföldi segélyprogramjainak (USAID) befagyasztása volt, ami világméretű válságtüneteket okozott. A nyomás alá került elnök át is adta a segélyszervezet vezetési ügyeit Marco Rubio külügyminiszternek, mivel Musk túl brutális eszközökkel és vitatható jogi lépésekkel rontott be a több évtizede működő hálózat életébe.
Musk politikai szerepvállalása azonnali hatással volt a Teslával szemben, és nem csak piaci téren, hanem tüntetésekkel és vandalizmus-cselekményekkel, amelyek a bemutatótermeit vették célba. Ezek olyan súlyos esetek voltak, amiket a belbiztonsági minisztérium a terrorizmus kategóriájába sorolt.
A szélsőjobboldali európai pártok pénzügyi megsegítése szintén ellentmondásosnak bizonyult, ami hozzájárult a Tesla EV-eladásainak meredek visszaeséséhez Európában.
Márciusban egy wisconsini városi találkozón Musk azt mondta, hogy "sokba kerül nekem ez a munka", utalva a különleges kormányzati alkalmazottként betöltött szerepére. Nem sokkal később Trump elnök jelezte, hogy Musk kormányzati megbízatása a végéhez közeledik, mivel a nagyvállalkozó nem kormányzati alkalmazott, és a munkaügyi törvények szerint a Fehér Ház csak 270 napig foglalkoztathatja.
A két férfi személyes viszonya továbbra is baráti és felhőtlen, de az utóbbi hetekben Musk visszahúzódása a közügyektől kifejezetten feltűnő, kivált a kezdeti hetek hiperaktivitásával összevetve.
A Tesla első negyedéves eredménybeszámolója során Musk kijelentette, hogy májustól "jelentősen" csökkenni fog a DOGE-nál töltött ideje. Kedden megerősítette, hogy legalább a következő öt évben a Tesla vezérigazgatója marad, és hatalmas fejlesztéseket tervez az Egyesült Államokban, és azon belül is főként Texasban, ahol a legkedvezőbbek az adó és Kaliforniában.
Az ellenszél dacára a befektetők optimizmusa a Tesla közelgő Robotaxi programjára összpontosul. Musk kedden a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy június végén a texasi Austinban indítja el a teljesen autonóm járműszolgáltatást. Hozzátette, hogy a Robotaxi később Los Angelesre és San Franciscóra is kiterjed majd.
A Tesla részvényei visszapattannak?
A világ legnagyobb EV-gyártójának részvényei több mint 50%-kal emelkedtek az április végi éves mélypontról, amihez hozzájárult a külföldi piaci hangulat javulása az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültségek enyhülése.
Trump elnök múlt heti közel-keleti körútja tovább növelte az amerikai technológiai részvények értékét, mivel több mint 1 billió dollár értékű üzleteket kötött három nagy Öbölmenti állammal. Musk is a Trumpot elkísérő üzleti vezetők között volt, de mérsékelte nyilvános szereplését és a színfalak mögött tárgyalt.
Mindezek ellenére a Tesla részvényei a május 20-i piaczárásig még mindig 12%-kal alacsonyabban álltak az elmúlt évhez képest. Viszont Musk szerint "már megfordult a helyzet, és a részvény nem forogna a kereskedelemben minden idők legmagasabb szintjei közelében, ha nem így lenne". Ugyanakkor elismerte, hogy Európa továbbra is a Tesla leggyengébb láncszeme, amit több tényezőnek tulajdonított, köztük a vámsokknak és a gyenge EV-keresletnek. A vállalat arról számolt be, hogy az első negyedévben 20%-kal csökkent az EV-bevétel világszerte az előző évhez képest.
Áprilisban a Tesla európai eladásai továbbra is jelentősen estek az előző évhez képest: Németországban 46%-kal, az Egyesült Királyságban 62%-kal, Dániában, Hollandiában és Svédországban pedig több mint kétharmaddal.
kapcsolódó cikkek

A Tesla eladásai meredeken zuhantak az elmúlt három hónapban, Musk lehet a hibás

A vámok védelmét sürgeti Trump a Legfelsőbb Bíróságtól - addig marad a bizonytalanság és a csalások
