Az USA és az EU közötti jelenlegi kereskedelmi háború nem újdonság. A két gazdasági nagyhatalom már öt nagyobb vitában került szembe egymással. A múltbeli példák azt mutatják, hogy még ha papíron van is győztes, egy kereskedelmi háborúból senki sem kerül ki igazi győztesként.
HIRDETÉS
Az Egyesült Államok március közepén 25%-os vámot vetett ki az EU alumínium- és acéltermékekre: ez volt a nyitánya a régi szövetségesek közötti kereskedelmi vitának, amelynek során 25%-os vámot vetettek ki az EU-ból az USA-ba behozott gépkocsikra, és 10%-os általános vámot vetettek ki más importtermékekre.
Az EU tisztviselői, akik a diplomáciai felháborodás és az uniós iparágak védelmének gazdasági realitásai között vergődtek, egy sor ellenintézkedést jelentettek be, amelyeket azonban felfüggesztettek, miután Donald Trump amerikai elnök 90 napos szünetet rendelt el az úgynevezett kölcsönös vámok bevezetésére, amelyek a 10%-os általános vámot 20%-ra emelnék.
Ez azonban korántsem az első alkalom, hogy az EU és az USA összeütközésbe kerül kereskedelem miatt. A csirkehústól a repülőgépgyártásig számos gazdasági csetepaté tarkította a transzatlanti szövetség történetét.
A mostani összecsapás azonban a korábbi kereskedelmi vitákon jóval túlmutató lehetséges eszkaláció jeleit mutatja, mivel a szolgáltatások és különösen a technológia is kikerült a csatatérre, ami az USA által az EU-val szemben a szolgáltatások terén elért kereskedelmi többletnek köszönhető.
A csirkeháború - USA 1 / EU 1
1962-ben az olcsó amerikai csirkeimport áradatával szembesülve az Európai Gazdasági Közösség (EGK) - amely akkor Franciaországot, Nyugat-Németországot, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát és Luxemburgot foglalta magában - határozottan lépett fel, és vámokat vetett ki az amerikai baromfira.
A lépésnek azonnali hatása volt: Az Európába, különösen a kulcsfontosságú célpiacnak számító Nyugat-Németországba irányuló amerikai csirkehúsexport jelentősen visszaesett.
Az USA évi 46 millió dollárra becsülte veszteségeit, míg az EGK szerint ez az összeg inkább 19 millió dollárra rúgott. A GATT - a WTO elődje - végül kompromisszumos összegben állapodott meg: 26 millió dollár kártérítésben.
Mivel a tárgyalások holtpontra jutottak, Washington a megtorlás mellett döntött. Nagyjából 26 millió dollár értékű vámot vetett ki egy sor európai árura, köztük teherautókra, pálinkára és a dextrinre.
Végül egyik fél sem került ki egyértelmű győztesként. Európa az eredetileg vártnál alacsonyabb árat fizetett, míg az USA a célzott vámok révén befolyást szerzett.
A banánháború - USA 1 / EU 0
Az úgynevezett "banánháború" az egyik leghosszabb, több mint 15 évig tartó kereskedelmi vitát jelentette Brüsszel és Washington között.
1993-ban az EU a törékeny gazdaságok támogatását célzó stratégia részeként preferenciális kereskedelmi rendszert fogadott el az ACP-országokból - az afrikai, karibi és csendes-óceáni térségben található egykori európai gyarmatokból álló csoportból - származó banánexport javára.
Az Egyesült Államok azonban vitatta a döntést, azzal érvelve, hogy az igazságtalanul hátrányos helyzetbe hoz néhány multinacionális vállalatot, amelyek a globális banánkereskedelemben jelentős szerepet játszanak.
Az ügyet az USA a WTO elé vitte, amely 1997-ben elítélte az EU-t. Az EU 1998-ban módosította importrendszerét, de az USA úgy érezte, hogy ez nem elégséges. Megtorlásul vámokat vetett ki az EU exportjára, például a francia kézitáskákra és az olasz Pecorino sajtra, és 191 millió dollárig terjedő vámot vetett ki.
Az EU csak 2009-ben egyezett bele, hogy a banánra kivetett vámokat tonnánként 176 euróról 114 euróra csökkenti.
A marhahormonháború - USA 0 / EU 1
Ami 1989-ben közegészségügyi intézkedésként kezdődött, hamarosan egy újabb jelentős transzatlanti kereskedelmi vitává fajult. Abban az évben az EGK a fogyasztók biztonságával kapcsolatos aggályokra hivatkozva betiltotta a mesterséges növekedési hormonokkal kezelt marhahús behozatalát. A döntés gyakorlatilag kizárta az Ausztráliából, Kanadából és az Egyesült Államokból származó marhahúsexportot.
Washington és Ottawa megtámadta az intézkedést a WTO-nál. Egy évtizeddel később, 1999-ben a WTO a panaszosok oldalára állt, és az Egyesült Államoknak megadta a jogot, hogy megtorló vámokat vessen ki az EGK - amely addigra Európai Unióvá (EU) alakult át - termékeire, évi 116,8 millió dollár értékben.
A szankciók olyan európai exportcikkeket sújtottak, mint a francia Roquefort, az olasz és spanyol sonka, valamint a belga csokoládé.
Több mint két évtizedes huzavona után a vita végül 2011-ben rendeződött: Az EU beleegyezett, hogy fokozatosan bővíti az USA-ból származó, kiváló minőségű, hormonkezelés nélküli marhahúsra vonatkozó kvótáit, cserébe Washington feloldotta a büntetővámokat.
A véget nem érő történet: Boeing/Airbus - USA 0 / EU 0
Az EU és az USA 17 éven keresztül elkeseredett harcban állt egymással a repülőgépipari óriásoknak - az Airbusnak és a Boeingnek - nyújtott állami támogatások miatt.
A saga egy 1992-es megállapodással kezdődött, amelynek célja a két repülőgépipari óriás állami támogatásának szabályozása volt. Ám 2004-re Washington elégedetlen lett, és azzal vádolta az EU-t, hogy igazságtalanul támogatja az Airbus-t. Az USA kilépett a megállapodásból, és hivatalos panaszt nyújtott be a WTO-hoz.
Ezután hosszadalmas jogi és diplomáciai konfrontáció következett, amely az első Trump-kormányzat idején érte el csúcspontját. 2019-ben a WTO engedélyezte az USA-nak, hogy évente közel 7,5 milliárd dollár értékű uniós árura és szolgáltatásra vessen ki vámokat.
Egy évvel később, 2020-ban az inga az EU javára billent. A WTO a Boeing által kapott támogatások miatt Brüsszelnek jogot adott arra, hogy vámokat vessen ki az amerikai importra.
2021-ben áttörést jelentettek be: mindkét fél megállapodott a vámok felfüggesztéséről, ami ideiglenes fegyverszünetet jelentett. Az enyhülés azonban csak 2026-ig tart.
Az első alumínium- és acélháború - USA 0 / EU 0
A vita 2018-ban kezdődött, amikor a Trump-kormányzat a maihoz hasonlóan nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva átfogó vámokat vetett ki az acél- és alumíniumimportra. Az EU gyorsan reagált, panaszt nyújtott be a WTO-hoz, és ellenintézkedéseket vezetett be 2,8 milliárd euró értékű amerikai árura, köztük olyan ikonikus termékekre, mint a bourbon, a motorkerékpárok és a narancslé.
A patthelyzet 2021-ig tartott, amikor a két fél - a Biden-kormány alatt - megállapodott a vámok felfüggesztéséről, amit a transzatlanti bizalom helyreállítása felé tett lépésként üdvözöltek.
Ez a törékeny béke azonban mára felbomlott. A 25%-os amerikai vámok 2025 márciusától ismét érvénybe lépnek.
Játék, játszma és mérkőzés?
A jelenlegi kereskedelmi vitát - a vita intenzitásán kívül - az különbözteti meg az eddigiektől, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mint döntőbíró nyilvánvalóan elhagyta a színpadot.
Hagyományosan, amint azt a fenti példák is mutatják, a viták a WTO-n keresztül zajlanak, amely a globális kereskedelmi feszültségek kezelésére és közvetítésére létrehozott multilaterális intézmény.
Az USA azonban akadályozza a WTO vitás ügyekben döntő testületbe való kinevezéseket, és a testület tagjainak több mint felével szemben "kölcsönös" vámokat vetett ki. A multilaterális szervezet, illetve elődje, a GATT a múltban élen járt a viták rendezésében.
A múltbeli példák azt is mutatják, hogy még ha papíron van is győztes, egy kereskedelmi háborúból senki sem kerül ki igazi győztesként.