Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
Paolo Gentiloni és Alekszisz Ciprasz szerint Európának még 10-20 évig foglalkoznia kell az Afrikából érkezők kérdésével.
A davosi Világgazdasági Fórumon az olasz miniszterelnök Paolo Gentiloni és a görög kormányfő, Alekszisz Ciprasz egy panelbeszélgetésen osztották meg gondolataikat, főként a menekültüggyel összefüggésben.
- A feladat, hogy a menekültáradatot a bűncselekmények köréből és a szabálytalanságból a szabályos és biztonságos mederbe tereljük - mondta a olasz kormányfő. - Lehetséges ez? Igen, minden bizonnyal.
Hangsúlyozta: Európának a következő 10 vagy 20 évben elkötelezetten kell kezelnie az Afrikából érkező menekültek kérdését.
- Önök jól tudják - tette hozzá Alekszisz Ciprasz, - hogy Paolóval nagyon sokat győzködtük európai uniós partnereinket, hogy a problémával nem kizárólag Görögország és Olaszország gondjaként, hanem európai és nemzetközi problémaként kell szembenézni. Attól tartok úgy soha nem jutunk a probléma gyökeréhez. Ez egy európai probléma. Tehát, teljesen egyetértek Önnel, közös európai migrációs és menekültpolitikát kell alkotnunk, és a gyakorlatban is végrehajtani.
Éppen ezért Alekszisz Ciprasz szerint a menekültkérdést több európai vezető körében kellene tárgyalni.