Nyomozás a Volkswagennél

Nyomozás a Volkswagennél
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A VW amerikai vezetője egy kongresszusi bizottság előtt tett vallomást, közben a wolfsburgi központban a német ügyészség házkutatást tartott.

HIRDETÉS

Házkutatást tartottak a német ügyészség munkatársai a Volkswagen wolfsburgi központjában. Olyan dokumentumokat kerestek, amelyekkel kideríthető, miként csaltak a károsanyag-kibocsátást mérő teszteken, valamint kik a felelősek a csalásért. A nyomozók a VW több alkalmazottjának lakását is átkutatták.

A német autógyártó vezetése közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. Ezt erősítette meg a VW amerikai vezérigazgatója is a képviselőház energetikai bizottságának felügyeleti albizottsága előtt tartott meghallgatásán.

- Őszintén kérem a bocsánatukat, amiért a Volkswagen olyan szoftvert épített az autókba, amellyel becsaphatták a károsanyag-kibocsátást mérő teszteket. Az eset aggasztó. Nem gondoltam, hogy a Volkswagen csoportnál ilyen előfordulhat. Megingattuk a vásárlóink, a kereskedőink és a dolgozóink bizalmát is, nem csak a szabályozó hatóságét – mondta Michael Horn.

Egyben időt is kért, mivel a belső vizsgálatok még korai szakaszban vannak, a legtöbb kérdésre nem tudott válaszolni.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az érintett dízelautók biztonságosak, csak több káros anyagot bocsátanak a levegőbe a megengedettnél. A becsapott vásárlóknak jogorvoslatot ígért.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál