A társadalombiztosítás 2025-öt a GDP 0,4%-ának megfelelő hiánnyal zárta, az állam 47 815 millió eurót utalt át; a Fedea szerint az alaphiány 4,15%, a nyugdíjrendszer nem omlik össze, de egyre inkább a költségvetéstől függ.
Október 5-én, Pedro Sánchez általános választásokat hirdetett november 29-re, és a nyugdíjak – ahogy minden választáskor – ismét a figyelem középpontjába kerültek. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: csődben van-e a nyugdíjrendszer? A számok önmagukban nem adnak egyértelmű választ sem egyik, sem másik irányba.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ebben az évben Spanyolország megdöntötte a havi nyugdíjkifizetés rekordját, csaknem 14 500 millió euróval. A társadalombiztosítás elszámolási hiánya szintén a legalacsonyabb 2011 óta, a GDP 0,4 százaléka. Ugyanakkor a társadalombiztosítási rendszer bevételeinek több mint 20 százaléka az államtól érkezik, az államkincstárral szembeni tartozás meghaladja a 136 000 millió eurót, és a „baby boom” nemzedék tömeges nyugdíjba vonulása alig kezdődött el.
Csődbe mehet-e egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer?
A spanyol nyugdíjrendszer felosztó-kirovó rendszer, vagyis a mai járulékokból a mai nyugdíjakat fizetik. Nincs minden dolgozó nevére szóló egyéni számla, és nincs olyan kassza sem, amely egyszerűen kiürülhetne. Az alkotmány, konkrétan az 50. cikk előírja, hogy az államnak biztosítania kell a megfelelő nyugdíjakat, és rendszeresen indexálnia kell azokat. Ha a rendszer nem elégséges, az államnak hitellel vagy támogatással kell fedeznie a hiányt.
A „csőd” nem pontos kifejezés erre a problémára. A felosztó-kirovó rendszerek nem úgy mennek csődbe, mint egy vállalat. Amíg egy ország – illetve egy állam – áll mögöttük, a nyugdíjakat kifizetik. Ami megtörténhet, az az, hogy a rendszer költsége gyorsabban nő, mint az azt fenntartó gazdaság. Végül valakinek döntenie kell arról, ki állja a terheket.
Santiago Calvo, kvantitatív közgazdaságtan és közpénzügyek professzora, a Ruth Richardson Központ igazgatóhelyettese ugyanezen a logikán indul el. Mint magyarázza, a társadalombiztosítás nem mehet csődbe úgy, mint egy cég, mert mögötte ott áll az állam adóbeszedési és adósságkibocsátási kapacitása.
A gond az, hogy így a kockázat magára az államra tevődik át. Az „El elefante en la habitación” (A láthatatlan óriás) című, Daniel Fernándezzel közösen írt könyvben „görög típusú” csődről beszélnek. Calvo ezt úgy írja le, mint azt a forgatókönyvet, amelyben, miután éveken át adósságból finanszírozzák a lyukat, egy recesszió vagy a kamatszintek hirtelen emelkedése megugrasztja a kockázati felárat, és Spanyolország elveszíti a képességét, hogy ésszerű költséggel finanszírozza magát.
„Abban a pillanatban a kiigazítás már nem a Kongresszusban születik meg menetrenddel és fokozatossággal, hanem a hitelezőkkel folytatott tárgyalások tárgya lesz egy mentőcsomag feltételeként, és a költségvetés legnagyobb tétele az első, amelyhez hozzányúlnak” – figyelmeztet. Görögországban – emlékeztet – a megszorítások azokat is elérték, akik már nyugdíjban voltak, és az átlagos nyugdíj néhány év alatt 1 350 euróról 833-ra esett. Az alábbi adatok mutatják, miről szól a vita.
Hivatalos elszámolás: 0,4 százalékos GDP-arányos hiány
A Beilleszkedési, Társadalombiztosítási és Migrációs Minisztérium szerint a helyzet viszonylag nyugodtnak tűnik. 2025-ben a társadalombiztosítás 7 387 millió eurós hiánnyal zárt, ami jelentős javulás 2024-hez képest, amikor 9 834 millió euró volt a hiány.
A 2025-ös záróhiány a GDP 0,4 százalékának felelt meg, ami a legalacsonyabb érték 2011 óta, és nagy előrelépés a 2016-ban regisztrált 1,7 százalékhoz képest. A járulékbevételek 2025-ben 6,9 százalékkal nőttek, 176 918 millió euróra, és 2026 augusztusáig 126 032 millió eurót tettek ki, ami 7,5 százalékos növekedés. A munkaerőpiac rekordnövekedése volt az egyik fő hajtóereje a járulékbevételek emelkedésének, a növekvő számú bejelentett munkavállalóval együtt.
2026 júliusa úgy zárult, hogy összesen 22 509 200 bejelentett dolgozó volt, először az ország történetében 22,5 millió fölött. A külföldi munkavállalók a teljes létszám 15,6 százalékát tették ki, júniusban pedig 2,37 járulékfizető jutott egy nyugdíjasra, ami egy felosztó-kirovó rendszer legfontosabb mutatója. Júniusban a Baleár-szigetek 3,48 járulékfizetővel állt egy nyugdíjasra, míg Ourensében alig 1,14 jutott.
Állami transzferek: a bevételek 20 százaléka
A spanyol társadalombiztosítási rendszer dinamikájának megértéséhez a mérleg apró betűs része a kulcs. A társadalombiztosítás által 2025-ben beszedett 232 782 millió euróból 47 815 millió euró állami transzferként érkezett, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Ennek eredményeként az állami költségvetésből származó bevételek aránya 20,5 százalékra nőtt. A minisztérium szerint a növekedés nagy részét a Toledo-i paktum magyarázza (forrás: spanyol), amely kimondja, hogy bizonyos kiadásokat adókból kell finanszírozni. Ugyanez vonatkozik a minimáljövedelemre és a legkisebb nyugdíjak kiegészítéseire is.
A Fedea tágabb fogalmi keretet használ a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi helyzetének értékelésére. A Fedea 2005 és 2025 közötti elszámolásait elemző tanulmánya szerint az állami transzferek a kibővített rendszerbe 2025-ben elérték a 61 342 millió eurót.
Ha ezeket a transzfereket is beleszámítjuk a könyvelésbe, a teljes egyenleg körülbelül 8 400 millió eurós hiányt mutatna, ami nagyságrendileg megegyezik a minisztérium által jelzett 7 387 millióval. Nélkülük az alaphiány 69 783 millió euróra, vagyis a GDP 4,15 százalékára rúg; vagyis nyolcszor akkora.
Mindkét adat helyes, mert mást mérnek. A transzferek egy részéből olyan ellátásokat fizetnek, amelyekről senki nem vitatja, hogy adóból kell fedezni. 2024-ben az 58 301 millió eurónyi transzferből 12 951 millió nem járulékalapú ellátásokra ment, 15 234 millió pedig a közszolgálati nyugdíjakra.
A legnagyobb blokkból, 27 505 millió euróból járulékalapú ellátásokat finanszíroztak. A Fedea tanulmánya ezt hiányként könyveli el, míg a minisztérium könyvelése többletbevételként tünteti fel.
Vagyis nincs 7 000 és 70 000 millió euró közötti hiba, hanem arról van szó, hogy mennyit fedezzenek járulékokból, és mennyit adókból. Mindkét megközelítés egyetért abban, hogy akár transzferekkel, akár nélkülük a társadalombiztosítás számai vörösben vannak.
Calvo egyetért abban, hogy a két adat „helyes, de különböző kérdésekre ad választ”. A minisztérium száma azt méri, mennyi hiányzik a társadalombiztosításnak miután az államtól csaknem 53 000 millió eurót kapott transzfer formájában, és a hiány mértéke elsősorban attól függ, hogy a Pénzügyminisztérium évente mennyit dönt befizetni.
A Fedea száma azt hasonlítja össze, hogy a rendszer saját erejéből mennyit szed be, és mennyit költ, „ami a fenntarthatóságról folytatott vita szempontjából a lényeges kérdés”. A közgazdász szerint a Fedea által számolt járulékalapú hiány, vagyis a járulékból finanszírozott ellátások és a rájuk befolyó járulékok közötti távolság mintegy 63 700 millió euró, a GDP körülbelül 3,8 százaléka.
Az általa hivatalos adatnak tekintett számnak szerinte „értelmezési problémája” is van. 2025-ben a könyvelési hiány mintegy 2 450 millió euróval csökkent, miközben az állami transzferek körülbelül 4 860 millióval nőttek, „vagyis az állami hozzájárulás növelése nélkül az egyenleg romlott volna”. Mivel pedig a központi és helyi közigazgatás egészét tekintve továbbra is hiány van, ez a pénz a gyakorlatban új adósságból származik.
A transzferek nem az egyetlen eszköz. Az állam hitelt is nyújt a társadalombiztosításnak. 2024 végén a társadalombiztosítás 135 253 millió euróval tartozott az államnak, és a hosszú lejáratú hitelek a GDP 7,9 százalékát tették ki a Számvevőszéknek a társadalombiztosítás állammal szembeni adósságáról szóló 2024-es jelentése szerint.
A Toledo-i paktum 2023-at jelölte ki határidőként a hitelek használatára. Ennek ellenére a 2023-as költségvetésben, amelyet meghosszabbítottak, újabb két, egyenként 10 004 millió eurós hitelt engedélyeztek, amelyeket 2024-ben, illetve 2025-ben folyósítottak.
2022 decembere és 2025 decembere között az adósság 30 001 millió euróval nőtt, és meghaladta a 136 000 milliót. Ez több mint kétszerese annak az összegnek, amely ugyanebben az időszakban a nyugdíjtartalék-alapba befolyt. Ahogy a tartalék-alap nő, az adósság még gyorsabban emelkedik.
Éppen hogy átment
Május 29-én a Független Fiskális Felelősségi Hatóság (AIReF) értékelte, hogy a nyugdíjkiadások megfelelnek-e a Brüsszellel egyeztetett szabálynak (átlagosan nem haladhatják meg a GDP 13,3 százalékát 2022 és 2050 között, az új bevételi intézkedések hatását levonva). Megállapítása szerint 13,0 százalékon állnak, három tizedponttal a küszöb alatt.
A bruttó kiadás a GDP 14,6 százaléka volt, és a bevételnövelő intézkedések 1,6 ponttal csökkentették ezt. A legutóbbi értékeléshez képest a fő javulást az önfoglalkoztatók járulékreformja hozta. Ezzel az eredménnyel nem lép életbe a záróklauzula, az a mechanizmus, amely eltérés esetén és korrekciós megállapodás hiányában automatikusan megemelné a Nemzedékek közötti méltányossági mechanizmus (MEI) járulékszintjét.
A szabálynak való megfelelés kevésbé kényelmes olvasata az, hogy a bruttó kiadás 1,3 GDP-ponttal meghaladná a korlátot, ha nem lennének bevételnövelő intézkedések. A szabály azért teljesül, mert több bevétel beszedéséről döntöttek. Ugyanebben a tanulmányban az is szerepel, hogy a jelenlegi politika változatlanul hagyása esetén az államadósság 2035-től ismét emelkedni kezdene, és 2050-re a GDP 123 százalékát érné el.
Ezen felül a nyugdíjrendszernek nyújtott állami transzfereket 2050-re a GDP 3 százalékára kellene növelni, és az emelkedő kiadások minden négy eurójából három a központi közigazgatásból jönne, amelynek ezért más politikák visszafogására vagy újabb eladósodásra kényszerülne. A szabály betartása és az adósság kordában tartása az adatok szerint két külön cél.
A Beilleszkedési, Társadalombiztosítási és Migrációs Minisztérium április 9-én bemutatta saját előrejelző modelljét, INTegraSS (forrás: spanyol). Sajtóközleménye szerint a nyugdíjkiadások átlaga a GDP 14 százaléka körül marad 2050-ig.
Ez az adat alacsonyabb, mint az AIReF legfrissebb becslései, amelyek átlagosan a GDP 14,6 százalékának megfelelő bruttó nyugdíjkiadást vetítenek előre, mintegy hat tizedponttal többet. A különbség az induló feltételezésektől függ (a foglalkoztatás és a születésszám alakulásától, valamint a bevándorlás szintjétől).
Calvo szerint az ország sérülékenysége „minden évben nő”. Spanyolország államadóssága továbbra is a GDP mintegy 100 százaléka körül mozog, a társadalombiztosításnak nyújtott transzferek már közelítik a GDP 4 százalékát, és a nyugdíjkiadások a „baby boom” nemzedék nyugdíjba vonulásával 2050-re a GDP 16,4 százalékára nőnek az AIReF szerint.
Nem szeretne dátumot mondani egy görög típusú válságra, mert ez egy olyan sokktól függ, amelyet senki sem tud előre megjósolni, de a következő két évtizedet jelöli meg a legnagyobb kitettség időszakaként. „Ami ma elválasztja Spanyolországot Görögországtól, az az a lehetőség, hogy időben és saját döntéssel hajtson végre egy reformot, amelyet máskülönben kívülről kényszerítenének rá” – állítja.
A 2023-as reform bevezette a MEI-t, egy célzott járulékot, amely a bérek 0,6 százalékán indult, évente nő, 2029-re 1,2 százalékra, és ezt követően is fennmarad. A bevételeket a Tartalékalapba irányítják, amelyhez 2033-ig nem lehet hozzányúlni. A mechanizmus már 10 976 millió eurót hozott, és a hivatalos becslések további 5 298 millió eurót vetítenek előre 2026-ra.
A nyugdíjtartalék-alap tízéves csúcsot ért el
2026. március 31-én a Tartalékalapban 15 267 millió euró volt, ami az elmúlt tíz év legmagasabb értéke. A kifizetési „nóminával” összevetve látszik az arány. Szeptemberben a rendes havi nyugdíj önmagában 14 498 millió euróba került, vagyis az alap alig valamivel több mint egy hónapnyi nyugdíjkifizetést tudott volna fedezni.
2011 végén, amikor a Tartalékalap csúcson volt, 66 815 millió eurót ért, ami a GDP 6,22 százalékát jelentette. A következő években fokozatosan kimerítették, hogy abból fizessék a nyugdíjakat, és 2025-ben mintegy 4 700 millió euróval nőtt, ami alig volt elég körülbelül tíz napnyi nyugdíj kifizetésére.
A Tartalékalap eredetileg arra szolgált, hogy az időszakos bevétel–kiadás különbségeket kezelje. Az, hogy most tízéves csúcsot ér el, inkább arról árulkodik, mennyire mélyre süllyedt korábban, mint a jelenlegi állapotáról.
A „baby boom” már látszik a nyugdíjszámlán
A nyugdíjrendszerre nehezedő teher már most is látszik a kifizetéseken, és az előrejelzések szerint a következő években csak aggasztóbb lesz. A társadalombiztosítás szeptemberben 10 547 417 nyugdíjat fizetett ki 9 529 386 jogosultnak. A „nómina” éves összevetésben 6,3 százalékkal nőtt, miközben a nyugdíjak száma csak 1,6 százalékkal emelkedett.
A növekedés valamivel több mint másfél százalékpontját az magyarázza, hogy több nyugdíjat fizetnek. A többi annak köszönhető, hogy az egyes nyugdíjak összege magasabb. Idén a járulékalapú nyugdíjak 2,7 százalékkal emelkedtek, a minimális nyugdíjak pedig több mint 7 százalékkal. Ezt egészíti ki a helyettesítési hatás: aki most megy nyugdíjba, havonta mintegy 500 euróval többet kap, mint az, akinek a nyugdíja megszűnik. Az átlagos öregségi nyugdíj éves összevetésben 4,5 százalékkal nőtt, szeptemberben 1 576,1 euró volt.
2025 rekordév volt az új nyugdíjazások számát tekintve, összesen 375 324-gyel. Az előrehozott nyugdíjazások továbbra is emelkednek, és a 2026 első négy hónapjára vonatkozó előzetes adatok szerint az összes új nyugdíj 31 százalékát tették ki, szemben a 2025-ös 27,9 százalékkal.
A görbe legnehezebb szakasza még hátravan. Azok az emberek, akik az 1950-es évek végén és az 1970-es évek közepéig születtek (a „baby boom” nemzedék), a következő húsz évben vonulnak nyugdíjba.
Egy tüntető kiabál a nyugdíjak védelméért szervezett demonstráción Madridban, 2021. november 13-án, szombaton.Egy tüntető kiabál a nyugdíjak védelméért szervezett demonstráción Madridban, 2021. november 13-án, szombaton.
Az INE júniusi előrejelzései szerint a 65 év felettiek aránya, amely jelenleg a teljes népesség 21,1 százaléka, 2076-ra 30,9 százalékra nő. Ezek a becslések 6,3 millió fős pozitív vándorlási mérleggel számolnak 2040-ig. Enélkül a bevándorlás nélkül a járulékfizetőkre nehezedő nyomás még nagyobb lenne.
Calvo arra helyezi a hangsúlyt, mit jelent mindez azok számára, akik ma kezdik a munkájukat. Az előrejelzések – emlékeztet – már most azt vetítik előre, hogy a nyugdíj a jövőben kisebb részét fedezi majd az utolsó fizetésnek, a helyettesítési ráta pedig 2050-re 77 százalékról 65 százalékra csökken, „ráadásul olyan feltételezések mellett, amelyeket maga a Fedea is optimistának tart”. Valaki, aki ma 30 éves, várhatóan 2063 körül megy nyugdíjba, egy olyan országban, ahol sokkal több nyugdíjas jut majd egy járulékfizetőre.
Nyugdíjemelés 2027-ben: nagyjából 3,5 százalék
A nyugdíjaknál az inflációt is figyelembe kell venni. Az első becslések szerint a jövő évi emelés nagyjából 3,5 százalék lesz, a legmagasabb 2024 óta. A végleges adat a novemberi előzetes inflációs mutatótól függ, amelyet november 27-én tesznek közzé, és ez lesz az utolsó adat az emelés alkalmazása előtt.
Az emelést ismét új költségvetés nélkül kell jóváhagyni, mivel Spanyolország 2027-be a 2023-as, meghosszabbított költségvetéssel lép be. Januárban az év eleji intézkedéseket tartalmazó első rendeletet elutasította a Képviselőház, így a kormány február 3-án új rendeletet kényszerült elfogadni. Az új parlament első ülése december 23-án lesz – ha az első körben sikerül kormányt alakítani –, és a nyugdíjemelést 2027. január 1-jétől kell alkalmazni.
A fenti számok elkerülhetetlenül politikai kérdéshez vezetnek: ki fizesse meg a nyugdíjrendszer növekvő költségeit? A lehetőségek korlátozottak, és egyik sem fájdalommentes. Az első út a nagyobb bevétel beszedése.
A 2021–2023-as reform ezt az utat választotta a Nemzedékek közötti méltányossági mechanizmussal, amely 2029-ig emeli a járulékokat, valamint az önfoglalkoztatók új járulékaival. A kiadási szabály megsértése automatikusan a MEI emeléséhez vezetne a záróklauzulán keresztül. A második lehetőség az egy nyugdíjasra jutó kiadás csökkentése.
Ezt el lehet érni az effektív nyugdíjkorhatár kitolásával, vagy az induló nyugdíjösszeg számításának módosításával. Az előrehozott nyugdíjazások 31 százalékos aránya jól mutatja a jogszabályi és az effektív nyugdíjkorhatár közötti szakadékot.
A harmadik lehetőség az állam további igénybevétele nagyobb transzferek vagy újabb hitelek formájában, ami végső soron magasabb adókat vagy nagyobb államadósságot jelent. Ez már most is zajlik, és a társadalombiztosítás állammal szembeni adóssága már meghaladja a 136 000 millió eurót. A negyedik lehetőség a több járulékfizetőre építés, vagyis a foglalkoztatás és a termelékenység növelése, illetve a munkaképes korú népesség bővítése, amely nagymértékben a bevándorlástól függ, és az INE előrejelzéseiben is megjelenik.
Calvo a képlet megváltoztatását javasolja. Azt indítványozza, hogy a rendszer notionális számlákra térjen át, amelyekben mindenki azt kapja vissza, amit befizetett, a gazdaság növekedési ütemével újraértékelve, és ehhez egy tőkefedezeti pillért kellene hozzáadni. A Fedea számára készített, Devesa, Doménech és Meneu által végzett számítások szerinte azt mutatják, hogy a ma nyugdíjba lépők által kapott nyugdíj és az új modell szerinti nyugdíj közötti különbség 12 és 25 százalék között mozog.
A 12 százalékos érték azon a feltételezésen alapul, hogy a GDP úgy nő, mint az elmúlt négy évtizedben, míg a 25 százalék az Európai Bizottság visszafogottabb növekedési előrejelzéseiből adódik. Calvo szerint ez a különbség méri „az aktuális ígéretnek azt a részét, amelyet a rendszer a saját erőforrásaiból nem tud kifizetni, és amelyet valaki már ma is transzferekkel és adóssággal finanszíroz”.
Egy férfi beszédet mond a nyugdíjasok tüntetésén Pamplonában, Navarrában, 2018. október 1-jén.Egy férfi beszédet mond a nyugdíjasok tüntetésén Pamplonában, Navarrában, 2018. október 1-jén.
Calvo javaslata tiszteletben tartja a már folyósított nyugdíjakat, és nemzedékenként vezetne be változtatást, ahogyan Svédországban is történt. Az 1970-ben születettek nyugdíjának 5 százalékát számolnák az új képlet szerint, az 1971-ben születetteknek már 10 százalékát, és így tovább egészen az 1989-es generációig, amely teljes egészében notionális számlákon alapuló rendszerben menne nyugdíjba. Egyik generáció sem tapasztalna hirtelen ugrást az előzőhöz képest, és minden dolgozó évtizedekkel előre ismerné az őt érintő szabályokat. Calvo szerint az alacsonyabb bérűek, a hosszú karrierrel rendelkezők és az önfoglalkoztatók „jobban járnának egy olyan rendszerben, amely minden befizetett eurót figyelembe vesz”.
Elismeri, hogy a tőkefedezet kiépítése nagyobb körültekintést igényel, mivel a járulékok egy részének egyéni számlákra irányítása forrás nélkül hagyná azokat a nyugdíjakat, amelyeket továbbra is fizetni kell. Ezért azt javasolja, hogy a MEI-vel kezdjék, amely 2025-ben csaknem 5 000 millió eurót szedett be, jelenleg államadósságba fektetett Tartalékalapba irányítva, és ezt a pénzt vigyék át diverzifikált portfóliójú tőkefedezeti számlákra.
Később, amikor a notionális számlák kiegyensúlyozzák a rendszert, fokozatosan három-négy járulékszázalékpontot lehetne átcsoportosítani. Arra a kérdésre, ki viselje a kiigazítás terhét, úgy válaszol, hogy a jelenlegi rendszer ezt már most is megteszi, és a terhet a fiatalokra és a jövőbeli adófizetőkre hárítja „anélkül, hogy ezt kimondaná”. A reform szerinte nyíltan megjelenítené ezt, és szétosztaná az összes még aktív generáció között.
Ha egyetlen intézkedést kellene választania a november 29-i választások után alakuló kormány számára, Calvo már az első évben elfogadna egy törvényt, amely rögzíti az átmenetet a notionális számlákra, nemzedékek szerinti ütemezéssel, „amely már az első naptól kezdve világos”.
A törvény arra is kötelezné a társadalombiztosítást, hogy évente küldjön minden járulékfizetőnek egy kimutatást az addig felhalmozott összegéről és a várható nyugdíjáról. Calvo emlékeztet, hogy ez a kötelezettség már szerepelt a 2011-es reformban, de egyetlen kormány sem teljesítette. Szerinte a ciklus első éve az az időszak, amikor egy kormánynak a legtöbb politikai tőkéje van egy ilyen léptékű reformhoz, és a lépcsőzetes ütemezés lehetővé teszi a változtatás elfogadását anélkül, hogy az első években bármelyik nyugdíjasra közvetlen hatást gyakorolna.
Ha egy 30 éves ember azt kérdezi magától, hogy lesz-e nyugdíja, Calvo rámutat, hogy lesz, „mert ez az ország legnagyobb politikai támogatottságú kiadása, és egyetlen kormány sem fogja leállítani a folyósítását”. A bizonytalanság szerinte az összegben rejlik, a fizetéshez viszonyítva, illetve abban, hogy hány évesen lehet majd ténylegesen nyugdíjba vonulni.
A tanácsa az, hogy már most, akár kisebb összegekkel is, kezdjenek el saját maguknak félretenni, ha van munkahelyi nyugdíjprogram, éljenek vele, és kövessék figyelemmel azt a vitát, amelyben az ő generációjuk a legtöbbet kockáztatja. „A legjobb garancia az, ha a rendszert még időben, úgy reformálják meg, hogy legyen hozzá alkalmazkodási mozgástérük”.
Minden lehetőségnek más-más vesztesei és időhorizontja van, miközben az idő szorít. November 27-én derül ki, mennyivel emelik a nyugdíjakat januárban. November 29-én általános választások lesznek. A nyugdíjakat továbbra is kifizetik. A győztes dönt majd arról, ki viselje a költséget, amely az AIReF szerint 2050-ben a GDP 3 százalékának megfelelő többlet állami transzfert igényelne.