Hivatalosan az amerikai Demokrata Pártnak még nincs 2028-as elnökjelöltje: se kampány, se viták, se bejelentések. A háttérben azonban már elindult a harc a Fehér Ház visszaszerzéséért.
Hivatalosan még senki sem indul az elnöki posztért, de mindenki kampányol.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Mire a demokrata szavazók 2028 elején Iowában és New Hampshire-ben először leadják szavazataikat, a jelöltségért folyó küzdelem addigra már csaknem két éve tarthat.
Amerika-szerte demokrata kormányzók vezetnek adománygyűjtő rendezvényeket azokban az államokban, ahol korán tartanak elnökjelölt-állító előválasztásokat. Szenátorok emlékirataikat jelentetik meg. A kormány tagjaként szerzett tapasztalattal rendelkező politikusok gondosan megtervezett televíziós szerepléseket vállalnak. Képviselők hatalmas közösségimédia-közönséget építenek, miközben azt hangsúlyozzák, hogy teljes mértékben jelenlegi feladataikra összpontosítanak. Politikai akcióbizottságok csendben felveszik a stábtagokat. A nagy adományozók találkozókat szerveznek. Közvélemény-kutatók szlogeneket tesztelnek. Tanácsadók delegált-szerzési stratégiákat rajzolnak fel.
Senki sem jelenti be a részvételét. Mindenki készül.
A Demokrata Párt talán az elmúlt fél évszázad legkiszámíthatatlanabb elnökjelölő versenyébe lép bele: valóban nyitott előválasztásról van szó, hivatalban lévő elnök nélkül, olyan alelnök nélkül, aki automatikusan örökölné a stafétát, és egyértelmű konszenzusos vezető nélkül.
Az eredmény az, amit Washingtonban egyre gyakrabban neveznek „láthatatlan előválasztásnak”: egy kiterjedt, árnyékban zajló kampány, amelyben ambiciózus demokraták tucatjai próbálnak befolyást szerezni jóval azelőtt, hogy akár egyetlen jelölt is hivatalosan benyújtaná a jelentkezését.
A saját új arcát kereső párt
A tét messze túlmutat a személyeken.
A Demokrata Párt még mindig birkózik a Trump-korszak politikai tanulságaival. A demokratáknak a centrum felé kellene-e mozdulniuk, hogy visszahódítsák az elővárosi mérsékelteket? Vagy inkább egy populistább gazdasági üzenetet kellene felvállalniuk, amely jobban mozgósítja a fiatal választókat? Maradjon-e a bevándorlás meghatározó kampánytéma? Újra lehet-e keretezni a klímapolitikát úgy, hogy az a munkahelyekről, ne az áldozatvállalásról szóljon? Hogyan kezelje a párt azokat a kulturális ügyeket, amelyeket a republikánusok az elmúlt választásokon hatékonyan használtak ellene?
A végső jelölt nem egyszerűen egy kész koalíciót örököl majd.
Ő fogja meghatározni, mit jelent a Demokrata Párt egy csaknem egy évtizeden át Donald Trump által dominált időszak után.
Ez a bizonytalanság magyarázza, hogy ennyi lehetséges jelölt viselkedik elnökaspiránsként anélkül, hogy kimondaná.
Gavin Newsom: kampány kampány nélkül
Kevés politikus állt olyan látványosan a háttérben zajló kampány élére, mint Gavin Newsom kaliforniai kormányzó.
Newsom évek óta tudatosan építi országos profilját: konzervatív szereplőkkel vívott televíziós vitákkal, republikánus vezetésű államokban tett látogatásokkal, nagy nyilvánosságot kapó podcast-interjúkkal, valamint a Trump-kormányzattal és magával Trumppal szembeni rendíthetetlen kritikájával.
Üzenete egyszerű: a demokraták nem elégedhetnek meg azzal, hogy szemben állnak a republikánusokkal – a nemzeti vitában le is kell győzniük őket.
Newsom jelentős adományozói kört épített ki, szoros kapcsolatot alakított ki a szakszervezetekkel, és igyekezett a párt egyik legismertebb kommunikátoraként pozicionálni magát.
A kihívásai ugyanakkor nyilvánvalóak.
A republikánusok kifejezetten örülnének, ha egy kaliforniai kormányzó ellen kampányolhatnának, és Newsomot a „túlhajtott progresszió” megtestesítőjeként állíthatnák be. Maguk a demokraták sem értenek egyet abban, hogy a kormányzó csiszolt médiastílusa vajon lefordítható-e széles tömegtámogatásra.
Andy Beshear: a demokrata, akit a republikánusok is újraválasztanak
Ha a demokraták bizonyítékot keresnek arra, hogy a baloldali politika még a mélyen konzervatív térségekben is sikeres lehet, Andy Beshear, Kentucky kormányzója lett az első számú példájuk.
Amerika egyik leginkább republikánus államában kétszer is megválasztották, Beshear pedig nyugodt, kétpárti imázst alakított ki, amely a katasztrófakezelésre, az egészségügyre és a gazdaságfejlesztésre összpontosít.
Vonzereje egyértelmű.
Ha a demokraták remélik, hogy újra felépítik támogatottságukat a vidéki Amerikában, Beshear talán a legfontosabb esettanulmányuk.
Kihívása ugyanakkor nem kisebb: egy viszonylag csekély országos ismertséggel rendelkező kormányzó képes lehet-e regionális népszerűségét országos mozgalommá formálni?
Még a látszólag független hírek is – például a közelmúltban közzétett felhívása, amelyben nagyobb átláthatóságot kért Mitch McConnell, Kentucky szenátora egészségi állapotáról – erősítik róla kialakult képét, miszerint megfontolt, végrehajtó tapasztalattal rendelkező vezető, aki hajlandó politikailag érzékeny kérdéseket is nyíltan kezelni.
Pete Buttigieg: továbbra is a legjobb kommunikátor?
Kevés demokrata teljesít olyan meggyőzően ellenséges médiumokban, mint Pete Buttigieg.
A volt közlekedési miniszter a párt egyik leghatékonyabb televíziós szószólójává vált: rendszeresen szerepel konzervatív csatornákon, ahol higgadtan szedi ízekre a republikánus érveket.
A 2020-as, sokakat meglepően erős elnökjelölti kampánya óta Buttigieg politikai profilja túlnőtt a szakpolitikai részleteken, és egyre inkább a demokráciáról, a gazdaságról és az amerikai identitásról szóló szélesebb vitákban is megszólal.
Támogatói szerint ő testesíti meg a demokrata vezetés következő generációját. Kritikusai viszont megkérdőjelezik, hogy vonzereje túlnyúlik-e a magasabban képzett elővárosi szavazókon.
Akár így, akár úgy, kevés megfigyelő kételkedik abban, hogy Buttigieg továbbra is az egyik legfegyelmezettebb potenciális jelölt.
Alexandria Ocasio-Cortez: aktivistából országos vezető?
Alexandria Ocasio-Cortez, New York kongresszusi képviselője talán a leglátványosabb politikai átalakuláson ment keresztül a Demokrata Párton belül.
Akiket a centristák egykor csupán tiltakozó jelöltként kezeltek, mára a párt egyik legbefolyásosabb országos szereplőjévé vált.
Hatalmas online követőtábora révén hagyományos médiumok közvetítése nélkül is közvetlenül ér el fiatal szavazók millióihoz.
Legnagyobb feladata, hogy meggyőzze a szkeptikus demokratákat: képes lenne egyesíteni azt a széles koalíciót, amelyre a republikánusok országos legyőzéséhez szükség van.
Támogatói egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a párt nem engedheti meg magának, hogy újabb óvatos centristát jelöljön.
Kritikusai attól tartanak, hogy progresszív márkája továbbra is túlságosan megosztó a kulcsfontosságú billegő államokban.
Josh Shapiro: Pennsylvania végrehajtója
Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója egy másik vonzó pályán halad.
Fiatal, jól fogalmaz, és talán a legfontosabb csatatérállamot vezeti; Shapiro fokozatosan országos figyelmet vívott ki magának kétpárti infrastruktúra-projektekkel és válságkezeléssel.
Sok demokrata stratéga magánbeszélgetéseken úgy véli, Pennsylvania nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen bármilyen útvonal a Fehér Házba visszavezető Elektori Kollégiumban.
Az, hogy kormányzóként ott győzni tudott, értelemszerűen elindította az elnökjelölti találgatásokat.
JB Pritzker: a progresszív milliárdos
JB Pritzker, Illinois kormányzója rendelkezik valamivel, amit minden elnökjelölt nagyra értékel: erőforrásokkal.
Amerika egyik leggazdagabb politikusaként – a Pritzker család tulajdonában van például a Hyatt szállodalánc – Pritzker hatalmas kampánygépezetet tud finanszírozni, miközben nyíltan vállalja, hogy a progresszív prioritások, a szervezett munka és az abortuszjogok kérlelhetetlen védelmezője.
A republikánusokkal szembeni határozott fellépése egyre népszerűbbé tette a demokrata aktivisták körében.
Hogy ez a népszerűség országos szinten is érvényesül-e, egyelőre nyitott kérdés.
Raphael Warnock: a szenátus hangja
Raphael Warnock, Georgia szenátora körül továbbra is csendes elnökjelölti találgatások keringenek.
Meggyőző személyes története – a legendás Ebenezer Baptista Templom lelkészétől Amerika egyik legélesebb versenyű államának szenátoráig – egyedülállóan inspiráló profilt ad neki.
Warnock számára az időzítés jelenti a legnagyobb kérdést.
Sok demokrata úgy véli, politikai jövője végül inkább 2032-höz köthető, nem 2028-hoz – így több ideje maradna országos tapasztalatot gyűjteni.
Kamala Harris: a nagy ismeretlen
Kevés politikus körül lebeg akkora bizonytalanság, mint Kamala Harris volt alelnök körül.
Miután 2024-ben ő vezette a demokrata elnökjelölti listát, Harris továbbra is a párt egyik legismertebb arca.
Országos szervezete, adománygyűjtő hálózata és politikai tapasztalata azonnal az élmezőnybe emelné – ha úgy dönt, hogy elindul.
A demokraták ugyanakkor tovább vitatkoznak arról, hogy a pártnak egy jól ismert országos figurát kellene-e újra felkarolnia, vagy határozottan egy új generáció felé kell fordulnia.
Az, hogy Harris elindul-e – vagy kifejezetten elutasítja az indulást –, az egész mezőnyt átrendezheti.
A sötét lovak
Minden nyitott elnökválasztási küzdelemben felbukkannak meglepetésjelöltek.
Jon Ossoff, Georgia szenátora egyre nagyobb figyelmet kap, mivel a demokraták olyan szereplőt keresnek, aki képes lehet áthidalni az ideológiai törésvonalakat – noha ő továbbra is tagadja elnöki ambícióit, és a szenátusi kampányára összpontosít.
Wes Moore, Maryland kormányzója életrajzával és végrehajtói stílusával folyamatosan lenyűgözi az adományozókat.
Olyan szereplők is előtérbe kerülhetnek, mint Mark Kelly, Arizona szenátora, Chris Murphy, Connecticut szenátora vagy Rahm Emanuel, Chicago volt polgármestere és korábbi kabinetfőnök, ha a jobban ismert esélyesek megbotlanak.
A történelem azt mutatja, hogy akiről ma alig esik szó, holnap akár az élmezőnyben találhatja magát.
Az elnökválasztási politika új szabályai
Ellentétben az előző generációkkal, a mai láthatatlan előválasztás folyamatosan az online térben zajlik. A jelölteknek már nincs szükségük iowai beszédekre ahhoz, hogy lendületbe jöjjenek.
Egyetlen podcast-interjú milliós közönséget érhet el, uralhatja a hírciklust, és egyetlen éjszaka alatt országos szintre emelhet egy jelöltet. Egy vírusvideóvá váló TikTok-klip több fiatal választóhoz juthat el, mint hetekig futó televíziós reklámok.
Minden szakpolitikai beszéd kampányanyag lesz. Minden külföldi út a leendő elnöki alkalmasság próbájává válik, és minden kábeltelevíziós interjú egy minielnökjelölti vitának felel meg.
A politikai tanácsadók egyre inkább úgy vélik, hogy a jelöltek jóval a formális belépés előtt évekig építik saját médiaszemélyiségüket.
Obama árnyéka még mindig hosszú
Az egész mezőny felett ott lebeg egyetlen ember, aki biztosan nem indul.
Barack Obama volt elnök talán továbbra is a Demokrata Párt legbefolyásosabb hangja.
Bár következetesen kerülte, hogy bármelyik potenciális utódjelölt mellett kiálljon, sok pártvezető úgy véli, véleménye döntővé válhat, ha az előválasztás széttöredezett marad.
Hogy Obama végül „királycsinálóként” lép-e fel, vagy tudatosan semleges marad, alapvetően befolyásolhatja az adományozók viselkedését és az elit támogatások alakulását a párton belül.
Először jönnek a félidős választások
Egyelőre minden lehetséges elnökjelölt azt hangsúlyozza, hogy számukra a 2026-os – egyes államokban 2027-es – választások jelentik a legközelebbi prioritást. A kormányzóknak kormányozniuk kell, a szenátoroknak pedig meg kell védeniük mandátumukat.
A demokratáknak először azt kell bizonyítaniuk, hogy vissza tudják szerezni a kongresszusi többséget, mielőtt arról álmodhatnának, hogy visszahódítják a Fehér Házat. Ugyanakkor minden kampánymegálló, adománygyűjtő vacsora és országos televíziós szereplés egy másik nézőponton keresztül is értelmeződik.
Ki tűnt elnökinek? Ki győzte meg az adományozókat? Ki talált hangot a fiatalabb szavazókkal? Ki vészelte át a hét kellemetlen címlapjait? A válaszok csendben formálnak egy olyan versenyt, amely hivatalosan nem is létezik.
Washingtonban azonban keveseket lehet ezzel megtéveszteni. A 2028-as demokrata elnökjelölésért folyó verseny már javában zajlik – még ha a jelöltek ezt egyelőre nem is hajlandók beismerni.