Újra szabadon közlekedhetnek hajók a Hormuzi-szoroson. Az Egyesült Államok és Irán megállapodott az egymás elleni csapások leállításáról, és kedden Katarban tárgyalnak a Hormuzi-szoros körüli feszültségekről – jelentette az amerikai sajtó.
Az Egyesült Államok és Irán megállapodtak abban, hogy felfüggesztik a katonai csapásokat, és kedden Katarban magas szintű tárgyalásokat tartanak, hogy sürgősen megmentsék törékeny békemegállapodásukat – jelentették amerikai médiumok amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozva.
Az áttörésre több napos, egyre súlyosbodó katonai összecsapások után került sor; ezek veszélybe sodorták a június 17-én aláírt ideiglenes egyetértési megállapodást, amely a február végén kirobbant konfliktus lezárását célozta.
A megállapodás értelmében Teherán vállalta, hogy biztosítja a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását a Hormuzi-szoroson, Washington pedig beleegyezett az iráni kikötők blokádjának feloldásába.
„A hajók egyelőre szabadon közlekedhetnek”
„Úgy döntöttünk, hogy leállítjuk az összes kinetikus tevékenységet” – mondta vasárnap az Axiosnak egy magas rangú amerikai tisztviselő, a katonai zsargont használva a csapásokra.
Egy másik amerikai tisztviselő az Axiosnak azt mondta, hogy a felek „egyelőre” visszafogják magukat, és hogy „a hajók szabadon közlekedhetnek”, miközben a tárgyalások folytatódnak.
Az Axios szerint mindkét amerikai tisztviselő, valamint egy harmadik, az ügyet ismerő forrás is megerősítette a keddi katari találkozót.
A CNN szerint a Trump-kormányzat egyik tisztviselője hasonlóan nyilatkozott, megerősítve, hogy a felek kedden Dohában ülnek tárgyalóasztalhoz a megbeszélések folytatására.
A helyszínt Svájcból Katarba tették át
Donald Trump amerikai elnök a feszültség ellenére mindvégig kemény álláspontot képviselt. Szombaton megismételte figyelmeztetését, hogy átfogó katonai akcióra kerül sor, ha az iráni támadások a hajózás ellen újraindulnak, és kijelentette: Irán „nem létezne többé”, ha az Egyesült Államokat „kényszerítenék” a háború újrakezdésére.
Diplomáciai források szerint a keddi találkozót eredetileg Svájcban rendezték volna meg, és szélesebb körű kérdésekről, köztük Irán nukleáris programjáról is szó esett volna. A hétvégén bekövetkezett veszélyes katonai eszkaláció miatt azonban a helyszínt Katarba helyezték át, a napirendet pedig leszűkítették kifejezetten a Hormuzi-szoros körüli patthelyzetre.
Amint újabb információk állnak rendelkezésre, frissítjük cikkünket