Az Euronewsnak többek közt az 1998-ban világbajnok francia válogatott egyik játékosa, valamint a 2006-os világbajnokság győztes csapatában a döntőn gólt szerző olasz hátvéd is elmondta várakozásait.
Az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű világbajnokság előtt „boldog-boldogtalan” jósol a vb végkimenetelére. Az Opta sportstatisztikai adatbázisára épülő Opta Analyst sportelemző oldal és médiaplatform is elkészítette ilyenkor szokásos elemzését. Az Opta szuperszámítógépe Spanyolország világbajnoki győzelmét tartja a legvalószínűbbnek a most először 48 csapattal rendezett tornán.
Mint az elemzés kiemeli, a vb-re Argentína érkezik címvédőként azok után, hogy az Albiceleste Lionel Messi vezérletével megnyerte a 2022-es katari világbajnokságot, azaz négy éve Argentína harmadszor lett világbajnok.
A hat dél-amerikai résztvevőből a másik „nagyágyú”, a rekorderként ötszörös világbajnok Brazília, amely a klubedzőként 5 BL-győzelemmel (szintén rekord) büszkélkedő olasz edző, Carlo Ancelotti irányításával próbál meg véget vetni a 2002-es utolsó világbajnoki címe óta tartó aranyínségnek.
Ott lesz a vb-n a kétszeres győztes Uruguay is, bár dél-amerikai riválisainál az „uruknak” általánosságban kevesebb esélyt adnak a végső sikerre.
A résztvevő nemzetek egyharmada, 16 csapat Európát képviseli, közülük a négyszeres világbajnok Németország, a kétszeres vb-győztes Franciaország, vagy az eddig egyszer-egyszer diadalmaskodó Anglia és Spanyolország akár most is nyerhet (a négyszeres világbajnok Olaszország – a nyolc korábbi világbajnok közül egyetlenként – nem jutott ki a világbajnokságra).
Az említett válogatottak közül az Opta szerint az aktuális Európa-bajnok Spanyolország világbajnoki győzelme lenne a legkevésbé meglepő, amit a szuperszámítógép arra alapoz, hogy 25 000 alkalommal szimulálta a vb lehetséges kimeneteleit.
Az Opta jóslatai
• A vb legnagyobb esélyese Spanyolország, amely a 25 000 szimuláció 16,1%-ában nyeri meg a tornát.
• A spanyolokat a franciák (13%), az angolok (11,2%) és az argentinok (10,4%) követik, azaz mindegyikük a szimulációk több mint 10%-ában nyeri meg a világbajnokságot.
• A szuperszámítógépes szimulációk 35,9%-ában olyan nemzet nyer, amely még soha nem volt világbajnok (ebben bízhat például az esélyességi rangsorban 7%-kal ötödik Portugália).
• 5%-nál nagyobb esélye a világbajnoki címre csak Brazíliának (6,6%) és Németországnak (5,1%) van a világbajnoki címre a már említett együttesek mellett.
Spanyol „részesélyek"
Néhány további érdekesség az Opta jóslatai közül
• Spanyolország az egyetlen csapat, amely nagyobb valószínűséggel jut be a negyeddöntőbe, mint nem, ami a szimulációk 52,1%-át jelenti.
• A La Rojának becézett spanyoloknak 39% esélyük van az elődöntőbe jutásra, a szimulációk 25,6%-ában pedig a döntőbe is bejutottak.
• Spanyolország előbb 75,3%-os valószínűséggel megnyeri a csoportját (Uruguay, Szaúd-Arábia és a Zöld-foki-szigetek előtt), de ha nem is nyeri meg, 98,5%-os eséllyel továbbjut a legjobb 32 közé, ahonnan a nyolcaddöntőt 72,7%-os valószínűséggel éri el. (A számítógép hasonló módon levezette a franciák, az angolok és az argentinok részesélyeit is.)
Mint a számítógép részben már ismertetett adataiból látható, 25 000 szimuláció után az Opta ugyanarra jutott, mint amit a „ki nyeri a vb-t?” kérdésre egy a futballhoz valamennyire is konyító szurkoló mindenféle „metekozás” nélkül válaszolna: egy korábbi vb-győztes.
A számítógép szerint jó eséllyel egy korábbi győztes nyer
Ha az Opta rangsorában 13. Uruguay 1,7%-át hozzáadjuk a többiek már ismertetett százalékaihoz, akkor a hét résztvevő korábbi világbajnok együttes esélye a végső győzelemre 64,1% szemben azzal a 35,9%-kal, ami a világbajnokságon induló többi 41 csapat között oszlik meg.
Érdemes egy pillantást vetni azokra, akiknek a számítógép a legkevesebb esélyt adja: 28 együttesnek az OIpta Analyst szerint 1%nál is kevesebb esélye van a világbajnoki cím megszerzésére.
Közülük a számítógép Törökországnak adja a legnagyobb esélyt 0,9%-kal, a sor végén pedig öt csapat található tizedszázaléknyi esély nélkül: a Kongói DK, Katar, a Zöld-foki szigetek, Haiti és Curaçao esélye konkrétan 0%. A számítógép ebbe a csoportba, a 24. helyre sorolja Kanadát, amelynek – némileg talán meglepő módon, Ausztriával azonos – 0,5%-ot ad a végső sikerére, ami jobb például a svédek (0,4%) vagy a csehek (0,3%) esélyeinél is.
A másik két társrendezőnek még kevésbé kell szégyenkeznie az előrejelzés szerint. Noha az Egyesült Államoknak (1,2%) és Mexikónak (1%) sem lehetnek vérmes reményei, a 18. és 20. helyen mégiscsak ott vannak az első húszban.
Az olyan csapatok közül, amelyek, ha nem is számítanak favoritnak, de képesek lehetnek kiugró teljesítményre, a számítógép a rangsorban 8. Hollandiának 3,6%, Norvégiának (9.) 3,5%, Belgiumnak (10.) 2,4%, Kolumbiának (11.) 2,1%, a legutóbbi világbajnokságon negyedik Marokkónak (12) 1,9%, az utolsó két vb-n ezüst- és bronzérmes Horvátországnak (15.) 1,6% esélyt ad a végső győzelemre.