Az olasz miniszterelnök tervének lényege, hogy a győztes koalíció automatikus „többségi bónuszt” kapna a parlament mindkét házában, garantálva a kormányzóképességet.
Meloni kormánya az 1946 utáni Olaszország egyik legstabilabb kabinetje, miközben az ország pénzügyi megítélése is javult. Pártja, a Fratelli d’Italia a felmérések élén áll, de a jobboldali tábor egysége nem garantált.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A miniszterelnök szerint egy többségi bónuszt tartalmazó rendszer jelentősen csökkentené annak kockázatát, hogy a koalíció relatív (-50%) győzelem mellett elveszítse a parlamenti kontrollt.
Olaszországban a választási törvény nem minősített, azaz nem követel meg 2/3-os többséget, és a jelenlegi közhangulatban és erőviszonyok mellett Meloni nagyobb nehézségek nélkül átviheti akaratát, amire várhatóan a jövő héten már sor kerül.
Az eddig megismert információk szerint az új rendszer arányos (proporcionális) alapú lenne, de kiegészülne egy jelentős mandátumbónusszal, ami 70 képviselői helyet jelentene az alsóházban, +35 széket a felsőházban (Szenátus), így a győztes koalíció automatikusan kényelmes és stabil parlamenti többséget szerezne.
A javaslat célja, hogy elkerülhető legyen az olasz politika egyik krónikus problémája: a választási patthelyzet és a rövid életű kormányok. Meloni és a mögötte álló erők (Fratelli d’Italia, a Liga és a Forza Italia) jelenleg is határozott többséggel rendelkezik, de egy megújított rendszerben ez tovább erősödhetne.
Mire akkor a jobboldali aggodalom?
A jelenlegi olasz választási rendszer vegyes, részben arányos listás, részben egyéni választókerületi, és ebben a konstrukcióban ha az ellenzék összeáll, az veszélyes lehet a Meloni-kabinetre nézve. A középbaloldali blokk, vagyis Demokrata Párt, Öt Csillag Mozgalom, Zöldek és baloldali szövetségesek közös jelöltekkel - különösen Dél-Olaszországban - erős kihívást jelenthetnének. Egy ellenkoalíció felállása a Szenátusban akár a többség elvesztéshez is vezethetne a jobboldal kárára.
Emellett a miniszterelnök köreiben attól is tartanak, hogy fő koalíciós partnerük, a Liga (Salvini-párt) belső konfliktusai előre nem kalkulálható szavazatvesztést okozhatnak a koalíciónak. Ezért tervezheti Melooni, hogy megerősíti a startpozícióját 2027-re.
Miért nincs alkotmányos védelem?
Az olasz alkotmány nem rögzíti részletesen a választási rendszer formáját, aminek oka jórészt történeti. A második világháború után az alkotmányozók szándékosan rugalmas keretet hagytak, azzal céllal, hogy a politikai rendszer alkalmazkodni tudjon a pártrendszer változásaihoz. Ezért az alkotmány csak az alapelveket rögzíti (általános, egyenlő, titkos és közvetlen választójog).
Emiatt a választási szabályokat Mussolini-korszak után többször is radikálisan módosították, egyszerű parlamenti döntéssel. Ennek eredménye ugyanakkor az lett, hogy a fejlett demokráciák között Olaszország szinte példátlanul gyakran változtatja a választási rendszerét. Az 1946-2026 közötti szakaszban 70 kormány működött, átlagosan 1,3 év hivatali idővel, ami folyamatos instabilitást hozott, gátolta az ország fejlődését. A belső bizonytalanság olykor kifejezett bakugrásokat hozott a külpolitikában, így például a sokat emlegetett Andreotti-Craxi korszakban a 80-as években.
Ezért Meloni törekvése mögött nem feltétlenül csak hatalmi vágy, hanem az ország stabilitásának kényszere is áll. Egy olyan időszak vette kezdetét, amikor Olaszország az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságaként, az EU déli peremének kulcsállamaként és a mediterrán migrációs útvonalak egyik fő kapuországaként nem engedheti meg magának a tartós politikai bizonytalanságot.
A magas államadósság, az uniós helyreállítási források felhasználásának tétje, valamint az ukrajnai háború és a közel-keleti feszültségek kockázatai egyaránt abba az irányba hatnak, hogy Róma kiszámítható és ciklusokon átívelő kormányzást próbál biztosítani, főként ha ezt különösebb belső jogi konfliktusok nélkül is megoldhatja.