A Maduro-művelet lefolyásáról a nemzetközi sajtó viszonylag egységes képet rajzol, villámgyors, előre begyakorolt és több komponensből álló katonai akciót. Ennek célja nem egy elnyúló harc volt, hanem a venezuelai államfő fizikai elszigetelése és gyors kiemelése.
Hagyd abba, amit csinálsz, és olvasd el ezt!
A Maduro-rendszer bukását hozó amerikai művelet lefolyásáról a nemzetközi sajtó viszonylag egységes képet rajzol, villámgyors, előre begyakorolt és több komponensből álló katonai akciót. Ennek célja nem egy elnyúló harc volt, hanem a venezuelai államfő fizikai elszigetelése és gyors kiemelése.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője január 10-én azt javasolta az X-en, hogy mindenki tegye félre, amit csinál, és olvassa el Maduro egyik testőrének beszámolóját az elnökrablás éjszakájáról.
A beszámoló szerint az akciót kiterjedt hírszerzési előkészítés előzte meg: az amerikai fél pontos képpel rendelkezett Maduro mozgásáról, az őt védő struktúrákról és a kubai tanácsadók szerepéről.
A támadás első fázisában légifölény megteremtése és elektronikai zavarás történt: a venezuelai radar- és kommunikációs rendszerek működése több térségben egyszerre vált bizonytalanná vagy szűnt meg, ami önmagában is elég volt ahhoz, hogy a védelmi lánc felső szintje elveszítse az irányítást.
Ezt követte a korlátozott létszámú, de nagy precizitású különleges műveleti fázis. A sajtó nem tömeges invázióról ír, hanem kis egységekről, amelyek helikopteres beszállással, előre kijelölt célpontokra koncentrálva dolgoztak. A harc nem terjedt szét az egész városra, hanem lokális, gyors és egyoldalú volt. A döntő pillanatban Maduro védett helyszínen megadta magát, így nem alakult ki elhúzódó ostrom.
A testőr nézőpontja: amikor minden egyszerre szűnik meg működni
Ebben a keretben jelenik meg egy névtelen venezuelai testőr beszámolója, amely az elmúlt napokban terjedt el közösségi médiában. A történet nem taktikai elemzés, hanem alsó nézőpontból megélt sokkélmény. A férfi nem csatát ír le, hanem azt az érzést, amikor egy addig stabilnak hitt világ egyik percről a másikra megszűnik működni. A testőr szubjektív beszámolóját ebben a videóban szóról-szóra ismertetik.
A férfi elmondása szerint nem volt semmilyen előzetes jelzés, ami a támadásra utalt volna. Nem hallották a közeledést, nem kaptak riasztást, de semmilyen jelzést sem. De hirtelen azt érzékelték, hogy a biztonsági rendszerek elnémulnak.
Ezután jelentek meg a levegőben az ismeretlen eszközök, vélhetően speciális drónok, majd kevés számú lopakodó helikopter, és róluk olyan katonák szálltak le, alacsony létszámmal, akiknek mozgása, gyorsasága és pontossága nem illett semmilyen korábbi tapasztalatukhoz vagy gyakorlathoz.
A testőr nem hősi ellenállásról beszél, hanem bénultságról, mert a támadó erő nem létszámban, hanem technikai és pszichológiai fölényben jelent meg, szerinte percenkét 300 lövést leadva. A legdrámaibb elem annak az epizódnak a leírása, amikor egy számára ismeretlen eszköz hatására többen fizikai rosszullétet éltek át, fejfájást, orrvérzést, dezorientációt. Nem tudja megnevezni, mi történt, csak azt hangsúlyozza, hogy abban a pillanatban végképp megszűnt a cselekvőképességük.
Félrevezető politikai előjáték
A védőkre mért váratlan csapásnak politikai előzménye is volt, mivel a megelőző napokban Washingtonból békülékenyebb hangok érkeztek, és Maduro elnök abban reménykedett, hogy alkut tud majd kötni Donald Trumppal. Ha Washington részéről ez egy kiszámított pszichés előkészítés volt, akkor utólag nézve a meglepetés nem is meglepő.
A történet végkicsengése nem technikai, hanem lelki: annak felismerése, hogy az a hatalom, amellyel szemben álltak, sokkal magasabb szinten játszik, és hogy az erőviszonyokkal kapcsolatos feltételezéseik illúziók voltak.
A mainstream sajtó a testőr beszámolóját nem kezeli bizonyítékként, de illeszkedik ahhoz a képhez, hogy az alsóbb szintű védelmi egységek nem értették, mi történik velük, és nem volt idejük alkalmazkodni.
Mit csináltak a kubaiak?
Az akció egyik legérzékenyebb pontja a kubai jelenlét volt. Hivatalos források és a későbbi havannai gesztusok alapján egyértelművé vált, hogy kubai katonai és elhárítási személyek is életüket vesztették az események során, összesen 32-en.
A Maduro-elfogást hozó éjszaka nem a klasszikus értelemben vett csata volt, hanem egy rendszer idegközpontjának gyors lekapcsolása. A névtelen testőr története nem bizonyíték, hanem hangulatjelentés: annak a pillanatnak a lenyomata, amikor a technológiai és szervezeti fölény nemcsak legyőzi, hanem értelmezhetetlenné teszi az ellenállást.
A dobozokban hazatérő kubai halottak pedig arra emlékeztetnek, hogy az akció nemcsak Venezueláról szólt, hanem a térségben kiépített, eddig stabilnak hitt szövetségi és védelmi hálózatok megrendüléséről is.
A kubai veszteségek nagysága azért is különösen beszédes, mert évtizedek óta él egy legenda a havannai hírszerzés és katonai tanácsadói hálózat kivételes hatékonyságáról. A kubai szolgálatok a hidegháború óta olyan hírnévre tettek szert, mint amelyek képesek észrevétlenül beépülni, rendszereket stabilizálni, vezetőket megóvni — sokszor ott is, ahol a helyi struktúrák már meginogtak.
Ennek a mítosznak a gyökerei valós tapasztalatokra épülnek, mert a kubai tanácsadók jelen voltak Afrikában (Angola, Etiópia), Latin-Amerikában (Chile, Nicaragua, Venezuela) és a Közel-Keleten is, legtöbbször olyan rezsimek oldalán, amelyek külső fenyegetéssel néztek szembe.
A Salvador Allendét védő GAP-egység a chilei elnök személyi védelmére létrehozott speciális fegyveres alakulat volt, amely mögött kubai kiképzés és tanácsadás állt. Havanna szerepet játszott az elnöki védelem felkészítésében, még ha a végkimenetelt ez sem tudta megfordítani, amikor a Pinochet-puccs során 1973-ban megölték a fegyverrel védekező elnököt.
A havannai repülőtéren felvett képsorok a zászlóval letakart kis dobozokkal arra utalnak, hogy a venezuelai akció kubai áldozatait nem a hagyományos módon szállították haza.
Bár hivatalos magyarázat nincs, a forma leginkább elhamvasztott maradványokra utal, ami egyszerre szolgálhatta a gyors logisztikát és a politikai kontrollt: a halál körülményei így nem válnak vizsgálhatóvá, a veszteség pedig lezárható. A dobozos hazaszállítás lehetővé tette, hogy a gyász aktusa megtörténjen, miközben a részletek – hol, hogyan, milyen körülmények között haltak meg ezek az emberek – homályban maradjanak.
Így a dobozok nemcsak emberi maradványokat, hanem egy eltitkolt katonai jelenlét utolsó emlékeit is magukkal hozták.