Az elűzött sah fia egyre biztosabb abban, hogy rövidesen hazatérhet Iránba. Reza Pahlavi már jelezte, hogy szimbolikus vezetőként örömmel levezényelné a politikai átmenetet.
Irán néhai sahjának fia pénteken kijelentette: meggyőződése, hogy az Iszlám Köztársaság elbukik a tömeges tiltakozások nyomán. Arra kérte a Nemzetközi Közösséget, hogy ennek előmozdítása érdekében avatkozzon be a tüntetők oldalán.
„Az Iszlám Köztársaság el fog bukni. Már csak az a kérdés, hogy mikor. Vissza fogok térni Iránba” – mondta Reza Pahlavi egy washingtoni sajtótájékoztatón.
Pahlavi 1979 óta él száműzetésben az Egyesült Államokban, miután az iszlám forradalom megdöntötte Nyugat-barát apja uralmát.
Nevét számos tüntetésen skandálták azokban a tömegmegmozdulásokban, amelyek végigsöpörtek Iránon, és amelyeket a teheráni rezsim erőszakkal fojtott el. Emberi jogi szervezetek szerint a megtorlás során legalább 2 572 ember vesztette életét, bár egyes források akár 15 000 halottról is beszélnek.
Pahlavi azt mondta: a bírálatok ellenére kész betölteni egy szimbolikus vezetői szerepet egy világi, demokratikus átmenet során.
Az ellenzéki politikus többször is arra kéret Donald Trump amerikai elnököt, hogy akárcsak Venezuelában tette, Iránban is segítse a korrupt vezetők elmozdítását. Ő azonban eddig csak a szavak szintjén szorongatta meg a teheráni rezsimet.
„Az iráni emberek a terepen már meghozták a döntő lépéseket. Most jött el az ideje annak, hogy a nemzetközi közösség teljes mértékben melléjük álljon” – fogalmazott Pahlavi.
Szerinte a Nyugatnak az ,,elnyomó szervek gyengítésével” kéne segítenie az iráni nép ügyét. Itt kiemelte, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda vezetőinek szankcionálása vagy likvidálása hamar célt érne. Emellett arra szólította fel a magukat demokratikusnak tartó kormányokat, hogy utasítsák ki az Iszlám Köztársaság diplomatáit.