Mi a baj a magyar gyerekvédelemmel?

Az Euronews a napi politikától eltávolodva próbálja bemutatni, mi is a baj.

"Amióta az emberiség dokumentálható módon társadalmi, állami vagy egyházi felelősséget vállal az árván maradt gyermekek ellátásáért, az intézményes gondoskodás soha nem volt mentes a hiányosságoktól”, mondta az Euronewsnak Zoller Andrea, az örökbefogadással foglalkozó Fészek Alapítvány vezetője. “A múlt tapasztalatai – a nélkülözés, az egyenetlen ellátás emlékezete – ma is erősen hatnak a közbeszédre, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekvédelmi intézményekkel szembeni bizalmatlanság könnyen felerősödik.”

"Az iskola is gyerekvédelmi intézmény. A jelzőrendszer tagjai, a tanárok, az óvoda, a bölcsőde, ez mind a gyermekvédelemhez tartozik. Valahányszor jön egy botrány, jön a tűzoltás, de a valódi eredményekhez sokkal tágabban kell értelmezni a gyerekvédelmet" – mondta az Euronewsnak Stáhly Kata, a gyermekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány munkatársa.

Négy védőháló van, csak mindegyik lukas

Ha egy gyermek valamiért veszélyeztetett, akkor a védelmi rendszer első dolga az lenne, hogy segítsen a szülőknek, hogy a gyerek a családban maradhasson anélkül, hogy bántalom érné. Ha semmiképp és végleg nem maradhat a vér szerinti családban, vagy lemondtak róla, akkor az lenne az ideális, ha örökbe fogadnák. Ha ez sem lehetséges, akkor a nevelőszülőnél való elhelyezés még mindig jobb, mint az intézményi elhelyezés. Egyrészt ennek a lépcsőnek minden megelőző fokánál – a szociális ellátórendszeren keresztüli megelőzésnél, az örökbefogadásnál, a nevelőszülői ellátásnál – súlyos működési zavarok látszanak Magyarországon. Másrészt a gyermekotthonok és javítóintézetek, tehát ahol az elmúlt évek botrányai történtek, azok a magyar gyermekvédelem legvégső védőhálói, ahol az összes többi hálón áthullott gyerekek vannak.

"A hatályos magyar jogszabályok szerint a tizenkét év alatti gyermekeket főszabály szerint nevelőszülőnél kell elhelyezni. Intézményi elhelyezésük csak kivételesen, a gyermek különleges szükségletei, egészségi állapota vagy egyéb, a gyermek mindenek felett álló érdekét megalapozó körülmény fennállása esetén engedélyezett" – magyarázta az Euronewsnak Zoller Andrea. "Ilyen például a testvérsorok egybentartására való törekvés.”

A Hintalovon Alapítvány 2024-es gyermekjogi jelentése alapján kimondható, hogy a szakellátásban kicsit több mint 21 000 gyerek van, ebből nagyságrendileg 14 000 nevelőszülőnél és 7000 intézményben. A javítóintézetekben, amelyek a Szőlő utcai botrányok kapcsán kerültek előtérbe, mindössze néhány száz gyerek tartózkodik.

Egy öt éves gyerek, aki a kést fogja a kezében

Minden beszélgetőtársunk a bajok eredőjeként a megfelelő szakmai módszertan és koncepció hiányát, illetve a rendszer alulfinanszírozottságát jelölte meg. Zoller Andrea érzékletes példákkal írta le, hogy milyen helyzeteket kellene kezelni nagyon kevés vagy semmi szakmai támogatás és pszichológusi szupervízió nélkül az ellátásban dolgozóknak.

"A kisfiú a drogos apukájával lakott másfél éves korától az erdőben egy sátorban. A halottkémek azt mondták, hogy körülbelül öt napot töltött a halott apukája mellett. Ez három éves kora körül történt. Öt évesen az anyukájával beköltözött egy családok átmeneti otthonába. A kolléganő azzal hívott fel, hogy van egy Mauglink, egyszerűen nem lehet a közelébe menni, mert annyira vad. Egy öt éves gyerekről beszéltünk, de a kést fogta a kezében, a többieket veszélyeztette. Nem azért, mert mentálisan sérült volt, hanem egyszerűen azt tapasztalta meg, hogy ő így tud túlélni."

"Én hiszek abban, hogy az emberek alapvetően jók, és a legjobb tudások és szándékuk szerint járnak el. De az eszköztelenség miatt könnyen kerülnek olyan helyzetbe, ami félreérthető lehet ", mondja Katona Enikő, a Fészek Alapítvány kuratóriumi tagja. "Például azért a gyerekért, aki 11 évesen szökik, cigizik, esetleg drogozik, aggódik a nevelő, és előfordulhat, hogy kiabál vele vagy megfogja a karját. Egy ilyen helyzet tekinthető akár veszélyeztetésnek vagy bántalmazásnak, de az a nevelő, aki felel ezért a gyerekért, aggódik… a gyerekért, és magáért is, hiszen elveszítheti az állását.

Visszaadom a gyereket és elmegyek a kacsagyárba

Mindezekkel a feladatokkal úgy kellene megbirkóznia a gyermekvédelemnek, hogy az abban dolgozók elképesztően kevesen vannak és alulfizetettek. A Hintalovon Alapítvány adatai szerint 2024-ben az alapellátásban az álláshelyek 7%-a, a szakellátásban a 9%-a nem volt betöltve. 2023-ban, tehát egyetlen év alatt a szakellátásban a kilépett munkatársak aránya 31,9% volt a statisztikai állományhoz képest. Egyetlen év alatt lecserélődött az emberek harmada.

"Nem volt javulás, hogy valahogy a munkaerőt igyekeztek volna megtartani", mondta Stáhly Kata. "Vagy támogatni őket képzéssel, hogy minden ott lévő szakember tudja hogy hogyan kell egy traumatizált gyerekre tekinteni, és milyen módszerek és eszközök vannak a velük való munkához.. Ami amúgy jól körülírt protokoll, ez a szakértelem a munka alapfeltétele lenne, miközben ma kis túlzással az a felvételi követelmény, hogy az illető képes-e felmenni a lépcsőn."

"Zoller Andrea szerint a nevelőszülői rendszerben érdemes lenne a bemeneti feltételeket újragondolni. A nevelőszülőkre számos olyan speciális feladat hárul, amely messze túlmutat az általános gyermeknevelési helyzeteken. Mindezt jelenleg egy 120 órás alapképzésre építi a rendszer, miközben a jogszabály a belépéshez alapvetően életkori, jogi és alkalmassági feltételeket határoz meg.

A körülményeket tekintve nem kell csodálkozni a fluktuáción, különösen úgy, hogy a legelhivatottabb szakembert is gondolkodóba ejti, hogy például Lidl-pénztárosként sokkal kevesebb stressz és konfliktus mellett is jelentősen jobban kereshet. Így megesik az is, hogy a nevelőszülő egy év után visszaadja a gyereket és "elmegy dolgozni a kacsagyárba". Ennek megint pusztító következményei vannak ott, ahol kötődést igénylő, traumatizált gyerekek ellátásáról van szó.

"Megesik, hogy a gyermek hosszú hónapokig, akár egy éven át nevelőszülőnél él, miközben a nevelőszülők alulfizetettsége és a pszichés-mentális támogatás hiánya fokozatosan felőrli a gondozói kapacitásokat. Ilyen helyzetben nem egyéni kudarc, hanem rendszerszintű következmény, hogy a nevelőszülő végül egy stabilabb megélhetést kínáló munkát választ, a gyermek pedig ismét ellátási bizonytalanságba kerül", magyarázza Zoller Andrea.

Beszélgetőtársaink hangsúlyozták, hogy sok az elhivatott, jó szakember is a gyermekvédelemben, ugyanakkor a botrányok azt hozták, hogy mindannyian gyerekbántalmazó hírbe keveredhetnek – ami még tovább ront a helyzeten.

Az állam nem tétlen, de nem is használ

A gyerekvédelemben tevékenykedő civilekkel beszélgetve az a kép rajzolódik ki, hogy a magyar kormány jellemzően rendészeti eszközökkel igyekszik megoldani a terület gondjait, a legritkább esetben egy kevéske pénzzel – finomhangolással, szakmai aprómunkával pedig soha.

Ha valami olyan probléma merül fel, ami hullámokat kelt a közvéleményben, akkor parancsba adják, hogy ne legyen baj, ellenőrzéseket és büntetéseket helyeznek kilátásba, új intézményi kereteket teremtenek és a legvégső esetben minimális pluszforrást irányítanak oda. A rendszer azonban olyan kifeszített, hogy ha egy szálat meghúznak rajta, akkor az másutt okoz gondokat.

"A kegyelmi botrány után például elrendelték a gyermekvédelemben dolgozók "kifogástalan életvitel-vizsgálatát". "Ennek az volt a célja, hogy a gyermekbántalmazásokat megelőzze,vagy a nyilvános kommunikáció szerint a pedofilokat kiszűrje, kiszűrje azokat, akik nem jól bánnak a gyerekekkel. Valójában nem tudja ezeket kiszűrni", véli Stáhly Kata. "Ellenben nagyon megalázó helyzetbe hozta az ágazatban dolgozókat, mert a szomszédjukhoz is joga volt bekopogni a vizsgálatot végzőnek megkérdezni, hogy hogyan jár például az a nevelő bulizni – de akár a szexuális életére is rákérdezhetett."

Kifejezetten emiatt a szakellátásban dolgozók 6%-a mondott fel 2024-ben.

Csecsemőotthonból kórház, kórházból csecsemőotthon

Hasonló történt, miután 2014-ben megszüntették a szakma által egyöntetűen károsnak tartott csecsemőotthonokat, de ezzel csak azt érték el, hogy a kórházban gyűlnek fel az ott hagyott csecsemők. Az alapprobléma – az, hogy a kötődés kialakulása, a legalább napi tízszeri ölelés, és mindaz amit egy csecsemőotthon nem tud nyújtani, alapvető feltétele egy kisgyerek fejlődésének – nem hogy megmaradt, de súlyosbodott is, hiszen egy kórház még kevésbé van felkészülve erre a feladatra. Ezért a kormány most újból csecsemőotthonokat hoz létre.

"Érdemi változást nem lehet elérni egyik napról a másikra" teszi hozzá Stáhly Kata. "Lehet új intézményt alapítani, és akkor egy nap itt vannak a gyerekek, másik nap meg már ott vannak, és úgy tűnik, mintha csináltam volna valamit. De nem lesz jobb, mert az intézményi körülmények soha nem lesznek jók csecsemőknek (jogszabály szerint 12 év alatti gyerekek nem kerülhetnének intézményi közegbe, csak nevelőszülőhöz, 2015 óta). Ehhez például a nevelőszülői rendszer turbósítása kellene, javítani a nevelőszülők képzésén, a bérezésükön, ennek hosszú távon lenne eredménye."

A botrányok tovább rontottak a helyzeten

"A kegyelmi botrány kapcsán elkezdtek a kávézóban, meg mindenhol erről beszélni az emberek, ez alapvetően jó volt, ráirányította a figyelmet a gyerekvédelemre, és nem csak a szakma rágódott ezen", mondja Stáhly Kata. "De azzal, hogy ez régóta, folyamatosan és egyre extrémebb ügyekkel kapcsolatban a politika napirendjén van, azzal kialakult már jó ideje egy olyan vélekedés is, hogy akkor ezek szerint mindenki, aki a gyerekvédelmi szakellátásban dolgozik, az egy bántalmazó, egy bűnöző, és borzasztóan viselkedik a gyerekekkel. Miközben ez nem így van."

Katona Enikő hangsúlyozza, hogy bár a gyermekotthonok körülményei közel sem tekinthetők ideálisnak, sok esetben mégis stabilabb és biztonságosabb feltételeket biztosítanak, mint azok a körülmények, ahonnan a gyermekek kiemelésre kerülnek. Gyakran alapvető infrastrukturális feltételek – fűtött lakótér, ágy, zárható nyílászárók, folyóvíz – is hiányoztak a családi környezetben, amelyek az intézményi ellátásban legalább részben biztosítottak.

Miközben senki nem vitatja, hogy a rendszerben előfordul bántalmazás, Katona Enikő szerint a jelenlegi közfigyelem és általánosító diskurzus nem feltétlenül segíti a nevelők munkáját, sőt, gyakran tovább nehezíti azt, miközben a mindennapi működés strukturális hiányosságai változatlanok maradnak.

Előfordulhat, hogy a gyermekek – különösen az online térből származó információk hatására – egyes nevelői döntéseket bántalmazásként értelmeznek. Ez a jelenség a mindennapi működésre is hatással van: egyes intézményekben a nevelők a félreértések és vitás helyzetek elkerülése érdekében nem maradnak egyedül a gyermekekkel, hanem páros munkavégzésben dolgoznak.

Nem parancsolgatni kellene, hanem kérdezni

Beszélgetőtársaink egyetértettek abban, hogy a rendszert nem rángatni kellene, hanem alaposan kiértékelni és a szakma, valamint a civil szervezetek bevonásával kidolgozni, merre van az előre. Stáhly Kata azt mondta, hogy a magyar gyermekvédelem rendszerváltás utáni történetében vannak rövid felívelő szakaszok – ezek közül az 1997-es gyermekvédelmi törvényt emelte ki, amelyet a legfontosabb szereplők bevonásával írtak –, akkor lett volna lehetőség jó irányba indulni, mert erős alapok segítették a rendszert, de ezeket sok-sok év politikának alárendelt toldozás-foldozás követi. De már az is előrelépés lenne, ha átláthatóan felmérnék a helyzetet.

"Vegyük a gyerekjogi jelentés példáját. Nagyon jó lenne, ha az állam évről évre ránézne arra, hogy mi az, amit jól csinál, és mi az, amit rosszul. Egy működő társadalomban az állam ezt a feladatot kiadja a saját szakmai szervezeteinek. miközben érdemi és folyamatos párbeszéd van az állam és a szakma között. Ez ma nincs így. A Hintalovon Alapítvány 2016 óta adja ki minden évben a gyermekjogi jelentését. Ennek az egyik fő lába az adatok, amiket az államtól és minden releváns hatóságtól kérünk. 2017-ben sokkal több adatot, és sokkal hamarabb tudtunk megkapni, a helyzet évről évre romlott. Több esetben nem kapunk adatokat, vagy több területen egyszerűen nem gyűjtenek adatokat, vagy azokat késve bocsájtják a rendelkezésünkre. "

Katona Enikő arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekvédelmi rendszerben hosszú ideje alulreprezentált a megelőzés és a prevenció szerepe. Megítélése szerint a szociális alapellátások megerősítésével, célzott képzésekkel és egységesebb módszertani támogatással érdemben csökkenthető lenne azoknak az eseteknek a száma, amelyek végül a gyermekek családból történő kiemeléséhez vezetnek. Becslése szerint megfelelő rendszerfejlesztéssel akár mintegy 20 százalékkal is mérsékelhető lenne a kiemelések aránya.

A szakember arra is rámutat, hogy egy gyermek elhelyezése a szakellátásban az állam számára jelentős, éves szinten több millió forintos költséget jelent. Egy mérsékelt, például 20 százalékos csökkenés ezért nemcsak gyermekvédelmi, hanem költségvetési szempontból is érzékelhető hatással járna, és forrást teremthetne a szakellátás minőségi fejlesztésére, a humánerőforrás megerősítésére, valamint a szakemberek bér- és képzési feltételeinek javítására.

Egyelőre nincs világos irány

Miközben a gyerekvédelem körül óriási a hangzavar, a civilek szkeptikusak abban a tekintetben, hogy ennek az ágazat végül a haszonélvezője, vagy a vesztese lesz.

Katona Enikő szerint jelenleg nem látható olyan átfogó, világosan kommunikált szakmai koncepció vagy középtávú stratégia, amely kellő kiszámíthatóságot és biztonságot adna a gyermekvédelmi rendszer érintettjei számára.

A jövőt övező bizonytalanság önmagában is fokozza a feszültséget a szakemberekben és a családokban egyaránt, miközben a mindennapi működés mellett a hosszabb távú szakmai tervezést is megnehezíti. A kiszámíthatóság hiánya így nemcsak egyéni szinten jelent terhet, hanem a rendszer egészének stabilitását is érinti.