Hällevik az egyik legkisebb település, melynek futballklubja, a Mjällby AIF valaha bajnokságot nyert Európában.
Svédországban egy egyes médiumok szerint 800, mások szerint 1500 fős falu, Hällevik csapata, a Mjällby nyerte a labdarúgó bajnokságot, miután az IFK Göteborg otthonában aratott hétfői 2-0-ás győzelmével három fordulóval a bajnokság befejezése előtt behozhatatlan előnyre tett szert a második helyen álló Hammarby előtt.
– mondta a Mjällby vezetőedzője, Anders Torstensson a hétfői győzelem után a Reutersnek.
A kis halászfalu csapata a Balti-tenger partján, egy kemping mellett álló apró, akig hétezres futballstadionban játssza a hazai mérkőzéseit, és senki sem számított arra, hogy véghez viszi a csodát, azaz megnyeri a svéd első osztályú bajnokságot.
– mondta a svéd bajnokságról rendszeresen tudósító Erik Hadzic, a TV4 Fotbollskanalen riportere a CNN Sportsnak.
A kis klub sikere többek közt azért szenzációs, mert a költségvetése töredéke a legnagyobb svéd klubokéinak. A sárga-feketék ennek ellenére még a vetélytársak szimpatizánsait is lenyűgözték, a bajnokságban eddig csak egy mérkőzést veszítettek és 11 ponttal vezetnek a Hammarby előtt.
Ha a hátralévő mérkőzései közül akár csak egyet is megnyer – vagy két döntetlent játszik –, a Mjällby új pontrekordot állít fel a svéd bajnokságban, túlszárnyalva a Svédországban klubóriásoknak számító Malmö FF 2010-es, valamint az AIK 2018-as eredményét.
„A Mjällby költségvetése mindössze 15%-a a Svédország leggazdagabb klubjának számító Malmőének. Nem csoda, hogy a szezon előtt mindenki arra számított, hogy a Malmö sorozatban harmadszor is bajnok lesz. Erős szezonkezdete ellenére a Mjällbyt csak akkor kezdték komolyan venni, amikor augusztusban legyőzte a Malmöt. Akkor kezdtek a szurkolók arra gondolni, hogy talán tényleg bajnok lehet” – mondta Hadzic.
Az európai klubfutballban még a topbajnokságokban is előfordul időnként, hogy Dávid legyőzi a Góliátokat, így nyert bajnokságot például a Leicester City Angliában, vagy a Montpellier Franciaországban, „de még ezeket a történeteket sem lehet összehasonlítani a Mjällby diadalával, mert abban az időben, amikor például a Leicester bajnok lett – azaz 2016-ban – nagyon gazdag tulajdonosai voltak” – mondta a CNN Sportsnak Olof Lundh svéd sportújságíró.
Lundh hozzátette, már az is „lenyűgöző”, hogy a Mjällby a svéd első osztályban szerepelhet, az pedig, hogy megnyerte a bajnokságot egyenesen „hihetetlen.”
Nyilvánvalóan felmerül hát a kérdés: hogy történhetett ez meg?
Miként lehetséges, hogy egy Malmö méretének nagyjából 250-ed részét kitevő faluból származó csapat legyőzze Svédország elitjét, és a svéd bajnokságok történetének legjobb szezonját produkálja?
Lundh azt mondja, a klub elnöke, Magnus Emeus helyi üzletember, aki külföldi munka után tért vissza szülővárosába, irányításával a Mjällby olyan filozófiát követ, mely szerint „jól kell felmérni” a lehetőségeket.
„Okosan és keményen dolgoztak. Rendkívül jók voltak a játékosmegfigyelésben. Találtak néhány olyan játékost, akiknek második esélyt adtak, ők pedig valósággal kivirágoztak a Mjällbyben” – tette hozzá Hadzic.
– magyarázta tovább a riporter.
„Ez valami olyasmi, amire soha nem gondoltam volna, hogy életemben megtörténik. Megmutattuk, hogy egy valódi csapat hihetetlenül messzire eljuthat. Ez a nyolcadik szezonom a csapatban, itt játszanak a legjobb barátaim. Minden csodálatos, hihetetlenül hálás vagyok ezért” – mondta a Mjällby csatára, Jacob Bergstrom hétfőn a Reuters beszámolója szerint.
A csapat mindenkit inspirál és lelkesít: a helyi virágüzlet például nemrégiben saját csokoládét fejlesztett ki a klub eredményének tiszteletére. Ráadásul Hasse Larsson személyében a Mjällbynek olyan sportigazgatója van, aki évtizedeket szentelt életéből a klubnak.
„Ő a klub szíve és lelke. Volt játékos, edző, most pedig sportigazgató. Megtestesíti az egész klubot. Mindent megtesz a Mjällbyért” – mondta róla Hadzic.
Tárgyilagosabb hangok megemlítik, hogy a Mjällby annak is köszönhető bajnoki címét, hogy a nagyobb klubok alulteljesítettek és körbeverték egymást, a lényegen azonban ez nem változtat.
Az először bajnokságot nyert kis klub akár a Real Madriddal is mérkőzhet
A hälleviki csapat jövőre a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében indulhat, az 1939-ben alapított Mjällby – amint arra a Nemzeti Sport felhívja a figyelmet – fennállása első nemzetközi kupameccsére készülhet. Ha túljut a selejtezőkön, a kiscsapat akár olyan nagyágyúkat is fogadhat a Balti-tenger partján, mint a Liverpool vagy a Real Madrid, amin a helyiek még alig egy évvel ezelőtt is csak nevettek volna.
A magyar sportportál azt is megemlíti, hogy nem Hällevik a legkisebb európai település, melynek csapata megnyerte hazája bajnokságát. 1963-ban Észak-Írországban a néhány évvel ezelőtti adatok szerint kevesebb mint 200 lakossal rendelkező Ballyskeagh falu csapata, a Distillery volt a bajnok.