Mike Pompeo, volt CIA-igazgató és Trump második külügyminisztere indulatos jelzőkkel illeti azokat a nyugati hatalmakat, amelyek az elmúlt napokban sorra ismerték el a palesztin államiságot. Nem szól azonban annak stratégiai előnyeiről.
HIRDETÉS
Mike Pompeo kulcsszereplője volt az Ábrahám-megállapodások tető alá hozásának, amelyek új fejezetet nyitottak Izrael és több arab állam kapcsolatában. Nevéhez köthető a 2016-os iráni atomalku (JCPOA) megfúrása és a tálibokkal 2020-ban kötött dohai megállapodás is, így a közel-keleti ügyek vitathatatlan ismerőjének számít.
A FREEPRESS hírportálon közölt publicisztikájában a politikától visszavonult, de továbbra is befolyásos jogász és akadémiai szereplő azt mondja, hogy „az úgynevezett palesztin állam Nagy-Britannia, Portugália, Franciaország, Kanada és Ausztrália általi elismerése egyenesen perverz volt”. Nézete szerint nincs is olyan állam, hogy Palesztina, amit el kellene ismerni, és a lépés csak arra jó, hogy legitimálja a Hamászt, meghosszabbítja a gázai nép szenvedését, és hamis illúziókat kelt a közel-keleti béke lehetőségéről.
Pompeo egyben hangsúlyozza, hogy az egész elismerési folyamat Irán befolyásának sikere volt, ami ellen az Egyesült Államok évtizedek óta küzd.
Ez Donald Trump hangja? Nem egészen...
A politikus indulatos álláspontja nem vág teljesen egybe a Trump-kormányzat diplomáciai törekvéseivel, de nem is tér el azoktól teljesen. Érvelése teljes mértékben elutasító a kétállami megoldást illetően, míg a washingtoni kormányzat inkább a tárgyalásos tér szélesítésével haladna a térség stabilitása felé. Még akkor is, ha a Biztonsági Tanács legutóbbi ülésén - egyelőre - megvétózta a Palesztin Állam elismerését.
Maga Izrael teljesen kizártnak tartja a kétállami rendszert, és Netanjahu miniszterelnök szerint az sosem fog megvalósulni.
Pompeo szövegeinek fontosabb részleteit úgy közöljük, hogy kiegészítjük az Euronews korábbi észrevételeivel, a háttérre és további tények ismertetésével. Megemlítjük azokat a pozitív lehetőségeket is, amelyek Pompeo írásaiban nem szerepelnek, ha a zsidó állam mellett létrejönne egy arab entitás is, amit az ENSZ 1947-ben már elrendelt, de megvalósítása máig elmaradt.
A volt külügyminiszternek igaza van abban, hogy a ma ismert Palesztin Hatóság (PA) nincs felszerelve az önálló államiság több olyan kellékével, amelyeket az ENSZ és az alapvető nemzetközi jogi elvárások is megkövetelnek, ha valakit teljes jogú taggá kívánnak emelni. Lehet alapja annak az aggálynak is, hogy „ez a lépés mentőövet dobott a Hamásznak egy olyan időszakban, amikor a civilizált világnak egyesülnie kellene Izrael erőfeszítéseinek támogatásában, hogy egyszer s mindenkorra legyőzze a terrorszervezetet. Emellett eltántorítja a gázai vezetőket attól, hogy beleegyezzenek a tűzszünetbe, nemhogy szabadon engedjék a megmaradt túszokat, akik közül több tucat továbbra is a Hamász fogságában van”.
Pompeoval szemben a nyugati vezetők mindegyike, aki a palesztin elismerést kimondta, azzal érvel, hogy a döntés elszigeteli majd a Hamászt, kirekeszti a palesztin nép kereteiből, és megkönnyíti a felszámolását, ami közös óhajuk. Pompeo ezt egyszerűen nevetségesnek tartja, és leginkább Macron francia elnököt nevezi meg „a tévedés atyjának”.
Való igaz, hogy a Palesztinát korábban és most elismerők nem vázolták fel a későbbi folyamatokat és nehézségeket, és szinte csak Gáza aktuális helyzetére koncentrálnak. Később viszont nyilvánvaló követelésük lesz, hogy megszállt területeken (Ciszjordánia, Gáza és Kelet-Jeruzsálem) a demokrácia alapelve szerinti szabad és plurális választások következzenek, amelyek létrehozzák az új állam demokratikus törvényhozását, alkotmányát és leváltható végrehajtó hatalmát.
Egy ilyen választás kimenetele kétséges, és valóban rejti a Hamász újjáéledésének veszélyét
Jasszer Arafat halála óta a Palesztin Önkormányzat csak egyszer tartott parlamenti választást, amelyet az alapító párt súlyosan elbukott. olyannyira, hogy egy ideig a Hamász kormányozhatott a teljes megszállt terület felett is - törvényesen. Gázában polgárháború is kitört a két nagy frakció között, és a legitim önkormányzatot a Hamász véres eszközökkel űzte ki az exklávéból 2007-ben.
A ma ismert felmérések szerint egy új választás a Hamásznak, mint politikai pártnak a győzelmével járna, azzal a kockázattal, hogy nem kisöprik a terrorszervezetet a leendő állam gépezetéből, hanem egyenesen legitim vezető erejévé emelik, némileg hasonlatosan ahhoz, ami Németországban történt 1933-ban.
Több friss felmérés szerint a palesztin lakosság 54%-a helyesli a Hamász fegyveres politikáját, és csökken Mahmúd Abbász Fatah vezető támogatottsága. Ha az arab lakosság körében olyan kép alakul ki, hogy a Hamász megnyerte a háborút, akkor elfogadottságának meredek növekedésével lehet számolni. Ezért is üdvözölte a terrorszervezet a nyugati kormányok elismeréseit, annak ellenére, hogy azok az ő kiiktatásukat is tartalmazzák.
Pompeo szerint „ahelyett, hogy károsítaná a Hamászt, felhatalmazza őket, egyben a Közel-Keletnek és az egész világnak azt üzeni, hogy a terrorizmusnak vannak eredményei. Ezen országok által hozott intézkedések a diplomáciai fantázia legrosszabb formáját képviselik. A diplomatáknak a világgal kell foglalkozniuk úgy, ahogy van, nem pedig úgy, ahogyan szeretnék. Itt nem ezt teszik”.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy az államként való elismerés hogyan vezet a valódi államisághoz
Bárki is kerülne hatalomra Palesztinában egy szabad választás után, azonnal belebotlana a hatalom gyakorlásának korlátaiba. A legelső az, hogy hiába van kijelölve egy szuverén terület, azt vezetni, működtetni kell, és meg is kell tudni védeni. Erre nézve a Palesztin Hatóság jelenleg nem rendelkezik kellő erőforrásokkal.
Saját szuverén hadsereg felállítása, felfegyverzése és vezetése a közeli jövőben elképzelhetetlen. A ramallahi vezetés nagyjából egy nemzeti gárda-szintű haderőt tudna kiállítani, nélkülözve a modern fegyverzetet, kiképzést és a magas szintű katonai tervezést.
Ez egyfelől azzal járna, hogy az új állam továbbra is Izrael katonai erejének alárendelten működne, de azzal is, hogy más arab rezsim, például Egyiptom vagy Jordánia, de akár Törökország törne be az Izrael után maradó katonai vákuumba. Ebben az esetben a palesztin függetlenség csak papíron létezhetne.
További kulcskérdés, hogy mit tartalmazna az új állam alkotmánya és jogrendje. A Fatah liberálisabb politikusai nyugati mintájú rendszert, szabadságjogokat és piacgazdaságot képzelnek el, amelyek szögesen ellentétesek a Hamász szigorúan vallási alapú, kirekesztő, központosító és a polgári jogokat sárba tipró felfogásával.
A nyugati béketeremtő tervek nem tartalmazzák azokat a gazdasági alapfeltételeket, amelyek egy állam szuverenitásának életbevágó kellékei. Első helyen a pénzügyi függőséget kell említeni hiszen a megszállt területek lakossága az izraeli sékellel vásárol, azzal kereskedik és abban őrzi a megtakarításait. Ha az izraeli jegybank egy kiélezett helyzetben befagyasztja a fizetőeszköz juttatását, az arab családanya vagy nagymama nem tud mivel fizetni a boltban, és végképp nem tud mit kezdeni a jelenleg is 50% feletti inflációval, ami eközben Izraelben csupán 2,9.
Saját konvertibilis valuta híján befagyhatnak az importforrások, ami nem csak az életszínvonal romlásához, de súlyos áruhiányhoz is vezetne.
Komoly kérdések merülnek fel a ciszjordániai és gázai közbiztonság és bűnözés körében is. A megszállt területeket - vallási, politikai vagy ideológiai szempontoktól teljesen függetlenül - virágzik a szervezett bűnözés, a kábítószer- és szexkereskedelem, az embercsempészet, az extorsió (zsarolás, fenyegetés, kényszerítés), az illegális gyógyszerkereskedelem és a hiánycikkekkel való feketézés.
A különféle klánok és kartellek fő központjai Dzsenín és Náblusz, valamint a környező menekülttáborok. A Balata tábor környékén rendszeresek a bandaháborúk és a fegyveres összecsapások, amelyek a helyi bűnözés és erőszak forrásként jelennek meg.
A palesztin vezetés rendőri erői sokszor nem bírnak el az állig felfegyverzett bandákkal, és ilyenkor kénytelenek az izraeli katonai hatóságok közbelépését kérni. Gyakran maradnak halottak is az összecsapás helyszínén, akiket később a nemzetközi sajtóban az izraeli katonai önkény áldozataiként tálalnak. Kérdés, hogy egy szuverén palesztin állam hogyan tudhat ezen a züllésen úrrá lenni úgy, hogy sem izraeli, sem külső arab befolyásra nem épít.
Léteznek továbbá olyan kétségek, hogy egy szuverén állam hogyan boldogulhat saját nemzetközi repülőtér nélkül, vagy továbbra is rászorul a Tel Aviv-i Ben Gurion légikikötő használatára? Hogyan oldja meg a súlyos közlekedési, infrastrukturális, telekommunikációs és energia-ellátási kérdéseket Izrael közreműködése nélkül, és akkor a szociális és egészségügyi ellátás ügyét nem is említettük.
Az érem másik oldala
Pompeo teljes elutasító álláspontja mellett - vagy azok ellenére -. léteznek a kétállamiság lehetőségét támogató vélemények és érvek is.
Elsősorban az a történelmi kiinduló tény, hogy az Egyesül Nemzetek Szervezete már 1947-ben 181. számú határozatában elrendelte egy zsidó és egy arab állam létrehozását a korábbi brit mandátumterületen, és ezt a határozatot azóta sem vonták vissza. Ennek alapján a két államot a továbbiakban létre kell, hozni, amiből az egyik már megvalósult.
A végrehajtást a gyorsan bekövetkezett arab-izraeli háborúk, majd a sorozatos terrorcselekmények és Izrael megszálló politikája eddig rendre megakadályozta, noha a 90-es évek folyamán létezett egy ígéretes kezdeményezés (Oslo-folyamat), ami már közel jutott a megoldáshoz aPFSZ és az izraeli kormány között. Ezt azonban megtörték a területen élő arabok (palesztinok) felkelései(intifada), majd a sorra megjelenő újabb terrorszervezetek, amelyek elutasították a zsidó állam létezését (elsősorban a Hezbollah, a Hamász és az Iszlám Dzsihád), amelyek kizárólag egy arab államot céloznak a felosztandó területen.
Hosszabb távon és remélhetőleg ezek a politikai akadályok szívós munkával felszámolhatók, mondják a kétállami rendszer támogatói.
Ha egy új palesztin állam képes lenne stabilizálni a gazdasági környezetét – például egy átlátható pénzügyi rendszerrel, kiszámítható jogi háttérrel és részben konvertibilis valutával –, az új lehetőségeket nyithatna a közös izraeli–arab vállalkozások előtt is.
A high-tech szektorban és a startup-kultúrában már ma is vannak együttműködési kezdeményezések, és a palesztin fiatalok magas szintű digitális és mérnöki képzettsége komoly erőforrás lehetne. Egy jól működő palesztin állam így már nem csak politikai feszültségforrás, hanem gazdasági motor is lehetne, amelyben zsidó és arab vállalkozók közös projektekben, regionális piacokra építve dolgoznának együtt. optimális esetben egy win-win szituációval.
Ebben a tekintetben biztató jeleket mutat a 2020-ban elért Ábrahám-egyezmény, amely teret nyit a zsidó és arab vállalatok, munkavállalók, kölcsönös befektetők és közös projektek előtt. A közös anyagi érdek és az ehhez szükséges béke vágya gyakran jobban működik enyhítő tényezőként, mint bármely politikai egyezmény.
A legkézenfekvőbb példa a Gaza Sky Geeks (GSG), egy izraeli–palesztin vegyes startup, amely fontos szereplő a palesztin tech-ökoszisztémában, és több más izraeli céggel is kapcsolatban áll. A vállalkozásban a Google és a Microsoft is részt vesznek a támogatóként.
Az 50:50 Startups egy startup-inkubátor, azaz gyorsító program, amely izraeli zsidó, izraeli arab és palesztin vállalkozókat köt össze, és közös, egyenlő tulajdonú startupok további hálóját hozza létre. Mint a vállalkozás neve is jelzi, ebben fele-fele arányban vesznek részt izraeli és palesztin befektetők.
A Kaizen – Smart-X projekt 10 izraeli–palesztin startup vállalkozást köt össze a Smart-X program keretében. A támogatás része a hálózatépítés, a tudatosítás és az üzletfejlesztési program.
A Rawabi Tech Hub a Nyugati-parton létrejött ipari-kapcsolati központ, ahol palesztin szoftvermérnökök dolgoznak együtt izraeli tech cégekkel.
A Haaretz és az Allmep izraeli lapok értékelése szerint a két nép számára a technológiai front lehet az áttörés első kapuja, amely félig-meddig már meg is nyílt, dacára a közelben folyó ellenségeskedéseknek.