A bűncselekmény elkövetésének idején még nem elérhető technológia bizonyította Peter Sullivan ártatlanságát, aki több mint 38 évet töltött börtönben. De legalább túlélte. Visszafordíthatatlan azoknak a kivégzése, akikről utóbb bebizonyosodik, hogy már a letartóztatásuk is megalapozatlan volt.
HIRDETÉS
„Alig várom, hogy visszatérhessek a szeretteimhez és a családomhoz. A lehető legtöbbet kell kihoznom abból az időből, ami még megadatott nekem ezen a világon” – így reagált a felmentésére Peter Sullivan, aki 68 évének több mint felét, csaknem 38-at börtönben töltött, vétlenül.
Egyetlen más brit állampolgár sem sínylődött ártatlanul ilyen hosszú ideig fegyházban. Sovány vigasz, hogy a tengerentúl – az Egyesült Államokban és Japánban – ennél is több év elteltével szabadultak azok az elítéltek, akik hiteles bizonyítékok híján kerültek a vádlottak padjára.
Még ennél is rosszabb és visszafordíthatatlan tragédia azoknak a kivégzése, akikről utóbb bebizonyosodik, hogy már a letartóztatásuk is megalapozatlan volt.
Ráadásul eközben a tényleges bűnözőknek a haja szála sem görbül.
Peter Sullivan ítéletét azok után semmisítette meg a fellebbviteli bíróság, hogy a közel négy évtized elteltével azonosított DNS-minták az ártatlanságát igazolták – jelentette a BBC. A gyilkosság elkövetése idején ez a technológia még nem volt elérhető.
Az akkor 30 éves Sullivant 1986-ban tartóztatták le. Egy 21 éves pincérnő meggyilkolásával gyanúsították. Diane Sindall egy brutális szexuális erőszak áldozata volt a Liverpool mellett torkolló Mersey folyó túlpartján, Birkenheadben.
Az áldozat
A vád szerint 1986 augusztusában Sullivan egy elvesztett darts-meccs után keményen ivott, majd egy feszítővassal felfegyverkezve távozott a pubból, és véletlenül a fiatal nőbe ütközött.
A másodállást is vállaló virágárus, Sindall furgonja üzemanyag nélkül maradt a kocsmai műszakból hazafelé menet, ezért a nő egy benzinkút felé indult. Útközben valaki rátámadt, megerőszakolta, végül agyonverte – idézte fel a történteket a Guardian.
A részben levetkőztetett Sindall megcsonkított holttestét az út mellett fedezték fel.
Diane Sindallt szinte mindenki ismerte szülővárosában, Seacombe-ban – derítették ki a bűnügyi tudósítók. A családnak egy népszerű virágboltja volt, a lány pedig gyakran szállított virágot kék furgonjával.
Diane saját esküvőjére készült, pénzt próbált félretenni, ezért egy pultosi másodállást vállalt a Wellington pubban. Ott végzett 1986. augusztus 1-jén késő este. Ekkor látták utoljára.
Nem sokkal éjfél előtt indult hazafelé, útközben azonban kifogyott a benzin. Gyalog indult egy kútra egy forgalmas és jól kivilágított főutcán.
Egy taxisofőr utóbb azt állította: ezen a Borough Roadon látott veszekedni egy férfit és egy nőt, pár perccel éjfél után.
„A fickó a kezét nyújtotta a lány felé. Úgy tűnik, ismerik egymást, de szemmel látható volt, hogy veszekedtek” – mondta a szemtanú.
Mások arról számoltak be, hogy hajnali fél egy és két óra között sikolyokat hallottak. A feltételezések szerint ekkor találkozhatott Diane azzal a férfival, aki rátámadt. A lány félmeztelen holttestét reggel egy kutyasétáltató fedezte fel a főutcából nyíló egyik sikátorban.
A halottkém jelentése szerint bezúzták a koponyáját, az arcát zúzódások fedték, a melleit megcsonkították, a hüvelyét felszakították. A feltételezések szerint a támadás után egy ideig még életben maradt, de végül belehalt az agyvérzésbe, amit a fejére mért több ütés okozott.
Ezek a sérülések voltak a „legsúlyosabbak”, amelyeket a „közúti baleseten kívül” valaha is láttam – jelentette ki a patológus bírósági vallomásában.
A gyanúsított
A rendőrök a főleg a nők körében undort és szorongást kiváltó borzalmas támadás után háromezer embert hallgattak ki.
„A lányok rettegtek egyedül az utcán” – emlékezett vissza a Liverpool Echo egykori újságírója, aki annak idején tudósított a bűntényről. Apák, megbízható barátok, fivérek és férjek vették fel a nőket a munkahelyek előtt azzal a szigorú utasítással, hogy ne hagyják el az épületet, amíg az értük érkezett autó meg nem áll a bejárat előtt.
„Az volt ijesztő, hogy bármelyikünknek elfogyhatott volna a benzinje, és sétára kényszerülhettünk volna az úton” – mondta egy nőket segítő civil szervezet munkatársa. A jótékonysági intézmény Diane Sindall halála után alapították.
A nyomozás sokáig egyhelyben toporgott. A rendőrség egy ponton azt mérlegelte, hogy minden környékbeli férfit átvilágít. Aztán rájuk mosolygott a szerencse: néhány elégett ruhadarabot találtak, egy arra járó házaspár pedig jelentette, hogy egy férfit láttak kiszaladni a bokrok mögül, akit Pete-ként ismertek fel. Az eléjük rakott fényképekből azonban nem tudták egyértelműen azonosítani a férfit.
Utóbb a tűz több szemtanúja is jelentkezett, és ezek után ismét Peter Sullivan került a nyomozás célkeresztjébe.
Többször, és eltérően vallott mozgásáról, ezért 1986. szeptember 23-án gyilkosság gyanújával letartóztatták. Másnap összeomlott, és „beismerte” tettét. Ezt ugyanaznap visszavonta, majd ismét tett egy beismerő vallomást.
Ekkor már nem kapott jogi segítséget. Arra hivatkozva tagadták meg, hogy „akadályozta volna a nyomozást”.
Amikor 1987-ben a liverpooli bíróságon gyilkosságért életfogytiglanra ítélték, az édesanyja összeomlott és sikoltozott, nővére pedig elájult, újra kellett éleszteni.
A gyilkos
Harminckét évvel később, a 2019-es sikertelen fellebbviteli tárgyaláson a nyomozást és az 1987-es pert is kifogásolták.
A fordulat tavaly következett be, amikor korszerű, korábban még nem elérhető DNS-vizsgálattal bizonyították, hogy az ondóminta nem Sullivantől származik. Egy törvényszéki pszichológus azt is igazolta, hogy az elítélt szellemi képességei „korlátozottak”, a személy pedig „befolyásolható”, ráadásul hiányzott mellőle egy szakember, akinek a feladata a kiszolgáltatott személy érdekeinek védelme.
Az új bizonyíték aláássa Sullivan elítélését – ismerte el a királyi ügyészség, amely azt is bejelentette, nem kérnek perújrafelvételt.
Ezek után Lord Holroyde bíró semmissé nyilvánította az 1987-es ítéletet. Peter Sullivan videókapcsolaton, leszegett fejjel és összefont karokkal hallgatta a döntést. Sírva fakadt, amikor meghallotta, hogy hatályon kívül helyezték életfogytiglani ítéletét.
Harmincnyolc év, hét hónap és huszonegy nap elteltével távozhatott a börtönből. Összesen 14 113 napot töltött fegyházban.
„Azért halt meg, mert nő volt” – ezt írja Diane Sindall sírkövén.
Gyilkosát nem fogták el.
Az amerikaiak
Richard Phillips 25 éves volt, amikor 1971-ben egy detroiti végzetes kimenetelű lövöldözés miatt börtönbe zárták. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. A Michigani Egyetem ártatlansági projektje vizsgálta át az ügyét csaknem fél évszázaddal később, és az ügyvédek bebizonyították, hogy Phillips ártatlan – egy tanú hamis vallomása alapján ítélték el.
A férfi csaknem 46 évet ült. A téves ítéletért másfél millió dolláros kártérítést kapott. A börtönben festeni kezdett – ez tartotta életben.
Több mint fél évszázada, 1974. december 30-án két fegyveres férfi kirabolt egy italboltot az oklahomai Edmondban. Az eladó megpróbálta riasztani a rendőrüket, de fejbe lőtték. Egy bolti vásárló is fejlövést kapott, de túlélte.
A gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel Glynn Simmonst gyanúsították, és két hónappal később letartóztatták, holott négy tanúval bizonyította: a kérdéses napon Louisianában tartózkodott, több mint 1300 kilométerre a bűncselekmény helyszínétől.
Életfogytiglani ítéletét tavalyelőtt törvénytelennek minősítették.
Glynn Simmons 70 éves korában szabadult, miután 48 évet töltött ártatlanul a börtönben. Hétmillió dolláros kártérítést kapott.
A halálsor
Hakamata Ivaót 1968-ban ítélték halálra. A vád szerint megölte főnökét, annak a feleségét és két tizenéves gyermeküket.
Ügyét évtizedekkel később újratárgyalták, miután felmerült a gyanú, hogy a nyomozók manipuláltak a bizonyítékokkal.
Az elítélt a halálsoron töltötte büntetését, és csak vészesen romló lelki- és egészségi állapota miatt függesztették fel börtönbüntetését. Azóta, 2014 óta a nővére, Hideko felügyelete alatt élt.
Tavaly ártatlannak nyilvánították, miután bebizonyosodott: koholt vádak alapján ítélték halálra. Hakamata ekkor 88 éves volt.
A téves ítéletért először az ügyészség magasrangú tisztségviselője kért elnézést – a japán hagyományoknak megfelelően mély főhajtással.
„Sajnáljuk, hogy 58 éven át, a letartóztatástól a felmentés véglegesítéséig kimondhatatlan lelki gyötrelmet és fájdalmat okoztunk önnek” – ezt mondta a sizuokai rendőrfőnök, aki szintén felkereste az ártatlanul elítélt Hakamatát.
Cuda Takajosi „alapos és átfogó” vizsgálatot ígért.
Hakamada egykor hivatásos bokszoló volt, a gyilkosság idején pedig egy élelmiszeripari üzemben dolgozott. A gyártulajdonos és hozzátartozói holttestét a sizuokai otthonukban találták meg egy tűzeset után, de kiderült, hogy előtte mindegyiküket halálra késelték.
A vérengzéssel és kétszázezer jen eltulajdonításával Hakamatát vádolták, aki napokon át tartó verés és vallatás után, kikényszerített vallomásban elismerte a vádakat. A bírósági tárgyaláson a tárgyi bizonyítékok között szerepeltek a munkahelyén talált vérfoltos ruhadarabok.
Védői később azzal érveltek, hogy a vér nem egyezik a gyanúsított DNS-vel, és ezzel meggyőztek egy bírót is. A perújrafelvétel alaposan elhúzódott, és csak tavaly mondták ki Hakamata ártatlanságát.
A texasi Johnny Garrett nem volt ilyen szerencsés: 1992 februárjában kivégezték egy idős, 76 éves katolikus apáca megerőszakolásáért és megfojtásáért. A gyilkosság idején Garrett csupán 17 éves volt, épp hogy csak betöltötte a felelősségre vonás nagykorúságának határát.
Tizenkét évvel a kivégzés után a „hideg ügyek” osztálya szintén DNS-vizsgálat alapján azonosította a tényleges tettest. A Garrett esetéről készült dokumentumfilm rendezője azt állította, hogy a vádlott a „túlbuzgó ügyészek és hanyag védőügyvédek áldozata volt”.
Mint utóbb kiderült: a világ több országában, ahol még alkalmazzák a halálbüntetést, tucatnyi olyan elítéltet végeztek ki, akikről utóbb bebizonyosodott ártatlanságuk.