A légierő két elnöki gépet rendelt rögzített, 3,9 milliárd dolláros áron. Ha többe kerül, a különbözetet a Boeing bukja. A különgép egy 747-esre emlékeztet, katonai kivitelben. Vészhelyzetben, a szeptember 11-i terror napján Bush elnök nyolc órán át a fedélzetről irányította az Egyesült Államokat.
„Az Air Force One megrendelését egy nagyon egyedi tárgyalás előzte meg. A sajátos kockázati tényezőket a Boeingnak valószínűleg nem kellett volna vállalnia” – jelentette ki 2022 áprilisában a repülőgyár akkori vezérigazgatója. David Calhoun végül megadóan megvonta a vállát: „De ott vagyunk, ahol vagyunk”.
A szállítási határidő eredetileg a tavalyi év végén járt le, a két elnöki különgép azonban nem készült el, sőt még ez idén sem fog. Legkorábban 2027-ben emelkedhet a magasba. Talán.
Nemcsak a hosszú tervezés és gyártás teszi rendkívülivé a Fehér Ház mindenkori vezetőjének utasszállítóját, hanem bonyolult felépítése és képességei, amelyek tetemes összegeket emésztenek fel.
A légierő egyes számú gépe az egyik legdrágább repülő a világon – írta a Business Insider.
Nem véletlen, hogy Donald Trump szinte gyerekesen rajong érte, és mielőbb meg szeretné kapni új játékszerét.
Türelmetlenségének gyakorlati okai is vannak.
A golfozás
Beiktatása után szinte heti rendszerességgel minden kedden floridai birtokára repült, Mar-a-Lagóba, ahol az időt – szó szerint – golfozással ütötte el. Az amerikai adófizetők több tízmillió dollárjába kerültek ezek a kiruccanások, ráadásul a pénz egy része Trump zsebébe vándorolt – összegezte a Guardian.
Korábban Trump elődjét, Barack Obamát bírálta, mert hivatali idején golfozott, lényeges különbség azonban, hogy Obama elsősorban Washington környékén játszott, és nem kellett repülőutat szervezni szenvedélyéért.
Egyik alkalommal egy bérelt Boeing 747-esen utazott – szóvivője szerint azért, hogy megismerkedjen az új technológiával.
Az óriásgép a katari kormány tulajdonában van, lajstromjele, a P4-HBJ pedig a volt miniszterelnök, az egyik leggazdagabb herceg, Hammád bin Jasszim bin Dzsáber al-Táni kezdőbetűire utal.
A katari gép belseje pazarabb az Air Force One-nál, klubteremmel, a hálószobákban pedig franciaágyakkal. „Egy ilyen projekt egy valóra vált álom egy tervező életében” – mondta belsőépítésze, Yves Pickardt.
Amikor Trump repülőre száll, a Szövetségi Légiközlekedési Igazgatóság hivatalos értesítésben teszi közzé az elnök érkezését, ami szigorú korlátozásokat és biztonsági intézkedéseket von maga után égen, földön.
Floridában a Palm Beach megyei seriff hivatalának feladata a titkosszolgálat támogatása. Az elnök látogatásának egyetlen napján csak a túlóra díjazására közel negyedmillió dollárt tapsolnak el – naponta.
A Ric Bradshaw seriff alá tartozó különítmény 45 millió dolláros novemberi számlájának kifizetését nemrég engedélyezték a hatóságok. A rendőrfőnök szerint az összeg nem végleges.
Az elnök minden alkalommal az Air Force One sugárhajtású géppel utazik, amelynek repülése óránként kétszázezer dollárba kerül – a 2022 adatok szerint. A Washington és Palm Beach közötti légi út nagyjából két óra, ráadásul egy külön teherszállító gépen az elnöki konvoj autóit is el kell juttatni a célállomásokra, így csak a légi közlekedés egyetlen golfozáskor egymillió dollárt emészt fel.
Az elnöki különgép régi, ráadásul az előd is ezt használta, így Trump izgatottan várja az új érkezését.
A késés
Annyira türelmetlenül, hogy januári beiktatása három ceremóniájának egyikén, a parancsnoki bálon az egyik desszert az elnöki gépet mintázó torta volt.
Nem sokkal később az újonnan felállt kormányzati hatékonysági minisztérium, az elhíresült DOGE, és vezetője, Elon Musk utasításba kapta: mielőbb gyártassák le az Air Force One-t.
A kifejezetten az amerikai elnök számára tervezett repülőgépek a Kennedy-korszak óta léteznek. A mai, a Boeing Jumbóján, a 747-esen alapuló változatok először 35 éve álltak szolgálatba.
A legújabb már tíz éve készül, befejezését azonban különböző okok késleltetik. Eredetileg tavaly kellett volna a levegőbe emelkednie, de már most szinte biztosra vehető, hogy legkorábban 2027-ben száll a magasba, így az sem kizárt, hogy Trump már ne repül vele – hacsak alkotmánymódosítással – 82 évesen nem indul harmadik elnök ciklusáért.
Az új Air Force One már 2019-ben annyira lelkesítette, hogy maga határozta meg az amerikai zászlóból kölcsönzött színeit. A hagyományos égkéket a vörös és a mélykék váltotta fel.
Miután mostani munkahelyén, az Ovális Irodában – Mar-a-Lagóhoz hasonlóan – túlteng az arany, az sem kizárt, hogy az elnöki különgép is végül aranyozott lesz.
A One és Two
Noha a Boeing eddig kétmilliárd dollárt bukott a projekten, a cég új vezérigazgatója készséges a munka felgyorsításában.
„Az elnök korábban szeretné használatba venni a gépet, ezért Elonnal és csapatunkkal azon fáradozunk, hogy kitaláljuk, miként rövidíthető le a szállítási határidő” – nyilatkozta Kelly Ortberg a CNBC-nek még januárban, azok után Musk is meglátogatta a SpaceX szempontjából rivális Boeingot.
A légierő egyébként a szokásoknak megfelelően két elnöki gépet rendelt – a másik az Air Force Two tartalék, és általában az alelnök használja – rögzített, 3,9 milliárd dolláros áron. Ha a gyártás ennél többe kerül, a különbözetet a Boeing bukja el.
Az Air Force One egy hatalmas és bonyolult repülő, amelynek számos tulajdonsága megkülönbözteti egy tipikus utasszállítótótól. Külsőre egy Boeing 747-esre emlékeztet, de annak katonai változata. Kisöccse a 757 szintén katonai változata, amelyet Air Force Two-nak hívnak – kivéve, ha az elnököt szállítja. Akkor azonnal átvedlik Air Force One-ná.
A biztonság
A következő elnöki gép a jelenleginél csaknem hat méterrel hosszabb, a szárnyak 68 méteres fesztávolsága pedig majdnem vetekszik a törzs méretével.
A repülő tömege is arányosan nagyobb. Amikor 2022-ben a gyártócsarnokban megpróbálták megemelni, kiderült, hogy a gyári daruk teherbírása nem alkalmas a feladatra. A Wall Street Journal szerint akkoriban két üres tequilás miniüveget is találtak a fedélzeten, a nyomozás során azonban nem sikerült kideríteni, ki ivott munkaidőben.
Az Air Force One vészhelyzetben tűnik ki. Miután az amerikai légteret 2001. szeptember 11-én, a terrortámadások után lezárták, George W. Bush elnök munkatársaival nyolc órán át a fedélzetről irányította az Egyesült Államokat.
A repülőgép páncélozott és védett a nukleáris elektromágneses impulzus hatásai ellen. A belső, árnyékolt vezetékek hossza több mint 380 kilométer, kétszer hosszabb, mint egy hagyományos Jumbóban.
A gép tetején elhelyezett elektronikus eszközök képesek az ellenséges rendszerek és radarok megzavarására, a szárnyakról kibocsátható fáklyacsalik pedig a hőkereső rakéták megtévesztésére.
Ezeken kívül egy sor védelmi képessége szigorúan titkos katonai besorolást kapott.
Az ágyméret
Az elnök – köztük Trump is – általában a pilótafülke mögötti főfedélzeten száll be a a gépbe, miután felkapaszkodik a hosszú lépcsőn, az Air Force One-on van azonban egy jóval alacsonyabban elhelyezett ajtó is, amelyet akkor használnak, ha nem áll rendelkezésre a gördülő lépcső, vagy más biztonsági megfontolásokból.
Az elnök általában a főfedélzeten keresztül száll fel a gépre, Joe Biden azonban inkább a rövidebb lépcsőt részesítette előnyben, kivált azok után, hogy 2023 júniusában újra megbotlott egy színpadon.
Az Air Force One belterülete meghaladja a 370 négyzetmétert, és 76 utas, illetve a 26 fős legénység elszállásolására alkalmas.
A fedélzeten az elnöki párnak külön hálószoba jár, ezt a részt azonban elzárják a nyilvánosság elől, viszont méretarányos mása egy Rhode Island-i múzeumban tekinthető meg.
Donald Trump már első ciklusa idején bejelentette, hogy nagyobb ágyat szeretne, így a fekvőhely méretét a 2021-es tervekben már a 160 cm széles Queenre módosították.
Az átvilágítás
Miután az elnöki gépen igencsak VIP-nek számító tisztségviselők utaznak, a Boeingnak a gyártás során olyan munkaerőt kell alkalmaznia, amely megfelelő átvilágítás után magas szintű biztonsági engedéllyel rendelkezik. A Pentagon kiterjedt vizsgálata tavalyelőtt megállapította, hogy sokaknak nem volt ilyen engedélye, emiatt nagyjából 250 alkalmazott kiesett a munkából, ami tovább lassította a projektet.
Április elején egyes alkalmazottak biztonsági követelményein enyhítettek. A változást Elon Musk szorgalmazta.
Az elnöki gép pilótafülkéjében – hagyományos utasszállítókkal szemben – négyen teljesítenek szolgálatot: a pilóta és másodpilóta mellett egy repülőmérnök és egy navigátor. A mérnököknek, a technológiai fejlesztés jóvoltából a nyolcvanas évek kezdete óta más gépeken már nincs munkájuk.
Az Air Force One legénységének teljes létszáma 26 fő.
Kivétel nélkül mindegyikük egyenruháján az elnöki címer felett az Air Force One feliratot hímezték.
A két konyha összesen száz személy egyidejű kiszolgálására és étkeztetésére alkalmas.
A konyhát az új gép első útján George Bush is meglátogatta, a fia, George W. Bush pedig több mint egy évtizeddel később azt is elárulta, hogy egy futópadot szereltetett a repülőgépen található szobájába.
A szuvenírek
Az elnököt az Air Force One-on is megilleti a „légi” Ovális Iroda.
Ez egyben a situation room, a helyzetelemző terem is, ahol tanácsadóival a sürgős helyzetekben léphet, és ahonnan a fejlett kommunikációs rendszer közvetítésével kapcsolatban áll a külvilággal.
A repülő fedélzetén összesen 85 telefon működik.
A készülő különgép belső berendezése is fejfájást, azaz késést okozott. A Boeing 2021-ben pert indított az egyik beszállító ellen arra hivatkozva, hogy nagyjából egy évet késett a munkálatok befejezésével. A GDC viszontkeresetében viszont azt állította, hogy a késés kizárólag a Boeing hibája, mert megszegte a fizetési határidőket.
Az Air Force One-on utazó tudósítók néha M&M csokit kapnak ajándékba, sokan azonban nem tudnak ellenállni a kísértésnek, és emlékül eltesznek egy-egy kegytárgyat. A fehér házi riportereket tömörítő egyesület tavaly hivatalosan figyelmeztette a tagságot, hogy hagyjanak fel a szuvenírek elcsenésével.
Általában párnahuzatoknak, szemüvegeknek és aranyozott keretű tányéroknak szokott lába kelni.
Amennyiben Trump óhajának megfelelően módosítani kell a gép külső megjelenésének színein, akkor a kötelező hőtesztek miatt még inkább kérdésessé válik a helyzet jelen állása szerint legkorábban 2027-ben várható átadási határidő.