A kommunizmus áldozataira emlékeznek február 25-én Magyarország-szerte. Online adatbázis segítségével bukkanhatunk rá családtagjanik, barátaink, ismerőseink tragikus történeteire.
HIRDETÉS
Több százezer magyar tapasztalta meg saját bőrén a második világháborúban, mit jelent a ,,málenkij robot” (oroszul a "málenkaja rabota" "kis munkát" jelent). A Vörös Hadsereg és az NKVD emberei többnyire ennek a kifejezésnek a használatával vagy csak igazoltatás hazugságával hurcoltak el mintegy 300 ezer polgári lakost – 13 évestől 76 évesig – több éves szovjetunióbeli kényszermunkára a GUPVI lágereibe.
A GUPVI 1939–1953 között működött önálló központi szervként, a hadifoglyok, illetve internáltak táborrendszerének felügyeletét látta el. A cél az volt, hogy a hadifoglyokat minél tovább tudják dolgoztatni a Szovjetunióban.
Kutatható adatbázis az elhurcoktakról
A második világháború végén vagy azt követően Magyarországról deportáltak számát 700 ezer és 1,1 millió közé teszik, közülük 300 ezren sohasem tértek haza.
A Magyar Nemzeti Levéltár négy évvel ezelőtt online felületen közzétette a Szovjetunióba elhurcoltak adatbázisát, amely mintegy 700 ezer digitalizált kartont, az 1941-1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatait tartalmazza.
Ekkor kezdte meg működését a Gulag- és Gupvikutató Intézet is, amelynek feladata egyebek mellett az elhurcoltak adatainak tisztázása, pontosítása.
Az Orosz Állami Hadilevéltárral folytatott tárgyalások eredményeképpen 2019-ben megállapodás született arról, hogy átadják a II. világháború alatt a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként, illetve internáltként nyilvántartott összesen 681 955 magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak digitális másolatát.
Az átadott iratmásolatokhoz orosz nyelvű, cirill betűs adatbázis is készült, amely a nyilvántartó kartonokon szereplő, az egyes személyekhez köthető legfontosabb információkat tartalmazza. A 2020 januárjában kezdődő és azóta is folyamatosan zajló feldolgozó munka eredménye a Szovjet táborok magyar foglyai adatbázis első kiadása, amely a gyűjtemény gerincét adja.
Az adatbázisban rábukkantam nagyapám testvére, Kiss István szovjet dokumentumára is. 1912-ben született Dunapatajon, onnan hurcolták el több falubelijével együtt.
A dokumentumban tévesen egy s-sel szerepel Kiss István a neve, a többi adat azonban helyes. 1944 októberében került fogságba Ungváron, majd a 145. számú Kurszki Fogolytáborba vitték, ahol német, olasz és román hadifoglyokat is őriztek.
Elmondása szerint gyárban dolgoztatták. Elviselhetőbbé tette számára a fogságot, hogy több "komája" is ugyanabban a táborban volt. Írhattak levelet, így családjuk tudott arról, hogy életben vannak.
Kiss István csak 1947 szeptemberében szabadult: átkerült a 36. sz. táborba, amelyen keresztül repatriálták a különböző nemzetiségű hadifoglyokat.
Az áldozatok emléknapja
A szovjet megszálló hatóságok 1947. február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, és megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált.
Az Országgyűlés 2000 júniusában a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította február 25-ét. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapjuk a kommunizmus áldozatainak.
100 millió áldozat?
A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit, és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg" – írta Milan Kundera cseh író.
A kommunista diktatúrák értékeléséről a mai napig sokat vitáznak a történészek, az áldozatok számát megbízható adatok híján csak becsülni lehet.
Az 1997-ben Párizsban megjelent, hat szerző által jegyzett A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban mintegy 100 millió áldozatról ír. A könyv külön részekben foglalkozik a Szovjetunió, Kína, a többi ázsiai ország (Észak-Korea, Vietnám, Laosz, Kambodzsa), Kelet-Európa, valamint a harmadik világ kommunista jellegű politikai berendezkedésű országainak történéseivel.
A Szovjetunióban 20 millióra teszik a halálos áldozatok számát. Kelet-Közép-Európában mintegy egymillió ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban.
A könyv sok kritikát kapott a holokauszt relativizálása miatt, mivel egyenlővé tette a náci megsemmisítő táborokat és a szovjetunióbeli munkatáborokat.