Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A brit kormányfő szembemegy Trumppal, szerinte Ukrajna nélkül nem lehet tárgyalni a békéről

Keir Starmer Párizsban
Keir Starmer Párizsban Szerzői jogok  AP
Szerzői jogok AP
Írta: Magyar Ádám
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Keir Starmer jövő hét csütörtökön Washingtonban találkozik az amerikai elnökkel. A két politikusnak eltérő elképzelései vannak az ukrajnai háború lezárásáról, amit az is jelez, hogy az Egyesült Királyság egy minden eddiginél nagyobb szankciós csomagot készül kivetni Oroszország ellen.

HIRDETÉS

Ukrajnának mindenképpen részt kell vennie a háború lezárásáról szóló tárgyalásokon, jelentette ki Keir Starmer brit miniszterelnök. A politikus hamarosan Washingtonba utazik, hogy Donald Trumppal tárgyaljon az ukrajnai helyzetről. Trump korábban azt mondta, hogy szerinte egyáltalán nem fontos Ukrajna részvétele a béketárgyalásokon, Zelenszkij elnök ugyanis az elmúlt három évben gyakorlatilag semmit nem ért el, ami közelebb vinné országát a háború lezárásához. Trump ezen kívül is élesen kritizálta az ukrán vezetést, Zelenszkijt egyszer még diktátornak is nevezte.

Az Európai Unió vezető politikusai az elmúlt években végig kitartottak azon álláspont mellett, hogy az ukrajnai békével kapcsolatban semmilyen tárgyalás nem lehetséges Ukrajna részvétele nélkül. Az előző amerikai kormány ugyanezen az állásponton volt, Donald Trump elnöksége óta azonban a helyzet megváltozott: az amerikai és az orosz külügyminiszter már túl is van egy tárgyalási fordulón Ukrajnával kapcsolatban, Szergej Lavrov és Mark Rubio személyesen találkozott Rijádban. Trump és Putyin is egyeztetett már közvetlenül, igaz, csak telefonon.

Starmer kijelentése egyértelművé teszi, hogy az európai vezető hatalmak továbbra is úgy gondolják, hogy a háború lezárásáról nem lehet Ukrajna feje felett dönteni. A brit miniszterelnök szombaton telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, és elmondta neki, hogy az Egyesült Királyság álláspontja szerint Ukrajna szuverenitását meg kell védeni ahhoz, hogy elmúljon a további orosz agresszió veszélye. Starmer bejelentette azt is, hogy ugyanezzel az üzenettel utazik jövő csütörtökön Washingtonba, Trumphoz.

Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb brit-amerikai tárgyalása jön

A Guardian szerint a brit miniszterelnök arról is beszámol majd az amerikai elnöknek, hogy az Egyesült Királyság a GDP-je 2,5 százalékára fogja emelni a katonai kiadásait, és várhatóan átadja majd III. Károly király meghívását is egy angliai látogatásra.

Ezek a gesztusok várhatóan tetszeni fognak Trumpnak, de Starmer így is komoly kihívás elé néz: úgy kell megőriznie az amerikai elnök jóindulatát és megvédenie az amerikai-brit jó kapcsolatot, hogy közben egyértelművé kell tennie, hogy Európa más álláspontot képvisel az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mint az amerikai vezetés. William Hague korábbi brit külügyminiszter szerint a második világháború óta nem volt olyan fontos tárgyalás egy új amerikai elnök és egy brit kormányfő között, mint amilyen a mostani lesz.

Starmer arra törekszik, hogy ne csak brit, hanem közös európai álláspontot is képviseljen Washingtonban. Ursula von der Leyennel már egyeztetett Ukrajna ügyében, és a tervek szerint Emmanuel Macronnal is fog, mielőtt a francia elnök maga is elutazik Washingtonba, hogy Trumppal tárgyaljon.

Az Egyesült Királyság továbbra is Ukrajna szövetségesének tekinti magát, amit az is jelez, hogy az eddigi legnagyobb szankciós csomagját készül kivetni Oroszország ellen. David Lammy külügyminiszter szerint a csomag célja az, hogy csökkentse az orosz költségvetés bevételeit, és ezzel lassítsa Putyin hadigépezetét. Lammy azt is kijelentette, hogy az Egyesült Királyság évente 3 milliárd fonttal támogatja az ukrán hadsereget, és ha kell, kész békefenntartó erőket küldeni a térségbe.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Ismétlődő történelem: 17 év után újra amerikai atomfegyverek az Egyesült Királyságban?

Aki nem szeret adót fizetni, ne legyen kormánytag sem - lemondott a brit miniszterelnök helyettese

London támogatja a jövőbeli palesztin államiságot, de most a gázai válságot tartja fontosabbnak