A Spitzbergákon működő Nemzetközi Magbunker szavatolja, hogy a Föld növényállományának zöme ne pusztuljon ki véglegesen például elhibázott gazdálkodás, véletlen baleset, finanszírozási megszorítások, háború, szabotázs, növényi betegségek vagy éppen természeti katasztrófa következtében.
HIRDETÉS
„Azt mondanám, hogy ez a legbiztonságosabb hely a Földön szándékaink megvalósításához” – állítja a Nemzetközi Magbunkert üzemeltető Crop Trust ügyvezető igazgatója. Dr. Stefan Schmitz nem a fizikai biztonságra utalt, hanem arra, hogy a magoknak a klímaváltozás dacára is át kell vészelniük az emelkedő hőmérsékletet.
A Svalbard trezorjában a levegő jóval a fagypont alatt marad még áram nélkül is, ami kimondottan előnyös a Föld 13 ezer éves mezőgazdasági kultúráját őrző gyűjtemény szempontjából.
A hegy mélyébe vájt raktárban májusban hétezer faj egészen pontosan 1 280 677 magmintáját tárolták. Ezeknek a száma harmincezerrel gyarapodott a közelmúltban.
A Svalbard globale frøhvelv, a svalbardi Nemzetközi Magbunker egy olyan biztonságos létesítmény a távoli norvég Spitzbergák, norvégül Svalbard egyik szigetén, amelyben a bolygónkon előforduló növények magjait tárolják.
Ezzel szavatolják, hogy egyik se pusztuljon ki véglegesen például elhibázott gazdálkodás, véletlen baleset, finanszírozási megszorítások, háború, szabotázs, növényi betegségek vagy éppen természeti katasztrófa következtében.
A végszükség esetére
A magbunker megépítését a norvég kormány pénzelte, működtetéséről pedig két alapítvány – köztük a Crop Trust – gondoskodik. A tárolás teljesen ingyenes.
A magbunker bejárata – egy téglalap alakú betonék – meredeken emelkedik a havas hegyoldalból, és tökéletesen utal a végítélet napjára. A találó kifejezés jelzi, hogy milyen alkalomra őrzik a növényi mintákat.
„Távol van azoktól a földi helyektől, ahol háború és terror dúl” – mondta Bente Næverdal, aki néhány éve a trezor napi működését irányította.
A magbunker egyetlen szomszédja a Világ Sarkköri Archívuma, az Arctic World Archive, az AWA, amely a közeli bányából kialakított széfben óvja a kormányok és magánintézmények letétbe helyezett adatait.
A magbunker bejárata egy alagútba vezet, amit a hűtőrendszer zaja tölt ki. Ez gondoskodik a biztonságos tároláshoz szükséges alacsony és egyenletes hőmérsékletről. A 130 méteres folyosó végén van a három raktár, amelyekben vákuumozott ezüstfóliába vagy kémcsövekbe csomagolva tárolják a növényi magvakat a végszükség esetére.
A biztonságos fészer
Némi túlzással az emberiség utolsó botanikai mentsvárának nevezik. A Svalbard Global Seed Vault messze északon, jóval Skandinávia felett, félúton Grönland felé, a Spitzbergákon található.
A Spitzbergák székhelye Longyearbyen, a reptere pedig a Földön a legészakibb, ahová a menetrend szerinti kereskedelmi légitársaságok gépei még elmerészkednek.
A nemrég érkezett harmincezer minta az egyik legnagyobb szállítmány, amely 2008-as megnyitása óta a magbunkerbe érkezett. Évente általában háromszor érkezik új küldemény.
A felajánlók között helyi génbankok is vannak – olyan szervezetek, amelyek a világ különböző pontjain tárolják saját magkészleteiket.
„Ennél még fontosabb, hogy a világ fejlődő részein működő génbankok egyedi és rendkívül értékes adományaikat helyezték el a magbunkerben” – hangoztatta Åsmund Asdal biológus, a norvég trezor koordinátora.
Nem Svalbard, a Spitzbergák az egyetlen hely, ahol növényi magvakat tárolnak, de ez az egyik legbiztonságosabb széf, amely vészhelyzet esetén bevethető.
A helyi génbankok – informatikai összehasonlítással – olyan számítógépes rendszerek, amelyek kevés adatot tárolnak könnyen hozzáférhető módon.
A Nemzetközi Magbunker viszont egy külső, biztonsági merevlemeznek felel meg, amelyről az elveszett fájlok visszaállíthatók.
A ritka minták
Az elmúlt években a magbunker kiterjesztette tevékenységét, és versenyt fut az idővel, hogy a minden tekintetben legtávolabbi országokat is elérje, és az ottani génbankokban tárolt mintákat is beszerezze páratlan gyűjteményébe arra az esetre, ha a többi között szélsőséges időjárás, katonai konfliktus vagy egyszerűen a berendezés meghibásodása veszélyeztetné a helyi génbankokban tárolt mintákat.
A magbunkerben békésen megférnek egymás mellett az Oroszországból és Ukrajnából származó vetőmagok.
„Az állomány szempontjából érdektelen, hogy észak- vagy dél-koreai magvakat tárolunk ugyanabban a részlegben” – mondta a svalbardi trezor egyik koordinátora. „Hidegben és biztonságban vannak itt, és ez minden, ami igazán számít” – tette hozzá Brian Lainoff.
„Ha elveszíted, örökre eltűnik” – mondta a mintákról Mike Bollinger, egy nonprofit amerikai vetőmagbank igazgatója.
A Crop Trust szerint összesen több mint 1750 helyi génbank működik szerte a világon. Ezek közül huszonhárom küldött újabb mintákat az utolsó szállítmányban.
Az éghajlatváltozás, nem utolsósorban pedig a háború készteti és sürgeti a magbunker üzemeltetőit a készletek begyűjtésére.
A mentés
Az egyik globális mezőgazdasági kutatószervezet, az ICARDA székhelye a szíriai Aleppó mellett volt, a polgárháború miatt azonban 2012-ben kénytelenek voltak kimenekíteni a nemzetközi személyzetet. Néhány szíriai kutató nem volt hajlandó a távozásra – a felszerelést és az állományt próbálták megmenteni.
A harcok azonban végül őket is meghátrálásra késztették, pedig az általuk felügyelt génbankban a világ egyik legértékesebb maggyűjteményét – köztük a búza és az árpa legősibb fajtáit tárolták.
Az ICARDA székhelyét Marokkóba és Libanonba költöztette: a jeges álmukból felébresztett magvakat a Bekaa-völgyben és az Atlanti-óceánnal meg a Földközi-tengerrel határos Marokkóban ültették el, majd a kikelt növények magvait újra visszaszállították a svalbardi trezorba.
Ez volt az első eset, hogy a magbunkerbe nem érkezett, hanem onnan távozott egy szállítmány, amelynek tartalmát azonban utólag gondosan pótolták.
Nem az aleppói génbankot fenyegette kizárólag a háború. Afganisztánban és Irakban megsemmisültek az ottani génbankok, ráadásul az a genetikai állomány is, amelyet ott tároltak. A Fülöp-szigeteken viszont egy tájfun, majd egy áradás is megrongált egy helyi génbankot.
Az idén a magbunkerbe néhány növényi minta érkezett az Izrael által megszállt palesztin területekről, jövőre pedig az éhínség és polgárháború sújtotta Szudánból várnak magvakat.
A világvége
„Az az éghajlat, amelyben az emberek az eltelt tízezer évben éltek, megszűnt létezni” – ezt állítja Laurie Parsons klímakutató, a londoni Royal Holloway akadémikusa.
A világvége – legalábbis abban az értelemben, ahogy mi feltételezzük – nem biztos, hogy egyetlen katasztrófa következménye lesz. Sőt, nem kizárt, hogy be sem következik. A növényi génbankok azonban már a fokozatos kipusztulás kockázatára is felkészülnek.
A magvak, akárcsak a tojás, több kosárban vannak biztonságban – állítják a szakértők.
A fenyegetések egyike a klímaválság. Tavaly, minden idők legmelegebb évében durván 2,3 milliárd ember, a globális népesség több mint negyede szembesült valamilyen formában mérsékelt vagy kimondottan súlyos élelmiszer-ellátási bizonytalansággal – az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.
A kutatók azt is megállapították, hogy a világ fafajainak egyharmadát a kihalás fenyegeti. A svalbardi trezor újonnan érkezett magjai közül sok olyan területről származik, amelyen katasztrofális árvizek vagy tomboló hőhullám pusztított.
A kihalás veszélye
A magbunker működtetését más aggályok is ösztönzik. Az ipari méretű mezőgazdasági termelésben a génmódosított növények kiszorították a hagyományos fajtákat, amelyeket szinte csak igényes szakácsok és kertészek – a sokszínűség oltalmazói – őriznek meg az utókor számára.
Az elmúlt fél évszázadban a nagyüzemi növénytermesztés gyakorlata gyökeresen megváltozott. A hozam ugyan nőtt, a biológiai sokféleség azonban annyira visszaszorult, hogy ma csupán harminc növényi alapfaj biztosítja az élelmiszerellátás 95 százalékát - írta a Time. A Kínában az ötvenes években fogyasztott rizsfajtáknak alig egytizede maradt meg napjainkban. Az Egyesült Államok a múlt évszázad kezdete óta gyümölcs- és zöldségfajtáinak több mint 90 százalékát elvesztette.
A svalbardi bunkerben már a megnyitáskor 25 ezer kukorica-, és 160 ezer búzamintát tároltak.
A történelmileg legjelentősebb állomány a szentpétervári Vavilov Kutatóintézet gyűjteményéből származik, amely az egyik első volt a világon. Leningrád ostroma idején, a második világháborúban tucatnyi tudós barikádozta el magát a magraktárban, hogy megóvja egyrészt az éhező lakosságtól, másrészt a nyomuló német katonáktól.
Rendületlenül koplaltak, holott élelmiszer között nyomorogtak. Mégsem nyúltak hozzá, mert meggyőződéssel hittek abban, hogy az általuk őrzött magvak fontos szerepet játszanak Oroszország háború utáni fellendülésében, és az emberiség jövőjének megóvásában.
Az egyik tudós, Dmitrij Ivanov a raktárban éhen halt, miközben rizzsel tömött zsákok vették körül.