Az ukrán és az iráni légvédelem, sőt egy amerikai csatahajó is ellenségnek nézett kiszolgáltatott, fegyvertelen utasszállítókat. Vétlen emberek százait ölték meg a gondatlanságból bevetett ütegek. A polgári repülőgépek ellen elkövetett támadások legtöbbjére azonban a Kremlben adtak parancsot.
HIRDETÉS
„Hol találtak el bennünket?” – ezek voltak a Siberia Airlines pilótájának utolsó szavai, vagy legalábbis ez után a kérdés után szakadt meg a feketedoboz felvétele, amelyen a pilótafülke kommunikációját rögzítették.
Az 1812-es járat 2001. október 4-én indult Tel-Avivból a szibériai Novoszibirszkbe, de soha nem érkezett meg. A Tupoljev Tu-154-est a Fekete-tenger felett, nagyjából 190 kilométerre Szocsitól délnyugatra lelőtték. A lövedék becsapódásának egy örmény utasszállító pilótája volt a szemtanúja.
A gép fedélzetén – a személyzetet is beleszámítva – 38 orosz és 40 izraeli állampolgár utazott, jobbára mindannyian rokoni látogatásra. Senki sem élte túl a katasztrófát.
A tragédiával egyidejűleg tartottak a Krímben egy közös, ukrán-orosz kiképző gyakorlatot egy orosz ellenőrzés alatt álló támaszponton.
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és az ukrán védelmi minisztérium tíz napon át tagadta és cáfolta a fegyveres erők szerepét a polgári gép lelövésében. Az ukrán és orosz illetékesek csak nagy késedelemmel jutottak arra a következtetésre, hogy a gépet – nem szándékosan – egy légvédelmi rakéta találta el.
Három év elteltével az ukrán kormány 200 ezer dolláros kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak azzal a kikötéssel, hogy a kárpótlás nem jelenti a bűnösség beismerését.
Az akkori incidens elhalványult a három héttel korábbi, a történelembe 9/11-ként bekerülő, az Egyesült Államokat ért terrortámadás árnyékában.
A bocsánatkérés
„Hol találtak el bennünket?” – lehet, hogy ugyanezt a kérdést tette fel az azeri légitársaság pilótája, aki 2024. december 25-én helyi idő szerint 7:55-kor a 8243-es járattal a fővárosból, Bakuból Groznij felé indult.
A csecsen főváros környékén – a pilóták az utóbbi időkben maguk is tapasztalták – ukrán drónoktól tartva alaposan zavarják a GPS-jeleket. Igor Ksnjakin kapitány alig negyed órával a felszállás után azt jelezte: madárrajjal ütközött, percekkel később pedig „hidraulikus hibáról” számolt be. Nem sokkal később a gép eltűnt a radarokról. Egy órával később, 9:49-kor kényszerleszállás engedélyezését kérte akkor már a kazah hatóságoktól.
Az azeri tulajdonban levő Embraer 190AR 10:30-kor csapódott a földbe a kazah Aktau repülőtér közelében. Két perccel korábban végleg megszakadt a rádiókapcsolat.
Az utasszállító imbolygó repülésére ekkor már a földről is felfigyeltek. Nehezen tartotta a vízszintes irányt. A becsapódás után repesznyomokat találtak a gép farokrészén.
A gép fedélzetén tartózkodó 67 ember több mint fele, köztük a személyzet – mindannyian a gép elülső részében ültek – nem élte túl a becsapódást.
Az Euronews az elsők között jelentette, hogy az utasszállítót orosz rakétatalálat érte.
Az azeri gép két fekete dobozát gyorsan megtalálták, de csak az akár hetekig is elhúzódó elemzés után fog kiderülni, melyek voltak tényleg a pilóta utolsó, rögzített szavai.
Három nappal a végzetes találat után Putyin telefonon bocsánatot kért az azeri elnöktől, de nem utalt Oroszország felelősségére. Ilham Alijev állítólag azt mondta az orosz elnöknek, hogy az orosz légtérben külső fizikai beavatkozásnak alávetett, és emiatt irányíthatatlan gépet orosz légiirányítók terelték a kazah Aktauba.
A súlyos incidens után több azeri, izraeli, dubaji, kazah és türkmén légitársaság felfüggesztette egyes oroszországi járatait.
Az eltévedt Jumbo
A Korean Airlines 007-es járata 1983. augusztus 31-én szállt fel a New York-i JFK repülőtérről. Szöulba indult az alaszkai Anchorage érintésével.
Az óriásgép azonban – a személyzet hibájából – letért a kijelölt útvonalról, és az akkori Szovjetunió tiltott térségében repült Kamcsatka felett, ahol az interkontinentális ballisztikus rakéták silóit rejtették el.
A szovjet légvédelem amerikai kémrepülőként azonosította a dél-koreai utasszállítót. Az elfogására indított Szuhoj vadászgép K-8 típusú levegő-levegő rakétáival szemben a Boeing 747-esnek és a fedélzetén tartózkodó 269 embernek esélye sem volt a menekülésre. Az áldozatok egyike egy amerikai demokrata kongresszusi képviselő volt.
A szovjet vezetés kezdetben nem volt hajlandó elismerni felelősségét a KAL 007-es járatának megsemmisítésében, és ez hosszú ideig hátráltatta a Moszkva és Washington közötti feszültség enyhítésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket.
A szovjet külügyminiszter csak 1991-ben, közel nyolc évvel a tragédia után kért bocsánatot dél-koreai kollégájától.
A súlyos kimenetelű incidens után Ronald Reagan elnök elrendelte, hogy az amerikai műholdak globális helymeghatározó rendszerét – működésbe lépése után – a katonai mellett a polgári légiforgalom számára is elérhetővé kell tenni, megelőzendő az utasszállítók letérését a kijelölt útvonalról.
Az öt bekezdés
Az iráni-iraki háború utolsó hónapjaiban a USS Vincennes rakétacirkáló a Perzsa-öbölben járőrözött. A parancsnoka arról számolt be, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda rohamcsónakjai rálőttek egy, a hajójáról indított helikopterre. Válaszul az amerikai cirkáló behatolt az iráni felségvizekre, és összecsapott az „ellenséggel”.
A közelharc idején, 1988. július 3-án indult az Iran Air menetrendszerinti járata Teheránból, Bandar Abbász érintésével Dubajba. Az Airbus A300-as az optimális útvonalon, a Perzsa-öböl felett repült.
Az amerikai haditengerészet utóbb az állította, hogy a Vincennes legénysége az utasszállítót egy ellenséges vadászgépnek vélte, ezért két föld-levegő rakétát lőtt ki.
Az Iran Air 655-ös járata 290 utasának – csakúgy, mint a koreai óriásgépen utazóknak – esélye sem volt a túlélésre.
A teheráni vezetés az utasszállító lelövését szándékosnak és jogtalannak nevezte, Washington pedig – moszkvai mintára – jogilag nem tartotta magát felelősnek a sok áldozatot követelő véres incidensért.
Reagan öt bekezdésből álló diplomáciai jegyzékében „mélységes sajnálatát” fejezte ki a történtek miatt – idézte fel a Washington Post.
A cirkálórakétának nézett utasszállító
A polgári gépek lelövéséből Irán sem maradt ki.
Az első hírek szerint a levegőben kigyulladt, és visszafordulni igyekezett az Ukraine International Airlines 752-es járata, amely 2020. január 8-án nem sokkal korábban szállt fel a teheráni Homeini repülőtérről, a célállomás pedig Kijev volt.
A Boeing 737-esnek azonban nem sikerült visszajutnia a teheráni reptérre. Lezuhant.
Irán kezdetben műszaki hibával magyarázta a tragédiát.
A brutális támadásra Teherán és Washington elmérgesedett kapcsolata adott okot azok után, hogy Donald Trump elnök elrendelte Kászem Szulejmáni tábornok, a vezető iráni katonai parancsnok meggyilkolását. Teherán megtorlásként rakétákat lőtt ki az Irakban állomásozó amerikai katonák támaszpontjaira.
Az iráni vezetés az ukrán utasszállító lelövését követő harmadik napon ismerte el, hogy a légvédelem amerikai cirkálórakétának nézte a Boeingot, ezért nyitottak rá tüzet, pontosabban ezért vették célba két, földről indított légvédelmi rakétával.
A gépen 176-an voltak. Senki sem élte túl a becsapódást.
A sors fintora, hogy az utasok zöme, 146-an iráni útlevéllel keltek útra. Jobbára kanadai-iráni kettős állampolgárok voltak, akik Kijeven át terveztek hazatérni.
Több mint egy évvel az ukrán gép lelövése után tíz iráni ellen emeltek vádat hazájukban, három és fél év elteltével pedig Kanada, az Egyesült Királyság, Svédország és Ukrajna követelte hágai Nemzetközi Bíróságtól az irániak felelősségre vonását, akik 2020-ban 176 ember halálát okozták.
A legfelsőbb parancs
A földről kilőtt rakéta a pilótafülke felett, a bal oldalon robbant fel 2014. július 17-én, egy csütörtöki napon, helyi idő szerint 16:20:03-kor. Az időpontot azért lehetett másodpercre pontosan meghatározni, mert az utólag megtalált feketedoboz hangrögzítője ekkor állt le. A felvételen húsz ezredmásodperccel korábban – detonációra utalva – két zajos hang volt az utolsó rögzített nyom.
A maláj légitársaság Boeing 777-ese, az MH17-es járat két órával korábban indult Amszterdamból a fedélzetén 283 utassal és 15 fős legénységgel. Az úticél Kuala Lumpur – volt.
„Figyelmeztettük őket, hogy ne repüljenek a »mi égboltunk« felett” – jegyezte meg valamivel több mint másfél óra elteltével, 17:50-kor Igor Ivanovics Sztrelkov az orosz Vkontakte közösségi felületén, aki arról is beszámolt, hogy „egy An-26-os repülőgépet lelőttek a donyecki Torez közelében”. A gépmadár egy salakkupac mögé zuhant, de nem lakott területen.
A fedélzeten tartózkodó 298 ember közül senki sem élte túl a rakétatalálatot.
Ez volt a legtöbb áldozatot követelő olyan légikatasztrófa, amelyben katonák lőttek civil utasszállító repülőgépre.
A rádiókapcsolat a maláj Boeinggal 50 kilométerre az orosz-ukrán határtól szűnt meg. A lelőtt repülő roncsait a szakadárok által ellenőrzött, kelet-ukrajnai Donyeck-régióban találták meg.
Az utasszállítót célba vevő, Moszkvához hű milicisták egyébként aznap kapták meg a rakétákat, amelyek közül egyet haladéktalanul ki is próbáltak.
Több jel is arra utalt, hogy személyesen Putyin elnök vagy akkori védelmi minisztere, Szergej Sojgu rendelte el a maláj utasszállító tragédiáját okozó rakéta kézbesítését a Kreml közvetlen ellenőrzése alatt álló szakadároknak.
Miután a legtöbb áldozat holland volt, Hollandia vezette a vizsgálatot, egy ottani bíróság távollétükben életfogytiglanra ítélte a végzetes rakétakilövés felelőseit, de csak Sztrelkov került börtönbe. A Sztrelkov, a Lövész mellesleg csak fedőneve. Valójában Igor Girkinnek hívják, és nem a MH-17-es járat lelövéséért, hanem azért zárták be, mert Putyint merészelte bírálni, és indulni akart az elnökválasztáson.
A „séf” gépe
Az orosz elnökkel nem lehet ujjat húzni – ezt bizonyította a korábban Putyin „séfjeként” elhíresült Szergej Prigozsin esete, aki fellázadt a Kreml koronázatlan uralkodója ellen.
Az őt és társait szállító brazil Embraer gyártmányú magángép 2023. augusztus 23-án zuhant le útban Moszkvából Szentpétervárra.
A fedélzeten tartózkodó személyek ittak, talán drogoztak is. A gépen gránát robbant, az utasok földi maradványaiban pedig repeszeket találtak – erről maga Putyin számolt be napokkal később egy Szocsiban rendezett fórumon. Az elnök egyértelműen arra utalt, hogy a felelőtlen magatartás okozta a gép lezuhanását.
A vizsgálat során külső, fizikai behatás nyomát nem észlelték a gép testén. A repülőgép brazil gyártója – a szokásoknak megfelelően – felajánlotta segítségét és baleset körülményeinek kivizsgálásában, az orosz hatóságok azonban elutasították a javaslatot.
A Kremlnek nagy tapasztalata van az „ellenfelek kivégzésében” – így reagált a Fehér Ház szóvivője, ezért Karine Jean-Pierre szerint „nagyon is világos, mi történhetett Prigozsinnal”.
A lengyel küldöttség
Katyńi vérengzés néven emlékeznek az 1940 tavaszán elkövetett mészárlásra, amikor az NKVD pribékjei a becslések szerint 22-23 ezer lengyel fogollyal – tiszttel, főtiszttel – végeztek. Az áldozatokat tömegsírokban hantolták el. Ezek közül az elsőt a Szmolenszk melletti Katyńban a német megszállók fedezték fel.
Katyń 70 évvel mészárlás után is vétlen áldozatokat szedett: 2010. április 10-én a szmolenszki repülőtér mellett lezuhant a lengyel légierő 101-es járata – fedélzetén az akkori államfővel, Lech Kaczyńskivel, feleségével, a száműzetésben élő egykori elnökkel, a lengyel vezérkari főnökkel, kormánytagokkal, parlamenti képviselőkkel, a lengyel jegybank elnökével, valamint más magasrangú állami és egyházi méltóságokkal.
A tekintélyes állami küldöttség azért utazott Oroszországba, hogy megemlékezzen a tömeggyilkosság áldozatairól. A gépen utazó 89 utas és hétfős legénység közül senki sem élte túl a katasztrófát.
Lech Kaczyński Jarosław Kaczyńskinak, a Lengyelországot később szürke eminenciásként irányító Jog és Igazságosság pártja elnökének ikertestvére volt. Az orosz vizsgálóbizottságot Vlagyimir Putyin akkori miniszterelnök vezette.
Lengyelország és Oroszország egymásra mutogatott a súlyos szerencsétlenség okainak kivizsgálásakor: az oroszok azt állították, hogy a pilóta hibájából csapódott a földbe a gép, a lengyelek pedig azzal vágtak vissza, részeg katonai parancsnok kényszerítette rossz időjárási körülmények között landolásra a repülőt.
Jarosław Kaczyńskinek szemernyi kétsége sem volt afelől, ki okozta fivére halálát. „Először az intuitív meggyőződésemből eredt, hogy az ilyen katasztrófák nagyon ritkák. Később abból a felismerésből, hogy a nyírfa képtelen levágni egy repülőgép szárnyát” – magyarázta 12 évvel a baleset után.
Később hívei előtt azt mondta: több forrásból, köztük külföldről „teljes és ellenőrzött” választ kapott a baleset okára vonatkozó kérdésére. A 96 ember halálát követelő szmolenszki tragédia szavai szerint valójában „támadás” volt. A bizonyítékok bemutatása előtt azonosítani kell „azokat, akik meghozták a döntést, és azokat, akik végrehajtották, itt Lengyelországban, de különösen Oroszországban”. A „merénylet” indítéka szerinte öccse Moszkva-ellenes politikája volt.
Az igazság azóta sem derült ki.