Loader
Hszi elnök egy tengeri hadgyakorlaton
Hszi elnök egy tengeri hadgyakorlaton -  Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo

Hszi elnök kíméletlen támadást indít az uralmát fenyegető katonai elit korrupciója ellen

Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: •A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Egy olyan árnyékhatalom kialakulásától lehet tartani, amely gigantikus erőforrások és eszközök felett rendelkezik, és adott esetben saját önérdekeihez igazíthatja a Kínai Népköztársaság politikáját.

Mindez akkor történik, amikor Kína újra emeli a téteket Tajvannal szemben, és küszöbön a fenyegetés a Trump-kormányzattól

Már csak hetek vannak hátra a régi-új amerikai elnök hivatalba lépéséig, ami viszont a Kínára nehezedő nyomást vetíti előre, és amelyet a hangadó republikánus erőcsoportok követelnek Donald Trumptól. Köztudott, hogy a megválasztott elnök nem is vonakodik a konfliktus újraélesztésétől, hanem harsány programként hirdeti, miként alelnöke JD Vance is.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ebben a helyzetben Hszi Csin-ping kínai elnöknek vaskézzel kell tartania a katonai gyeplőt. 12 éves uralma során először történt meg december elején, hogy egyetlen intézkedéssel több vezető tábornokot is menesztett, amivel egy rivális hatalmi bázist távolított el a Kommunista Pártból.

A pekingi védelmi minisztérium a november végén jelentette be, hogy vizsgálatot folytat Miao Hua admirális ellen, aki a katonai hierarchia főszereplője a haditengerészet élén. A gyanú „súlyos fegyelemsértés”, amit egy tavaly nyáron kezdődött vizsgálatsorozat táplál. Az ország két korábbi védelmi miniszterét, akik kiemelt tanácsadóként szolgáltak tovább, szintén elsodorták az elbocsátások.

Miért csinálja Hszi?

A kemény lépések kézenfekvő magyarázata az, hogy az elnök mindenképpen meg akarja gátolni egy politikailag mozgásképes katonai elit kialakulását, ami elragadhatja a Kommunista Párt politikusi rétegétől a hatalmat, és olyan kiszámíthatatlan lépésekhez vezetne, amelyek veszélyeztetik a Népköztársaság nemzetbiztonságát. Hasonló veszélyhelyzetet a párt már átélt a 60-as években, amikor a nukleáris konfliktus peremére sodródott a Szovjetunióval szemben, és ezt a Hszihez hű vezetés nem tűrheti el.

A történelmi emlékezet szerint az akkori kínai katonai vezetés rendíthetetlen alakja, Lin Piao marsall (a képen) rejtélyes repülőgépszerencsétlenség áldozata lett, miután szembekerült a Ma Ce-tung vezette pártelittel és puccsot kísérelt meg ellene. A konfliktust a katonai vezetőség kellemetlenül megnőtt túlhatalma váltotta ki, és Hszi nyilván nem kívánja a történelmi példa megismétlődését.

Mao és Lin, 1968
Mao és Lin, 1968 Historical Archives

Senki nem bújhat el

A Pentagon szerdai jelentése szerint a tavaly kibontakozott korrupciós vádak új hulláma elérte a Népi Felszabadító Hadsereg minden szolgálati ágát, és megrendítette a párt bizalmát a hadsereg legfelsőbb tisztviselői iránt. Az amerikai védelmi minisztérium a Kongresszus katonai bizottságait tájékoztatta az új kínai fejleményekről.

A korrupciós vonal feltárása nem csak azért kiemelten fontos, mert rombolja a honvédelem morális állapotait, hanem egyben felmérhetetlen anyagi forrásokhoz juttatja a megvesztegethető vagy hűtlenül kezelő vezetői réteget.

A Kínai Népköztársaság jelenleg a világ második védelempolitikai költekezője 296 milliárd dolláros ráfordítással 2025-ben, ami harmada az amerikai, és duplája az orosz kiadásoknak. Ennek a gazdagon bugyogó forrásnak a megcsapolása olyan pénzügyi erőhöz juttathatja a katonai elitet, hogy a zsebre rakott összeg önmagában nagyobb, mint a teljes brit, a francia vagy a japán katonai büdzsé.

Kínai ICBM rakéták felvonulása
Kínai ICBM rakéták felvonulása Defense Zone

Kína esetében ráadásul figyelembe kell venni, hogy a védelmi jellegű kiadásokból hatalmas tételeket rejtenek el más költségvetési címkék alatt, ezért a fekete pénz nagysága jóval nagyobb lehet, mint ami a felszínen nyomon követhető. Példa erre a terebélyesedő hibrid-hadviseléshez szükséges kiber-fejlesztések becsempészése a tudományos-technikai kiadások körébe, ahol eltűnik a katonai elemzők szeme elől.

Hszi meghirdetett célja, hogy 2049-re, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 100. évfordulójára „világszínvonalú” legyen a nemzeti hadsereg, ami az Egyesült Államok katonai színvonalának elérését vagy akár meghaladását is jelentheti. Még akkor is, ha a most 71 éves elnök ezt már nem feltétlenül éri meg.

A viharsebes fejlesztési célok azonban veszélybe kerültek, miután 2023 második felében már 15 magas rangú katonai vezetőt, valamint a védelmi iparhoz kapcsolódó vezető tisztviselőt távolítottak el a posztjáról. Köztük olyan kritikus fejlesztési projektek felelőseit is, amelyek a földi nukleáris és hagyományos rakétaprogramok modernizálásával kapcsolatosak, mondja a Pentagon jelentése.

Nem pánik ez, hanem rideg céltudatosság

Az elmúlt időszakban a magas beosztású tisztviselők gyakori fluktuációja zavaró volt, a projektek pedig lassulásra kényszerültek, mert ki kellett vizsgálni a korrupció mértékét és további személyek érintettségét. Ennek ellenére nem valószínű, hogy Hszi felhagy ezekkel az erőfeszítésekkel, amelyeket a párt és a hadsereg képességeit veszélyeztető kockázatként azonosított.

A tisztogatás egyben a személyek és a katonai képességek tesztelését is jelenti, valamint alkalmat ad a meghatározó politikai erők lojalitásának megvizsgálására.

A katonai elemzők nem látják a káosz vagy a tanácstalanság jeleit Kína katonai szintjein, amely rövid megtorpanások után tovább emelkedik a kulcsfontosságú stratégiai területeken. Az ország 2024 közepén már hatszáznál több bevethető nukleáris robbanófejjel rendelkezett, és nem látszik akadálya az 1000 darab elérésének sem 2030-ig. Ez több lesz, mint a francia és a brit ütőerő együttvéve.

Jelentős előre lépések történtek a hadiflotta fejlesztésében, különösen azután, hogy vízre bocsátották az első tisztán saját gyártású repülőgéphordozót, a Fujiant, és elkezdődött a nukleáris meghajtású Type 004 munkanevű hordozó építése is. Ez utóbbival Kína kiléphet a világtengerekre, melyeket jelenleg az Egyesült Államok 16 egysége ural, az orosz jelenlét pedig teljesen eltűnt. (A Kuznyecov admirális nevű egységet, amelyről az Aleppo elleni légitámadásokat indították, 2017-ben hazarendelték Szíria partjaitól, és azóta egy pétervári dokkban várja a további sorsát.)

A Fujian modellképe
A Fujian modellképe China Power

Ami pedig Tajvant illeti, bár a feszültség szintje igen magas, az USA nem látja a közvetlen konfliktust küszöbön állónak vagy elkerülhetetlennek, – mondta a Bloombergnek egy amerikai védelmi tisztviselő.

Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Hszi elkötelezettsége a 2027-es modernizációs mérföldkő elérésekor képessé teheti erőit arra, hogy a mostaninál veszélyesebb és erősebb katonai eszközzé tegye a hadsereget az újraegyesítés célja érdekében. A jelenlegi állapot szerint a sziget elleni teljes invázió még ne lenne sikeresen kivitelezhető, viszont aszimetrikus választ válthatna ki az Egyesült Államok részéről.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek