NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Donald Trump szabadesésbe váltott a női szavazók körében, de vannak még kártyái

Mélyülő és szélesedő szakadék nyílik
Mélyülő és szélesedő szakadék nyílik Szerzői jogok AP-EURONEWS
Szerzői jogok AP-EURONEWS
Írta: Ferenc SzéFThe Hill
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több intézet jelentése szerint a volt elnök behozhatatlannak látszó hátrányban van a női szavazók körében. Ezt tetézi, hogy Donald Trump várhatóan nem ússza meg, hogy még a választások előtt ítélet szülessen ellene, és épp egy "női témában", a hallgatásos-kenőpénzes ügyben.

HIRDETÉS

A jelenlegi alelnök női támogatottsága a chicagói demokrata konvenció után katapultált. Ebben döntő lehetett a kongresszuson megtartott hatásos beszéde, mivel az esemény előtt még csak csekély előnnyel bírt Donald Trumppal szemben a legnagyobb választói csoportban. (A 2020-as népszámlálás szerint 100 nőre 97 férfi jut az Egyesült Államokban, és nagyobb a nők aránya a választásra jogosult és aktív csoportokban is.)

Harris legfrissebb adatai messze meghaladják a demográfiai arányokat. A „szabadesés” kifejezést egy republikánus választási stratéga használta, látva az új felmérések eredményeit. Az ABC News/Ipsos vasárnap megjelent közvéleménykutatása szerint a politikusnő 54-41 százalékos előnnyel rendelkezik Trump előtt a nők körében, míg a férfiak között Trump szerényebb, 5 százalékpontos előnyt élvez, de ez is 46 pontra süllyedt a Chicagót megelőző 51-ről.

Hasonló adatokat közölt a Reuters/Ipsos felmérése is, és a mérés szerint Harris 4-7 százalékpontos összesítésben vezet Trumphoz képest nemzeti szinten.

Harris beszéde a demokraták chicagói konvencióján
Harris beszéde a demokraták chicagói konvenciójánCharles Rex Arbogast/AP

Egyelőre nem dőlt még el semmi

A republikánus stratégákat aggasztja, hogy egyelőre nem találnak gyógymódot a vérzés csillapítására, bár a tátongó sebet jól látják. Trumpot még saját pártjának sok tagja is erősen bírálta, amikor megkérdőjelezte Harris fekete nőként való kilétét, és olyan keményen bírálta az értelmi képességeit, hogy azt már szexista zaklatásként emlegették.

Az enyhülésre tett erőfeszítések eddig nem hoztak eredményeket, mint például a mérsékeltebb hangvétel az abortuszjogok kérdésében. A konzervatív elemzők a férfi és női szavazók közötti „szakadékot” emlegetik, és tartanak attól is, hogy ha az ex-elnök további gesztusokat tesz, akkor már a saját táborában válthat ki elégedetlenséget vagy értetlenséget.

Whit Ayres republikánus közvélemény-kutató szerint „Trump számára jelenleg az igazi kihívás az, hogy képes-e elég jól teljesíteni a férfiak körében ahhoz, hogy leküzdje a nők hiányát. Tekintettel az abortusz előtérbe kerülésére az idei viadalban, párosítva a nőkkel kapcsolatos múltbéli kijelentéseivel, a nemek közötti ellentétek szakadékká mélyülhetnek”.

Az összes felmérést aggregáló adatok szerint az abortusz ügye az öt legfontosabb kérdés közé emelkedett 82%-kal, míg 2016-ban ez a téma csak 54 pontos fontossággal bírt.

A várakozásokkal ellentétben nem hozott plusz pontokat a Donald Trump ellen Pennsylvaniában elkövetett gyilkossági kísérlet sem, aminek jelenleg semmilyen hatása nem mutatkozik a felmérésekben.

A Trump elleni merénylet utáni pillanatok, 2024 július 13.
A Trump elleni merénylet utáni pillanatok, 2024 július 13.AP

Nem fogja javítani, bár súlyosan rombolni sem Trump esélyeit az, hogy az úgynevezett hallgatásos ügyben várhatóan ítélet születik még a választások előtt, noha a volt elnök jogi stábja minden eszközt bevetett a halasztásra.

Trump megpróbálta megnyerni a főiskolai végzettségű és a jómódúbb külvárosi nők tetszését azzal, hogy mérsékelte álláspontját az abortuszról, és hogy támogatná az ingyenes IVF (petesejt)-kezeléseket. Ám ezek a javaslatok az életpárti konzervatívok ellenreakcióiba ütköztek, és a republikánus stratégák nem is hisznek nagyon abban, hogy ilyen átlátszó húzásokkal vissza lehet csábítani azokat a nőket, akik már eltávolodtak Trumptól.

A szenátus egyik republikánus munkatársa azt mondja, hogy amikor Biden még versenyben volt, a Trump-stáb „úgy érezte, nincs szükségük a külvárosi (kertvárosi) nőkre a győzelemhez. De a politikai számítások azóta drámaian megváltoztak, mert Harris leváltotta a politikailag végzetesen meggyöngült elnököt, és új hívószavakat dobott be a kampányba.”

Mit tehet Trump a vérzés elállítására?

Trump problémái a nőkkel kapcsolatban olyan súlyúak, hogy még a szenátus két kimagasló republikánus tagja, Susan Collins (Maine) és Lisa Murkowski (Alaszka) is azt mondja, hogy nem szavaznak a volt elnökre. Kettejük szerepe kulcsfontosságú lehet abban az esetben, ha a republikánusok novemberben visszaszerzik az irányítást a felsőház felett.

Trump a múlt héten tett egy tétova kísérletet Florida hathetes abortusztilalmának bírálatára, amiért az túl szigorú, de azonnal el is dobta, mint a forró vasat, amikor éles bírálatokat kapott bázisa jobbszárnyának tagjaitól.

A republikánus stratégák most arra kezdik ösztönzni Trumpot, hogy kisebbítse vagy kerülje el az abortuszjogokról szóló vitát, ami megosztja a pártját, és inkább összpontosítson a nők számára fontos más kérdésekre, például az inflációra, az élelmiszerárakra, a gyermeknevelés költségeire, a női munkanélküliségre, és általában a 'kosztpénzre'. Ron Bonjean republikánus tervező javaslata az, hogy az ország gazdasági problámáit kezdjék el ráterhelni Harrisre, még akkor is, ha alelnökként ezekhez nem sok köze volt és van. Ez a taktika az elmúlt napokban életbe is lépett, de eredményei még nem látszanak. Vélhetően kevés már az idő arra, hogy sokakat meggyőzzenek arról, hogy az elmúlt négy év gazdaságpolitikáját Harris határozta meg.

Harris női szavazók körében Nevadában, még Joe Biden elnökjelöltségének idején
Harris női szavazók körében Nevadában, még Joe Biden elnökjelöltségének idejénSteve Marcus/Las Vegas Sun

A republikánus kampányszervezők elkezdték használni a kissé nyakatekert 'Kamalanomics' (kamalai gazdaságpolitika) kifejezést, amivel Harrist szeretnék felelőssé tenni az élelmiszerek, a benzin, a tápszerek, a jelzáloghitelek és a lakbérek alakulásáért, „ami megfizethetetlenné tette a dolgozó anyukák és családok életét” – mondja Karoline Leavitt, a Trump-kampány nemzeti sajtótitkára.

HIRDETÉS

A kijelentés több sebből vérzik, mert például az inflációs ráta a 2022-es 8,4%-ról 2,9-re csökkent idén júliusra, de a törekvés hozhat némi sikert. Trump ebben a kérdésben 8 pontos előnnyel rendelkezik Harris előtt, és ott van még a bevándorlás kérdése és az amerikai-mexikói határ helyzete is, ami az alelnök leggyöngébb pontja.

„Határcárnőként” Kamala Harris megnyitotta a déli határt az illegális bűnözők előtt, akik brutálisan erőszakoltak és gyilkoltak meg védtelen nőket szerte az országban, mondja a Trump-kampány. A nők megérdemelnek egy elnököt, aki biztosítja nemzetünk határait, és olyan gazdaságot épít fel, amely segíti családjaink boldogulását, állítják.

A tervezők szerint Trump még visszanyerhet területet a nők köréből, ha olyan kérdésekről beszél, amelyek visszhangra találnak náluk.

Ehhez viszont tompítania kell a vérmérsékletén, és kerülnie kell az olyan megosztó megszólalásokat, amelyek elidegeníthetik a nőket. Ilyenek a személyes támadások Harris ellen, amelyek rendre visszafelé sültek el, mert még sok férfi szavazó körében is visszatetszést váltottak ki.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Cukiság-kampányt szeretne Kamala Harris, és az aikido-módszert használja Donald Trump ellen

Biden visszalépését követően csillagászati összeget szedett be a Harris-kampány

Trump szélsőséges bizalmasa szerint a migránsok nemcsak háziállatokat, de embereket is esznek