NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Rejtélyes hátterű magyar céggel fog közös vonatgyártásba egy kínai cég Magyarországon

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció Szerzői jogok Fotó: Pixabay
Szerzői jogok Fotó: Pixabay
Írta: FT
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kínai tulajdonú CRRC Zhuzhou Locomotive a magyar Acemil Csoporttal közösen építhet gyárat Magyarországon. A Railwaygazette cikke szerint a CRRC egyike az állami tulajdonban lévő kínai holdingcsoport hat leányvállalatának, jelenleg 10 ezer fős dolgozói állománnyal.

HIRDETÉS

Információk szerint a gyártósorok már 2025-ben beindulhatnak, a gyártás mellett pedig képzéssel, kutatással és fejlesztéssel is foglalkozna a cég a saját létesítményein belül.

Az Acemil és a CRRC közti tárgyalások Hszi Csin-ping kínai elnök májusi magyarországi látogatását követően kaptak erőre.

A gyártás terén a kínai cég az elektromos hajtású motorvonatokra, fővonali mozdonyokra fókuszálna, illetve kétszintes szerelvényekre fókuszálna.

„Egy karbantartási bázist is létrehozunk itt, hogy kiszolgáljuk az európai piacra gyártott meglévő és jövőbeli termékportfóliót. Nem csupán vasúti járműveket szeretnénk eladni ügyfeleinknek, hanem egy teljes körű szolgáltatási csomagot is kínálni szeretnénk karbantartó személyzettel. Tapasztalataink szerint az ügyfelek jelenlegi igényei olyan teljes körű szolgáltatási csomagok, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy kevesebbet aggódjanak a karbantartás miatt" - idézi a portfolio.hu Kovács Dávidot, az Acemil igazgatósági tagját, aki szerint hatalmas igény lesz új mozdonyokra, amit azzal indokol, hogy jelenleg körülbelül 55 ezer mozdony van Európában,

  • Nyugat-Európában ezek átlagos életkora 20-23 év,
  • Kelet-Európában 35 év,
  • Magyarországon pedig 40-50 év.

Kovács szerint Európában zöld átmenet zajlik, és az uniós intézmények további előrelépést várnak a hálózatok villamosításában és az általános dekarbonizációban. Kovács szerint a meglévő beszállítók egyszerűen nem lesznek képesek lépést tartani ezzel az igénnyel.

Az Acemil a CRRC egy másik leányvállalatával, a CRRC Shandong Co-val is megállapodást kötött tehervagonok közös gyártásáról és összeszereléséről Magyarországon, amelyhez szintén külön gyárat építenének.

Mindeközben a 444.hu azt írja, hogy az Acemil Szállítmányozási Zrt. tulajdonosa 2022 júniusa óta a Tibidabo magántőkealap, melynek valódi tulajdonosa ismeretlen. A Direkt36 korábbi oknyomozása talált arra utaló jeleket, hogy a cég Rogán Antal környezetéhez kötődik, és megjegyzik, hogy az eredetileg Asian Central European Intermodular Logistic Zrt. néven alapított Acemil neve felmerült tavaly nyáron a Soroksárra, Tiborcz-érdekeltségű földterületekre tervezett kínai vegyianyag-elosztóközpont kapcsán.

A HVG egy júniusi cikkében írta meg, hogy a Tibidabo Magántőke Befektetési Alap a többségi tulajdonosa annak a munkaerő-közvetítő cégnek, amely azokat a kirgizeket és más külföldieket is foglalkoztatta, akiket május elején rúgtak ki a dél-koreai SK ON Hungary iváncsai akkumulátorgyárából.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bemutatták a francia TGV legújabb generációs szupergyorsvonatát

Egyre többen választják a vasutat Németországban

A légiközlekedés terhére tennék olcsóbbá a vonatjegyeket az Európai Unióban