NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Nem csak a húszik öldökölnek Jemenben - 12 kormánykatonát ölt meg az al-Kaida öngyilkos merénylője

al-Kaida fegyveresek Jemenben
al-Kaida fegyveresek Jemenben Szerzői jogok X - Arab News
Szerzői jogok X - Arab News
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A legitim jemeni kormányt több militáns csoport felől érik szélsőséges iszlamista támadások, de ezúttal nem a húszik, hanem az al-Kaida egyik szárnya csapott le rá.

HIRDETÉS

Sokak illúziója szerint a Nyugat már felszámolta Oszama bin-Láden egykori terrorszervezetét, de ez a vágyakozás alaptalan. Az Iszlám Államhoz (ISIS, Daesh) hasonlóan az al-Kaida is több szárnyra szakadt, és továbbra is fontos láncszeme a közel-keleti terrorhálózatnak. Csápjai Marokkótól Mozambikig szerte Afrikába, de Pakisztánba és Afganisztánba is elérnek.

Egyik csoportjuk az AQAP nevű szervezet (al-Kaida az Arábiai Félszigeten), amelynek fő támaszpontja Jemenben fészkel. Céljuk a nemeztközileg elismert jemeni kormányzat végső megdöntése, és az ország betagolása egy új kalifátusba.

Öngyilkos merénylet péntek reggel - 12 halott

Az AQAP egyik tagja Jemen déli részén hajtott be gépkocsival a biztonsági erők egyik őrhelyére a Mudiyah kerületben. A járművet gyalogsági taposóaknákkal rakták tele, és ezt a rakományt robbantotta fel az öngyilkos merénylő.

Az AQAP eddig nem jelentette be részességét a bűntettben, de a támadás módja, körülményei és eszközei az ő harcmodorukra mutatnak. A kormánycsapatok állásaira mért öngyilkos csapások sorozatában 2021 óta ez már a kilencedik eset.

A merénylő 12 jemeni katonát ölt meg a katonai állásban – közölte a Déli Ideiglenes Tanács (a központi kormányhatalom) szóvivője. Jelentésében elmondta, hogy az Arab-félszigeti Al-Kaidához köthető fegyveresek újabban fokozták a jemeni katonai létesítmények elleni támadásokat, és ehhez jelentős törzsi segítséget is kapnak.

JEMEN - terrortámadás után
JEMEN - terrortámadás utánX

Az al-Kaida jemeni ága az Irán-csatlós húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott koalíció közti kilenc éves konfliktus zűrzavarát használja fel, hogy megerősítse befolyását egy olyan országban, amely a globálisan is életfontosságú Vörös-tengeri hajózási útvonalak mentén fekszik.

Tavaly decemberben az AQAP újraindította mozgósító propagandaeszközét, az Inspire-t , hogy nagyobb közönséget keressen magának a gázai háború kellős közepén. A videókiadvány 'magányos farkasok' támadásait bátorította az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és az Európai Unió országaiban, valamint természetesen Jemenben is. A ma reggeli támadás is ennek a hiszterizáló kampánynak lehet a következménye.

Itt meg kell jegyezni, hogy a síita húszi szakadárok nem szövetségesei, hanem vad ellenségei a szunnita al-Kaidának, és a két fél véres csapásokat mért egymásra azt elmúlt 5 évben.

A túlélés mestereinek tartott al-Kaida és az AQAP átvészelte az Egyesült Államok hadseregének, a jemeni koalíciónak és a húsziknak a megtorlási kísérleteit, kihasználva a jemeni káoszt, a törzsi szimpátiákat, és főként az ellenőrizetlen és nagy kiterjedésű üres területeket, ahol szabadon mozoghatnak és szervezkedhetnek.

A kormány törékenysége elősegíti az AQAP erejét

A legitim kormány gyenge északon, ahol a húszik és szövetséges erői meghatározó népi bázissal rendelkeznek. A kormány azonban délen sem képes stabil helyzetet teremteni, és jelenléte nem hozott pozitív változást az emberek életében. 

A kormánykritikusok szerint az ellenőrzése alatt álló területeken a központi hatalom szinte semmit nem tett azért, hogy biztosítsa a víz- és áramellátás minimális szintjét. Már egy éve nem kapnak fizetést az állami alkalmazottak, és az amúgy is gyönge egészségügyi rendszer darabjaira hullott.

Erős vád az is, hogy a szaúdiaktól és az Emirátusokból kapott jelentős segélyeket a kormány hivatalnokai elsikkasztják, és ezzel humanitárius válságot okoznak az ország egész területén. Nincs tehát csodálkozni való azon, hogy a különféle terrorista milíciák könnyen jutnak humán utánpótláshoz ezeken a vidékeken.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Izrael az al-Kaida megerősödésétől tart a tálib győzelem után

Két rakétát lőttek egy olajszállító hajóba a jemeni húszik

Újabb kereskedelmi hajót rakétáztak a jemeni terroristák az Ádeni-öbölben