NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Trump és Harris megegyeztek: négy hét múlva, az ABC-n lesz a tévévitájuk

Szeptember 10-én lesz a két elnökjelölt tévévitája
Szeptember 10-én lesz a két elnökjelölt tévévitája Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hosszas viták után a két kampánycsapat megegyezett, hogy a két jelölt nem a Trump által javasolt Fox, hanem az ABC News csatornán csap össze szeptember 10-én. Közvetlenül a megállapodás előtt a volt elnök még azt akarta, hogy három vitát tartsanak, három különböző tévécsatornán.

HIRDETÉS

Az ABC csatorna és a szeptember 10-i dátum már korábban is felmerült, amikor még Joe Biden volt a demokraták elnökjelöltje, akkor az volt a terv, hogy az már a második tévévita időpontja lesz. Biden július 21-i visszalépése és Kamala Harris jelölése azonban új helyzetet teremtett, ami a tévévitáról is vitákat gerjesztett.

Trump eleinte elutasította, hogy ugyanezen a napon Harrisszel álljon ki, ehelyett egy szeptember 4-i vitát javasolt a vele (újra) szimpatizáló jobboldali Fox News csatornán. Harris kampánya ezután azzal vádolta az exelnököt, hogy "fél", és megpróbálja elkerülni a vitát.

Közvetlenül az egyezség előtt Trump mar-a-lagói birtokán tartott sajtótájékoztatóján még arról beszélt, hogy három különböző tévévitát javasol a Fox-on, az ABC-n és az NBC-n, szeptember 4-én, 10-én és 25-én. Ezután jelentette be az ABC, hogy a Harris-stáb jóváhagyta a 10-i dátumot. Trump egyébként nem szabott konkrét feltételeket a tévévitához, például hogy lesz-e közönség.

Ez a sajtótájékoztató volt Trump első nyilvános szereplése azóta, hogy Harris kedden Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnökjelöltjének, és őt magát hivatalosan is a demokraták jelöltjének választották egy online szavazáson. Trump ismét élesen támadta Harrist, inkompetensnek és ostobának nevezte, olyanokat állítva például, hogy "ahhoz sem elég okos, hogy egy sajtótájékoztatót megtartson".

Harris és Walz ezen a héten három "csatatérállamban", Pennsylvaniában, Michigan-ben és Wisconsinban tartott kampánygyűléseket. Ezek több tízezer résztvevőt vonzottak, ami azt jelzi, hogy a versenybe való késői belépésük új lendületet adott a demokratáknak.

A demokrata jelölt egy felmérés szerint tovább növelte előnyét Trumphoz képest. Az Ipsos augusztus 2. és 7. között végzett felmérése szerint Harris 42 százalékon, Trump 37 százalékon áll. A Reuters/Ipsos július 22-23. között végzett felmérése még 37 százalékon mutatta ki őt, 34 százalékon Trumpot.

A Trump-Harris tévévitán a belpolitikai és gazdasági-kereskedelmi kérdéseken túl nyilvánvalóan előkerülnek az érzékenynek számító külpolitikai témák is, elsősorban az ukrajnai és a gázai háború, hogy tehát Washington mennyire elkötelezetten támogatja majd a jövőben is Ukrajnát, illetve Izraelt.

Ez utóbbival kapcsolatban még nagyon sok a kérdés és az aggodalom a demokrata páros várható irányvonalával kapcsolatban. Nem segített a helyzeten, hogy a The New York Times tudomása szerint Harris azt mondta palesztin aktivistáknak: nyitott az Izraellel szembeni fegyverembargó megvitatására. A két arab-amerikai által vezetett Elkötelezett Nemzeti Mozgalom nevű szervezet ugyanis támogatja a demokratákat, de azt akarja, hogy fontolják meg fegyverembargó bevezetését, hogy azonnal megállítsák Izrael gázai támadásait.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbánt diktátornak tartja - de mit gondol még a világról a demokraták alelnökjelöltje?

Trump szélsőséges bizalmasa szerint a migránsok nemcsak háziállatokat, de embereket is esznek

Trump nem akar több vitát