Hogy a mérleg pozitív vagy negatív lesz, az csak hónapok múltán derül ki a mérkőzéseknek otthont adó tíz városban, de az Európai Labdarúgó-szövetség 1,75 milliárd eurós nyereségre számít a tornából.
Szurkolók százezreit vonzotta, mozgatta meg a labdarúgó Európa-bajnokság Németországban. A kontinens legerősebb gazdasága tavaly óta recesszióban van. Kérdés, hogy a torna megrendezésének költségeit ellensúlyozzák-e a bevételek?
A berlini székhelyű Nemzetközi Sport Menedzsment cég munkatársa, Hodeck professzor szerint, „a szakemberek gyakran túlbecsülik egy ilyen esemény gazdaságra gyakorolt hatását. Nézzük onnan, hogy a kormány 2,7 millió szurkoló érkezésével számolt. Ha közülük 2 millióan egy vagy két éjszakát eltöltöttek itt, az az összes németországi éves vendégéjszaka kb. 1 százaléka. Ez aligha jelent akkora bummot, ami mindent visz. Persze a gazdasági hatáson túl vannak társadalmi hatások is. Például, megváltoztatja az emberek hangulatát, büszkék lehetnek arra, hogy Németországban élnek, és jó az is, hogy ennyi nemzet polgára jött el hozzánk.”
Becslések szerint a meccseknek otthont adó városoknak a rendezés mintegy 260 millió euróba került.
A szeszélyes időjárás, a kiszámíthatatlan zivatarok a tikkasztó hőséggel kombinálva csorbították a szurkolók lehetőségeit - a Szállodák és Vendéglátósok Szövetsége, valamint a Német Sörfőzők Szövetsége véleménye szerint is.
Az Euronews tudósítója arról beszél, hogy az Eb-meccseknek otthont adó tíz német városban csak hónapok múltán derül ki, sikerült-e nullszaldósra kihozni a tornát. Az UEFA viszont biztos nyertes; az európai szövetség 1 milliárd 750 millió eurós nyereségre számít a németországi foci Eb-ből.”