Világ EP-képviselők is részt vesznek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek van engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vesznek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek van engedélyük
Világ Indul a levélszavazás Görögországban, 200 ezren már éltek is a lehetőséggel A mostani európai parlamenti választások jelentik az első alkalmat, amikor a görög választók ebben a formában is leadhatják voksukat. 28/05/2024
Európai hírek Sánchez: a palesztin állam elismerése nem Izrael ellen irányul A spanyol kormányfő újból ezt hangsúlyozta, amikor bejelentette, hogy május 28-án hivatalosan is megtörténik, amit az ír és a norvég kormánnyal közösen határoztak el. Elismerik államként Palesztinát. 28/05/2024
Európai hírek A korábbi kémfőnök lesz az új kormányfő Hollandiában Dick Schoofot a tavalyi választásokon győztes Szabadságpárt elnöke javasolta, és a koalíciós partnerek elfogadták. A tervek szerint legkésőbb június végére megalakul az új holland kormány. 28/05/2024
Egyiptom Gyerekmunkával készül több luxus parfümmárka jázminalapú terméke A BBC Egyiptomban videóra vette, hogy a végső soron a Lancome és az Aerin Beauty termékeibe kerülő jázmint tizenöt év alatti gyerekek segítségével szedik le. 28/05/2024
Európai hírek Az EU felújítaná részvételét a rafahi határátkelő védelmében Az EU azt fontolgatja, hogy újraaktiválja a gázai övezetben található rafahi határátkelőhely védelmére irányuló küldetését (EUBAM Rafah). 28/05/2024
Gáza A Gázai övezet északi részén vonul át az izraeli hadsereg Több fontos megfigyelőállást, fegyverraktárat és egy, a Hamász által használt katonai építményt is felszámoltak az izraeli csapatok Dzsabalíja térségében 28/05/2024
Európai hírek A diákok elájulnak az éhségtől a szíriai iskolákban - segítséget kér az ENSZ Szinte lehetetlen humanitárius segélyt biztosítani Gázában, miután Izrael offenzívát indított a terület déli részén fekvő Rafah városa ellen, ahol körülbelül 1,5 millió ember keresett biztonságot. 28/05/2024
Európai hírek Zelenszkij felszólította a kormányokat, hogy döntsék el, a háború vagy a béke mellett állnak-e Joe Biden amerikai elnök még nem erősítette meg, hogy részt vesz-e a közelgő svájci békecsúcson. 28/05/2024
Ocean Az algatermesztés táplálkozási és környezeti előnyei Együttműködésben a the European Commission Tengerünkre egyre nagyobb nyomás nehezedik a klímaváltozás, a szennyezés és a túlhalászat miatt. Segíthetnek-e algatermesztéshez hasonló új alternatívák helyreállítani óceánjainkat és fenntarthatóbb jövőt biztosítani a halászok számára? Ennek jártunk után az Ocean adásában. 28/05/2024
Belgium Közel egymilliárd euró értékben kap fegyvereket Ukrajna Belgiumtól 977 millió euró értékben nyújt hadi támogatást Ukrajnának Belgium - erről írt alá kétoldalú megállapodást Brüsszelben a belga miniszterelnök Alexander de Croo és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. 28/05/2024
Európai hírek Kőbe vésték a vitatott ügynöktörvényt Georgiában Felülbírálta az államfői vétót és immár végérvényesen elfogadta a külföldiügynök-törvényként elhíresült jogszabályt a tbiliszi parlament. 28/05/2024
Európai hírek Egy illegális bevándorló megkéselt egy lengyel határőrt a belorusz határon Incidens a lengyel-belorusz határon: egy lengyel katona kórházba került, miután egy illegális határátlépést megkísérlő személy megkéselte. A határőr sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. 28/05/2024
Örményország Örményországnak volt elég baja, és még jött egy hatalmas áradás is A mentőszolgálat vezetője azt mondta, nem lehetett tudni, hogy ilyen magas lesz a vízszint, mire megkérdezték tőle, hogy akkor a szomszédos Georgiában honnan tudták? 28/05/2024
Világ Pápua Új-Guinea: 2 ezer halott a törmelék alatt Újabb földcsuszamlástól és járvány kitörésétől tartanak a hatóságok Pápua Új-Guineának azon a részén, ahol pénteken leszakadt egy mészkő hegyoldal. 28/05/2024
Nigéria Újabb iszlamista támadás: tíz embert megöltek, 160-at elhurcoltak Nigériában Nagyszámú, feltehetően az iszlamista Boko Haramhoz tartozó fegyveres szállta meg péntek este Kuchi falut - közölte egy helyi tisztviselő a BBC-vel. A terroristák tíz embert lemészároltak, és legalább 160 falubelit elraboltak. 28/05/2024
Gáza Izrael rafahi légicsapásáról tanácskozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa Algéria indítványára a BT rendkívüli, zárt ülésen tárgyalja Izrael Hamász-vezetőket célzó, de több tucat ember halálát okozó rafahi légicsapását. "Gázában nincs biztonságos hely. Ennek a borzalomnak véget kell vetni” – közölte Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a közösségi médiában. 28/05/2024
Európai hírek Megváltoztathatja-e a politikai erőviszonyokat a BSW Európában? A német politikában újoncnak számító BSW idén januárban alakult, de máris megszerezte első győzelmét a jobboldali gócpontban, Türingiában. Szakértők azt jósolják, hogy a párt a közelgő európai parlamenti választásokon elcsábíthatja a szélsőjobboldali szavazókat. 28/05/2024
Oroszország "Övék a hatalom" - Moszkva leveszi a tálibokat a terrorszervezetek listájáról Oroszország leveszi az Afganisztánt uraló tálibokat a terrorista szervezetek listájáról. Három és fél évvel a hatalomba való visszatérésük után már nem tekintik őket terrorszervezetnek - jelentette be Szergej Lavrov külügyminiszter, hangsúlyozva: "övék a hatalom" az országban. 28/05/2024
Szlovákia Politikai nyomás alatt a Markíza tévé, a média "orbanizálásától" tartanak Szlovákiában Michal Kovačič, Szlovákia egyik legelismertebb műsorvezetője élő adásban jelentette ki, hogy a legnagyobb szlovák televíziós csatorna, a Markíza újságíróira mind a politikusok, mind a saját vezetőségük részéről nyomás nehezedik. A csatorna azonnal felfüggesztette műsorát, a Na telót. 28/05/2024
Gáza Szétesés fenyegeti az amerikai pontonhidat Gázában - nehezen állja a tenger ostromát Az Egyesült Államok által biztosított fontos logisztikai eszköz rendeltetése a gázai lakosságnak szánt segélyek biztonságosabb eljuttatása. Az amerikai haditengerészet több százmillió dolláros egységét azonban nehéz üzemeltetni a viharos partszakaszon. 28/05/2024
Németország A szélsőjobb térnyerése ellen emelt szót a francia elnök „Beteg szél fúj Európában” – mondta Emmanuel Macron Drezdában. 28/05/2024
Észak-Korea Nem sokkal fellövése után felrobbant az újabb észak-koreai kémműhold Észak-Korea ismét megkísérelt katonai műholdat az űrbe juttatni, hogy jobban megfigyelhesse ellenségeit. Percekkel az indítás után azonban robbanás történt, a műhold megsemmisült. 28/05/2024