Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Nagykóstolóval kezdődik a Furmint Február

Furmintfürtök
Furmintfürtök Szerzői jogok  Timm Schamberger/dapd
Szerzői jogok Timm Schamberger/dapd
Írta: Kiss Gábor
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az egész hónapon át tartó sorozat csúcspontját a budai Hagyományok Házában rendezik.

Másfél évtizede merült fel először az egyik legismertebb magyar szőlőfajtát népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében egész hónapban szerte az országban – sőt túl a határainkon is – borkereskedők, borbárok, éttermek állítják majd a középpontba a furmintot.

Tizenöt évvel ezelőtt még méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával. A tradíciók szerint a hónap első csütörtökén rendezik meg a nagykóstolót, amely idén február elsejére esik, ami egyben a Nemzetközi Furmint Nap (International Furmint Day) is.

A nagykóstolón az érdeklődők nemcsak 200 furmint közül találhatják meg kedvenceiket, hanem több mint 80 borásszal is találkozhatnak az ország számos borvidékéről. A hazai kereskedők, szakértők, sommelierek mellett egyre több szakember érkezik a határon túlról is.

"Napjainkban egyre kevesebb olyan kóstoló van, különösen a fővárosban, ahol jellemzően a borász vagy a tulajdonos mutatja be a borokat, a Furmint Február Nagykóstoló viszont ilyen, ezért is érdemes eljönni, és első kézből ismerkedni kiváló emberekkel, izgalmas történetekkel és a nagyszerű borokkal. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy abszolút alulról szerveződő, ezért külön dicséret illeti a borászok áldozatos bormarketing munkáját is” – mondta el Kézdy Dániel főszervező.

A 14. Furmint Február Nagykóstolóra a borászatok túlnyomó része ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik. Ezen felül többek között érkeznek mátrai, soproni, pannonhalmi, sőt külföldi furmintok is.

A borászok üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak, mert így nemcsak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem a barátságokat is jól lehet ápolni

A szervezők külön is büszkék arra, hogy a kezdeményezés és a találkozás híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit – így olyan városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Kolozsvár, Párizs, Varsó vagy Marosvásárhely.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Több ezer liter spanyol bort öntöttek az útra francia borászok

Nyugat felé fordul a moldovai borászat

Új korszakot nyit a borászatban a klímaváltozás